Szijjártó: Folytatta a Magyarország elleni hazugsághadjáratot az amerikai kormány
Tegnap tovább folytatta a Magyarország elleni hazugsághadjáratot a háború-, gender- és migrációpárti amerikai demokrata kormány – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a közösségi oldalán.
A miniszter azt írta: „Ezúttal a nemzetbiztonsági főtanácsadó lépett be a kórusba. Jake Sullivan megnyilvánulása világossá tette, hogy az amerikai demokraták nehezen viselik, hogy az európai progresszív liberális tenger közepén továbbra is van egy sziget, ahol büszkén valljuk: no war, no gender, no migration!”
Továbbra is határozottan kiállunk a béke mellett, megvédjük a családokat az agresszív gender-propagandával szemben és nem engedjük be az illegális migránsokat. Ha tetszik az amerikai demokratáknak, ha nem! – tette hozzá Facebook-bejegyzésében Szijjártó Péter.
Kiemelt képen: Szijjártó Péter / (fb)
Legfrissebb anyagaink:
Dugin: Trump elárulta a híveit, és most már semmit sem tehet
Munkacsoport a trauma kezelésére – de a kommentelők az adóemelésekről kérdeznek
Akik a Tiszára szavaztak, most ők a legdühösebbek: Lázadnak a rendőrök, a szociális dolgozók és a pedagógusok
„Három hónap múlva helyzet lesz” – Orbán Viktor jósolt a Tisza jövőjéről
Cirkusz a múlttal, csend a költségvetésről – így terelik el a figyelmet az adóemelésekről
Bene Gábor: Ébredjetek fel magyarok…
Cs. Szabó Béla: „Brüsszel” a gonosz birodalma! (Patented from: Ronald Reagan)






















