Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Mi magyarok, valahogy mindent másképpen ünneplünk. Az egyházi ünnepeket is másképpen, a magunk módján, magyar módra üljük meg, mert a magyar kereszténység nem ugyanaz, mint az európai, és ezt, Szent László óta, a pápák egész sora is kénytelen volt belátni és engedélyezni magyar ünnepekként az egyházi ünnepeket is. Így válhatott magyar ünneppé az októberi Magyarok Nagyasszonya napja, s ilyen gyönyörű magyar ünnep Mária, Krisztus anyja mennybevételének magyarított ünnepnapja is; augusztus 15-e. Igaz, az egyetemes egyházban Szent Istvánról augusztus16-án emlékeznek meg, hogy ne ütközzék a Mariahimmelfahrt-tal, de ez, minket, magyarokat a legkevésbé sem zavar. Az ünnep lényegét nem érinti.

Mert az ünnep, István király felajánlása számunkra olyan biztosíték, amelyet nem lehet a naptárban ide-oda tologatni. A magyar király, haláloságyán e napon, augusztus 15-én ajánlotta fel országát, népeit, az ország nemességét az istenszülőnek, Máriának. És a mi augusztusi Szent István ünnepünk voltaképpen nem az 1083-as szentté avatás napja, augusztus 20-a, hisz az csupán egy egyházi szertartás emlékezete, hanem annak a ténye, hogy Magyarország koronáját István király Máriának ajánlotta, a mindig, és ma is aktuális kéréssel, miszerint mentse meg népét a pusztulástól, s járjon közbe Fiánál országáért.

Azt, hogy e felajánlást Mária elfogadta, semmi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még vagyunk… még itt vagyunk, hogy a száz esztendeje megszállt országrészekben is élünk és fejlődünk, bár ezer veszély leselkedik népünkre, s ezer gyűlölet fenekedik ránk itt, e felajánlott, részben megszállt, s a világ keserves hazudozásaiba keveredett országban, a Kárpát-medencében…. Mária országában, a Regnum Marianumban.

Minden Nagyboldogasszony napján várom, hogy a miséző pap megemlítse a szentistváni felajánlást, megemlítse augusztus 15-ét, mint a legnagyobb magyar ünnepet, de egyetlen szó sem hangzik el évtizedek óta e nap keresztény magyar történéséről. Pedig, nem csak Zadravecz István ferences püspök vagy P. Faddy Ottmár tudott e nap mindennél fontosabb történéséről… és mégsem erről beszél a magyar katolikus pap, akinek azt is tudnia kell, hogy a magyar kereszténység nem mindenben egyezik a nemzetközi kereszténységgel, mert a nemzetközi kereszténységet a magyar lélek nem tartja magáénak. A magyar kereszténységben ott rejtezik sokezer év istenhite, sokezer év magyar ünnepeinek emléke, a Mária-ünnepek eredete, és a színtiszta ragaszkodás a természet Isten alkotta csodájához, az ősi tudáshoz, amelyet Isten adott a csodálatos kelet népeinek, így nekünk, magyaroknak is. A magyar kereszténység szerető, segítő, toleráns és nem gyűlölködik. Krisztust követi, és soha nem akart megszállni felfedezett földrészeket az aranyért, soha nem ölt bizonyos javak megszerzése érdekében, és az utolsóját is odaadja a krisztusi tanítás szerint, ha azzal másokon segít. Ebben különbözik a magyar kereszténység a nemzetközi kereszténységtől!

Ám az évezredek során egyre fertőzöttebbé váltunk. Relativizáljuk az Igét, Jézust is a kor szelleméhez akarjuk igazítani, mindent, még a hitünket is az anyagi javakkal mérjük, s az evangelizálás, a „tegyetek tanítványommá minden népet” – felszólítás is elvesztette krisztusi jelentőségét. Pedig, a hitehagyással, a pénzimádattal, az idegen kapitalizmussal és az álkereszténykedéssel elveszünk. István király egy keresztény országot ajánlott fel Máriának, a Magyarok Nagyasszonyának… S mivé lett mára ez az ország? Rommá! Rommá a hitében, rommá a magyarságtudatában, rommá az ifjúság magyarnak nevelésében, az oktatásban, rommá a keresztény egyházak és felekezetek tekintetében, rommá a szeretetben… de nem is sorolom.

Talán úgy érezhette magát Szent István is e felajánlás idején, ahogy ma a még gondolkodni tudó, hazáját szerető, Máriát tisztelő magyar keresztény ember érzi magát, körülnézvén a Kárpát-hazában. Reménytelennek látszó, erkölcstelen, hitehagyott, képmutatás, kapzsiság, irigység, gyűlölet mindenfelé… Mindenki szépeket mond, de senki nem mondja az igazat, s mindenkit a pénz idomít a mai sátáni világ kerékvágásába terelve. Politikust, papot, egyszerű polgárt… s csak kevesek ismétlik el ma remegő szájjal és könnyes szemmel, méltatlannak érezve magukat a kérésre, István király felajánlását.

Mert ma csak egyetlen reménye lehet a magyarnak: – az a szentistváni felajánlás, amely megvédte ezer esztendeig, a sokezer év istenhitében élő magyar nemzetet, mert égi Édesanyánk, a Boldogasszony szeretete, mint a földi édesanyáké akkor is megbocsájt, ha a bűn börtönében tengődünk, hitehagyottan, keseregve, s nem felismerve azt, hogy lehetnénk boldogok, kiegyensúlyozottak is, ha nem a mai sátáni világ istene, pénz, nem a képmutatás, hanem az őszinte, Krisztus iránti gyermeki szeretet válnék mindent elsöprő erővé a lelkünkben… s ha Mária Isten iránti alázatából merítenénk példát. Mint a gyermek, aki anyját utánozza…

Nem lesz tehát ma Szent István felajánlásáról prédikáció, nem emlékezik meg a keresztény ország, keresztény kormánya sem erről az eseményről és nincs munkaszüneti nap sem… a magyarság legszebb, legkeresztényibb és legnagyobb ünnepén. Marad tehát a Kedves Olvasó, e néhány méltatlan sorommal, amelyeket egy gyönyörű Mária-himnusz eredeti szövegével be is fejezek: „Magyarországról, romlott hazánkról, ne felejtkezzél el, szegény magyarokról…”  (A szöveg „édes hazánkra” változtatását 1939(?)-ben kérte Horthy Miklós, Serédi Jusztinián hercegprímástól… sajnos ma már nem volna aktuális sem a kérés, sem a szövegmódosítás. – a szerk.)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Like this:

Like Loading...
%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás