Stoffán György: Az elkótyavetyélt műterem
Mintha egy hatalmas bolondházban volna az ember ma, Magyarországon és Európában… vagy mintha egy Rejtő Jenő által megrajzolt kikötői kocsmában lennénk, de semmiképpen sem abban az országban, ahol jó száz esztendeje az erkölcs és a becsület volt a legfőbb erény.
Mert mit is látunk ma magunk körül? Ha belenézünk a híroldalakba, fellapozzuk a különböző európai és hazai internetes közléseket, joggal megborzadunk. Néhányan. Ugyanis, nem vagyunk már sokan azok közül, akik néhány éve még elképzelhetetlennek tartottuk volna mindazt, amit most látunk, amiben élni vagyunk kénytelenek. A nyugati világ vezetői halálba akarják küldeni fiatal polgáraikat, lerombolva szeretnék látni mindazt, ami Európát azzá tette, amiről ma még az épített emlékek, könyvtárak tanúskodnak. Szellemi és lelki rombolás folyik az élet minden területén, s ezt az európai vezetők a fejlődéssel, a tudománnyal, a szabadsággal és az emberi jogokkal igyekeznek alátámasztani, miközben gátolják a fejlődést, hiszen háborúba öntik a megtermelt javakat, megszüntették a szabadságot, az emberi jogokat, és a tudományt is egy olyan világ kialakítására használják, amely halált és rabságot teremt a világon minden egyes ember számára. Magyarán: potenciális bűnözők, gyilkosok és elmebetegek vezetik a világot.
A nép válasza erre, a néma tűrés. Igaz, jól szervezetten, mintha spontán megmozdulás volna, kimennek a traktorosok Európa minden országában, trágyával jól összemocskolják a városokat, majd hazamennek… Ott állnak Brüsszelben az Unió székházánál, de nem teszik meg azt a lépést, amelyet ötszáz-millió európai elvárna tőlük… és az ötszáz-millióból senki nem csatlakozik hozzájuk. Mert őket nem szervezte be a nagy szervező, s önállóan nem tudnak gondolkodni. Tehát, hőzöngő, de szófogadó rabszolga lesz mindenki Európában és a világon mindenütt. Ágyútöltelék, kiirtandó felesleg, annak érdekében, hogy a nem létező világhatalom tervei megvalósulhassanak. Igazi békepártiak nincsenek, csak a szavakban.
Közben minden politikus tartja a tenyerét a háborúból befolyó véres jussért, hiszen ma, minden gazdaság érintett a háborús profitban. Ki így, ki úgy, de ebből a bűnből senki nem maradhat ki, mert egy évszázad alatt úgy épült ki a világgazdaság, hogy egyszerre sározódik be minden résztvevő. A szövetségek, szervezetek, uniók, mintegy odaláncolják az emberiségellenes bűnöket elkövető világhatalomhoz az összes politikust, pártot és kiszemelt végrehajtót. Kit ilyen, kit olyan színekben, nemzeti vagy nemzetközi elkötelezettséget hazudva, és aszerint átverve a népeket, hogy a népek mit akarnak hallani. Sátáni kor ez, sátáni résztvevőkkel, sátáni következményekkel. Háborúval és halállal, teljes pusztulással. Bizonyára nem ez az első ilyen végzetes kor az emberiség léte óta. Csak kár, hogy pont nekünk kell átélni, végigszenvedni és hallgatni a hazudozást, de titkon még hinni a krisztusi ígéretekben…
A nemzetközi politikán kívül, nekünk, magyaroknak még van egy külön keresztünk ebben az aljas, erkölcsét vesztett, embertelen világban. Ez a kereszt nem más, mint az, hogy valamiképpen meg akarjuk tartani azt, ami a miénk: a keresztény magyarságot, aminek a nagy részét már eltüntette a politika az elmúlt kerek nyolcvan esztendőben, de még maradt annyi amennyihez érdemes ragaszkodnunk. Ám, ezt a keveset is igyekeznek megszüntetni, összezavarni, hazudozva és erkölcstelenül megsemmisíteni.
Az ellenség oldalán hatalmas erők csapnak össze, klikkek, csoportosulások jönnek létre, és mindig van egy-egy új ember, aki vállalja a káoszt, az anarchia generálásának a feladatát. Erre a másik oldal is reagál, de nem a kellő modorban és nem az elvárásoknak megfelelően. Mert itt is hatalmas erők csapnak össze, klikkek, csoportosulások jönnek létre, miközben cinikus és lenéző stílusban kommunikálnak. A rosszul levezényelt ál-botrány után, most egy még rosszabbul levezényelt, és még nagyobb botrányt okozó cirkuszt generáló árulássorozat készülődik, miközben ünnepelne is az ország, de ebben az ünneplésben ugyanazok akarnak megint forradalmat szervezni, akik Európában 1848-ban is megszervezték azt. Talán a szándék sem változott: eltörölni minden értéket, emberi érzést, hitet, nemzettudatot és erkölcsi normát. A társadalom így, még jobban szanaszét szakad, tehát, még labilisabbá válik a talaj a lábunk alatt, s még nagyobb esélyünk van arra, hogy belesüllyedjünk az európai mocsárba, ahonnan nincs visszaút. Azt, hogy kik és miért most, hogyan szervezik a várható káoszt, pontosan nem tudni, hiszen a válaszok is zavarosak, etikátlanok és a nemzeti méltóságot nélkülözik. Persze, ma már „úriemberséget”, méltóságot nem várhatunk el, mert azt, egyrészt nem is érti a kiüresedett társadalom – az ellenzékről nem is beszélve –, másrészt nincs is kitől elvárni…
Gróf Széchenyi István, Gróf Teleki Pál, Csernoch János, Klebelsberg Kuno, Zadravecz István és sok más példaképünk országa, ma szomorú képet mutat, és még remény sincs rá, hogy ebből a szomorú képből egy esetleges restaurálás újra azt hozza elő, amilyennek eleink egykor megfestették… Mert ma, értő restaurátor sincsen! Mindenki csak ráken valami olcsó festéket erre a képre, majd kéri a kenés árát, mert minden kenés hatalmas pénzt hozhat… a kép pedig lassan eltűnik… a vászonnal, a festőállvánnyal, a palettával és az ecsettel együtt. Senki nem tudja majd, hogy ahol állt az a festőállvány, rajta a fantasztikus képpel, ott egy bámulatosan szép műterem volt valamikor, amelyben igazi értékek születtek… amíg meg nem jelent a képkereskedő és fel nem vásárolta az egészet, az éjszakai portástól a teremőrön át, a festőművészig…
Nemzeti InternetFigyelő (NIF) – Nemzeti Napló
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Stoffán úrfi!
Bajban lenne ha kártyás nyelven szólva valaki bemondaná az all in-t! Ideje lenne megtanulni, a két pont közt a leges legrövidebb út az egyenes! Nemzeti kérdésben pedig tetszik vagy sem, nincs illetékessége! Állításomat az Ön által jegyzett írásokkal tudom bizonyítani!
Üdvözlet a Magyar Világtól!