Sokkoló bejelentést tett a volt ukrán belügyminiszter
Döbbenetes, eddig nem ismert számot mondott az ukrán hadsereg veszteségeiről a korábbi ukrán belügyminiszter. Jurij Lucenko egy televíziós interjúban arról beszélt, hogy Volodimir Zelenszkijnek nem szabad tovább becsapnia az ukrán népet, és be kell vallania, hogy ukrán oldalon mostanra elérte a félmilliót az elesett és súlyosan megsebesült katonák száma.
A nyilatkozat sokkolta a háborúban álló ország közvéleményét, ugyanis a hivatalos kijevi tájékoztatás szerint ennek csupán a töredéke az ukrán hadsereg vesztesége. Közben félelem és pánik van a hamarosan életbe lépő új sorozási törvény miatt is – írja a hirado.hu.
Egy könnyeivel küzdő fiatalasszony nemrég az ukrán vezérkari főnökhöz intézett panaszt. Azt mondta, a férje a kárpátaljai Huszton tűnt el és nem tud vele kapcsolatba kerülni. A rendőrség azt mondta neki, hogy feltehetőleg Munkácsra, majd Rovnóba vitték kiképzésre a hadkiegészítők.
„A pici gyermekemmel Kárpátaljára utaztam, mert nincs kire hagynom. Amikor a férjem felől érdeklődtem, nem akartak beengedni a hadkiegészítő parancsnokságra. Azt mondták, hogy mindenkit Munkácsra küldenek, és semmilyen adatuk nincs azokról, akik náluk jártak. De még az ügyvédnek sem adják ki. Kérem, segítsenek megtalálni a férjemet”
– mondta kétségbeesetten a nő.
Az országban egyre több katonai ellenőrző pontot állítanak fel, ahol a hadköteleseket akarják kiszűrni. Már arra is volt példa, hogy figyelmeztető lövéseket adtak le, ha valaki ellenkezett.
Máshol a civil autók útját állják el a toborzók, és nem engedik tovább a sofőrt. Megállítják a menetrend szerinti járatokat is, és magukkal viszik a 18 és 60 év közötti utasokat. Emellett folytatódtak a razziák az intézményekben is.
„Senki sem érti a helyzet súlyát. Január 10-e után már a a városokból sem tudunk majd kijönni. Csak Kijevben 150 ideiglenes ellenőrző pontot állítottak fel, Odesszában és a többi városban sem lesz kevesebb”
– mondta egy férfi.
Kijev január 10-ére ígérte ugyanis az új mozgósítási törvényt, aminek előzetesen bemutatott tervezete hatalmas vitákat váltott ki az ukrán társadalomban. A jogszabály az alapvető állampolgári jogoktól fosztaná meg azokat a férfiakat, akik nem jelennek meg a toborzóirodáknál. Az ellenzéki pártok már bejelentették, hogy nem fogják támogatni.
„Követeljük, hogy vegyék ki a tervezetből a bűnvádi felelősségre vonást. Ha valaki nem jelent meg a toborzóknál, ha nincs benne az online adatbázisban vagy ha nem jelentkezett időben katonaorvosi vizsgálatra. A módosító javaslatainkat mi is benyújtjuk”
– mondta Julia Timosenko volt ukrán miniszterelnök.
Közben sokkoló bejelentést tett az ukrajnai háború áldozatainak számáról a volt ukrán belügyminiszter. Jurij Lucenko szerint eljött az őszinteség ideje, és Volodimir Zelenszkij elnöknek be kell ismernie, hogy az elesett és súlyosan sebesült ukrán katonák száma mostanra elérte a félmillió főt.
„Be kell vallanod, hogy ha azt az ötszázezer főt, amiről beszélnek, elosztjuk az eltelt hónapokkal, akkor harmincezer katonát kapunk. Így nagyjából megérthetjük, hogy mi is zajlik a fronton. Ekkora az áldozatok és a súlyos sebesültek száma is. Meg kell mondanod az igazságot az embereknek!”
– mondta a volt ukrán belügyminiszter.
Ukrajnában az áldozatok valós száma hadititoknak minősül. Volodimir Zelenszkij államfő viszont nemrég bejelentette: Kijev újabb 500 ezer embert kíván besorozni, ezért a mozgósítás idén is folytatódik.
Közben Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a mai napon tette nyilvánossá az ukrán hadseregnek csak a 2023-ban ért veszteségeit.
MH
Kiemelt képen: ukrán katonák / fotó: Twitter
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…