KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Sorra buknak el a magyar pénzek Brüsszelben – Milliárdos büntetéseket kell kifizetni az EU-nak, miután megannyi hibát találtak az uniós revizorok

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarország – Egy rakás magyarországi EU-s beruházás finanszírozását állították le Brüsszelben. Ezt még szerdán jelentette be a kormány. A 444.hu szerintnagyjából 700 milliárd forint elköltése után kell majd büntetést fizetni, körülbelül mintegy 10 százalékot.

A Miniszterelnökség magyarázata szerint technikai jellegű problémákról van szó az elbírálási rendszerben, és ezeket a gondokat készen örökölték még a szocialista kormányoktól.Azonban a lap szerint Brüsszelnek inkább azzal van baja, hogy konkrét cégekre írtak ki rendszeresen pályázatokat. Nem általános, hanem nagyon konkrét esetek után büntettek.

A portál kezébe jutott egy vizsgálati anyag, ami azt bizonyítja, hogy Brüsszel más programoknál is bőven talált súlyos hibákat, és ezek sem általános rendszerszintű hibák, hanem inkább arról szólnak, hogy konkrét cégekre írtak ki pályázatokat az elmúlt másfél évben.

Az átnézett 55 pályázatból 16 megbukott, ez 29 százalékos arány. Az esetek felében pénzbüntetést, EU-s nyelven korrekciót írtak elő, összesen 13,02 millió euró, vagyis 4 milliárd forint értékben. A 16 bebukott pályázatból 8 esetében a magyar kormány még nem fizetett a győzteseknek, csak kiválasztotta őket, de ha fizetnének, akkor ezek után is büntetést kellene fizetni.

Ezekért büntetett az EU:

Drágább volt a szoftver frissítése, mint maga a szoftver

Ilyen eset volt például, amikor negyvennégyszer annyiba került a szoftver frissítése, mint a legyártása. 2011-ben a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet EU-s pénzből rendelt egy szoftvert, hogy az intézetnél a munka még jobban menjen. A szoftver 1,8 millió forintba került akkoriban.

Az intézetnek a programot egy Right Solutions nevű cég készítette el, de valamiért olyan szerződést kötöttek, hogy a program forráskódját nem adták át az intézetnek. Vagyis frissíteni nélkülük nem lehetett a programon. Telt-múlt az idő, és az intézet tavaly frissíteni akart. Kiderült azonban, hogy 2013-ban a Right Solutions eladta a forráskódot egy LDAP Kft. nevű cégnek, kereken egymillió forintért. Hogy miért vesz valaki egymillióért egy olyan forráskódot, ami csak a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézetnek kellhet, azt csak sejteni lehet. A vevő valószínűleg számított arra, hogy hamarosan lesz EU-s pénz a frissítésre.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Szerbia nemzeti érdekei forognak kockán

Itt nagy verseny nem lehetett, csak az tud a szoftverhez nyúlni, akinél ott van a forráskód is. Az LDAP Kft. el is vitte a munkát, 78 millió forintért. Kiderült, hogy remek befektetés volt egymillióért megvenni a forráskódot.

A csepeli szabadkikötő fejlesztése sem tetszett a revizoroknak
A 3,3 milliárdos beruházáson csak olyan indulhatott, aki többek között ilyeneket épített az elmúlt öt évben:

2000 méter közvilágítási hálózat építése, amely iparterületen vagy annak környezetében valósult meg;
5000 négyzetméter bazaltbeton burkolat beépítése, amely iparterületen vagy annak környezetében valósult meg;
3 kilométer aszfaltburkolatú út, amely iparterületen vagy annak környezetében valósult meg;
3000 méter vágány bontása;
3000 méter vágány építése;
150 méter árvízvédelmi fővédvonalon partfalépítése
A bizottság szerint ez értelmetlenül szigorú követelményrendszer. Hogy mégis miért így festett a pályázat? A 444.hu szerint valószínű azért, hogy csak az tudjon megfelelni a követelménynek, akit már kinézett magának a kormány. Ennél az esetnél 633 millió forint büntetést írt elő Brüsszel.

Ugyan az elbukott pályázatok közül nem mind a 2014 eleji átszervezés után készült, de nagyobb részük igen. Az első komolyabb uniós vizsgán a rendszer rendkívül rossz bizonyítványt kapott.

Blikk-információ/444.hu 

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Sorra buknak el a magyar pénzek Brüsszelben – Milliárdos büntetéseket kell kifizetni az EU-nak, miután megannyi hibát találtak az uniós revizorok

  1. Már a csatlakozáskor köztudott volt,hogy ömleni fog hozzánk a pályázati (ingyen)pénz,úgyhogy az,hogy ilyen-olyan jogcímen visszacsipegetnek belőle,az a végeredményen meg se látszik.Egyébként is:a vezetőink Gyurcsány,Orbán,stb.nevével fémjelzett állami bűnbandák értünk hazudnak Brüsszel felé.

  2. Ne haragudjon László,de azt nem értem,hogy az állami bünbandák sorába mit keres Gyurcsány Ferenc,Ön is mosdatja ezt a zavaros gondolkozású kormányt aki minden disznóságukra törvényt hoznak.Eszetlen banda az egész ezt tanulták az egyetemen,ahova be se kerültek volna,ha apukájuk nem lett volna elkötelezett párt munkás.Kommunisták nem voltak,csak párttagok,mert az igazi kommunistáknak azért volt erkölcsük,de ezek a napraforgó,akik mindig ott álltak ahol kihaszálhattak minden jó.Nem is irom mert sokan szenvedtünk azoktól,most meg az Isten a kölkeiket is a nyakunkra rakta,ezek aztán még gátlástalanabbak.Ha lenne bőr a képükön már régen lemondtak volna,de hát legalább 400 magarázatuk van,hogy nekik van igazuk,ez az ö erkölcsük!

  3. A szabálytalan árrést a csókosok nyúlták le, a büntetést közpénzből fogjuk fizetni. Mi itt a probléma? A rendszer működik: A haszon privatizálva, a költség kollektivizálva.
    Varga László

Hozzászólás a(z) Sára Rónás bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük