SOK HŰHA A SEMMIÉRT, avagy Trianon menni bulvár

Trianon tabu téma. Legalábbis a maga valójában, valóságában (igazságában?) még most sem lehet szabad beszélni róla. Ez abból is látszik, hogy a kormányrúd mellé odaengedett és ottan tartósan sertepertélők csapata nemzeti gyásznap helyett, ha vért izzadva is, de megpróbálta átkeresztelni a Nemzeti összetartozás napjává. Mán, hogy komilfó legyen az ünneplés. A hozzávaló csomagolást ideológiát is legyártották azonmód.

Az ember bizonyos idő elteltével – ami az életkorát és -tapasztalatát illeti – már inkább az óvatos duhaj kategóriába kap besorolást. Ez azt jelenti, hogy mellőzött bulvárújságíróktól érkező bombasztikus beharangozókra nemhogy nem kapja fel elsőre a fejét, főként, ha egy ilyen témáról van szó, de minimum gyanakodni kezd.

A helyzet adva van, több mint beszédes, legalábbis elgondolkodtató.

Itt van Trianon ügye, amit már oda-vissza, ahogy mondani szokás, „ától cettig” átnyálazott mindenki, erre gyün az egyszeri bulvár-zsurnaliszta, majd ő beszél nekünk Trianonról. Eddig nem lehetett, pontosabban nem volt szabad, no, de majd neki, mostantól, hogy úgy mondjam gombnyomásra, ezt is lehet. Nagyságosék megengedték neki. A médialufi persze az első néhány perc után hangos durranással – ahogy az illik – ki is pukkadt. Vajúdtak a hegyek, tényleg vajúdtak, aztán, mint már oly sokszor, most is csak egeret szültek.

Csak éppen a lényegi momentumról – amivel talán lehetne kezdeni valamit –, na, arról aztán egy árva szó nem sok, annyi sem esik.

Most arra az apróságra ne is pazaroljuk a drága időt, hogy már nincs is érvényben a trianoni diktátum, lévén az 1947-es párizsi újra papírozással váltották fel, de hivatkozási alap tekintetében mégis nagy jelentőséggel bír, hogy volt-e jogalap, vagy esetleg mégis van mit keresnünk e téren!

Magyar az, akinek fáj Trianon! Valószínűleg ez lehet az oka annak, hogy bár tudjuk, sejtjük, érezzük, nagyobb a füstje, mint a lángja, de a remény hal meg utoljára, és valahol agyunk leghátsó zugában, amolyan „vak tyúk is talál szemet” alapon, mégis ad egy esélyt az ember, hogy hátha… Kicsit olyan ez, mint a bíróságon az ártatlanság vélelme, ami ugye mindenkinek jár. És leülünk a televízió elé. Végül is ez a lényeg, a legfontosabb, hogy odaülj a világító doboz elé.

Aztán jön a nagy pofára esés.

De még ha – a beharangozóhoz méltón – valamiféle jelentőségteljes, a dolgot alapjaiban megrengető újdonságról lenne szó! De nincs! Kétségtelen tény, sokunk – így az én számomra is – amolyan érdekes meglepetésként szolgált a hollywoodi eksönmúvikból ismerős saját, külön-bejáratú „kínai negyed” (internesönel trendi lengvidzs verzsön: litölcsájná) híre, sajnos az eredeti problémakört illetően nem oszt, nem szoroz.

Rövid részlet, egy 2010-es interjúból, mely Eva Maria Barki osztrák ügyvédnővel készült:

„– Vagyis az európai jogrend szerint a trianoni békediktátum nem jogszerű.

– A Bécsi Szerződési Jogokról szóló Egyezmény, amely 1980-ban lépett hatályba, szintén rögzíti 53. cikkelyében: egy kötelező jogtól nem szabad eltérni („a norm from which no derogation is permitted”). Ez azt jelenti: a kötelező jogot a szerződéses felek közös megegyezéssel sem tudják megváltoztatni. (Az ENSZ rezolúciók ezt „inalienable right”–nak elidegeníthetetlen jognak nevezik). Ami következetesen azt is jelenti, hogy például az alapszerződéseknek is az a része semmis, amelyben a magyar fél területi követeléseiről lemond.

A Trianoni Békediktátum más kötelező jogot is megsért, melyre például Spanyolország Gibraltár kérdésében is hivatkozik. Mégpedig az erőszak tilalmára. Az Utrechti Békeszerződés alapján csatolták Gibraltárt Nagy Britanniához. Spanyolország álláspontja: az Utrechti Békeszerződés 1713-ban diktátum volt, mert nem tárgyalások alapján jött létre, az aláírás kényszerhelyzetben és politikai nyomás alatt történt. Ez megsérti az ENSZ Alapokmány 2/4 cikkelyét, mely megtilt minden erőszakot. Ilyennek számít a kényszerhelyzet teremtése is.

– Mondana még példát a méltánytalanságokra!

– Hasonló argumentumokkal Kína visszakövetelte mind az összességében 1.5 millió km2 nagyságú területeit, melyet az Ópium Háború után veszített el. Kína hivatkozott az „egyenlőtlen szerződésekre” melyeknek nincs jogi hatálya, ezért újratárgyalásokat kért, amely sikerült is neki.”

Forrás: http://kiralysag.network.hu/blog/kiralysag-hirei/eva-maria-barki-semmisnek-tekintheto-a-trianoni-bekeszerzodes

Trianon érdekessége, hogy a diktátum akkori aláírói közül jó néhány ország ma már nem létezik. Körülöttünk változtak a határok oda meg vissza. Csak mi állunk még itt évtizedek múltán is ugyanúgy összemenve nagy változatlanságunkban, mint lólány álma a hideg vízben, már ami a területünket meg a határainkat illeti, egyúttal kísértetiesen hajazva a mesebeli gyevi bíróra, aki minden alól kivételt képezett.

Ráadásul, ha nagyon tetézni akarjuk a bajt és ráteszünk még egy lapáttal, más gond is van! Még pedig jó nagy!

Ablonczy Bálint: Trianoni legendák című könyvéből idézünk. A szerző a kötetben a trianoni békeszerződés kapcsán keletkezett tévhiteket mutatja be.

„Békeszerződés vagy békediktátum?

A nemzetközi jog csak békeszerződést ismer. A feltételeket minden béke esetében a győztesek diktálják. (Ugyanígy nem mondunk munkaszerződés helyett munkadiktátumot, illetve hitelszerződés helyett hiteldiktátumot.)

Tény azonban, hogy a modernkori békék általában sokkal kevésbé törekszenek tartós békét eredményező kompromisszumra, mint a dinasztikus háborúk idején kötött békeszerződések. E sorban azonban nem Trianon volt az első.

(…)

Az Egyesült Államok azért nem írta alá a trianoni békeszerződést, mert azt igazságtalannak tartotta?

Nem egészen. Az Egyesült Államok valóban kivonult a békekonferenciáról, amikor észrevette, hogy az európai hatalmak nem méltányos békét akarnak hozni, hanem saját nagyhatalmi céljaikat tartják szem előtt. A békeszerződéseket ugyan az amerikai küldöttség aláírta, de a Kongresszus végül nem ratifikálta ezeket. A Kongresszus azért döntött így, mert addigra megnőtt azok száma, akik nem helyeselték, hogy Amerika túl sokat foglalkozik más országok ügyeivel. Ezért a Népszövetségbe se léptek be, noha annak megalapítását Wilson elnök kezdeményezte. Így végül az USA a vesztes államokkal külön békeszerződést kötött. A Magyarország és az Egyesül Államok közt kötött külön békeszerződés kimondottan csak a két ország közti kapcsolatokra terjedt ki, s kimondta, hogy az Egyesült Államok a trianoni béke számos pontjával – többek között az államhatárokkal – kapcsolatban „semminemű kötelezettséget sem vállal”.

Forrás: https://atankonyvontul.wordpress.com/2016/04/17/tevhitek-a-trianoni-bekerol/

Magam ugyan nem vagyok jogvégzett ember, de például az Európai Unió kapcsán is láthattuk, egy nemzetközi szerződés akkor lép érvénybe, ha azt az aláíró felek mindegyike ratifikálja. (Ratifikáció: Nemzetközi egyezmény vagy szerződés jóváhagyása, törvénybe iktatása – A Szerző.)

Márpedig az Amerikai Egyesült Államok soha nem ratifikálta a trianoni békediktátumot!

Kétségkívül egyedi láttatása a témának a bulvár irányából történő megközelítés, de az emberek e tárgykörrel kapcsolatos érzékenysége párosulva a műfajra jellemző szenzációhajhász körítéssel és tálalással, talán nem a legszerencsésebb kombináció. Ha nem is halálos, de könnyen előfordulhat, hogy sokak számára visszatetsző, vagy éppen kontra produktív. Főként akkor nem szerencsés, ha a várt hatás aztán nem következik be, mert a végeredmény nagyságrendekkel marad el a várakozástól.

Úgy tűnik a figyelemfelkeltés terén már egész jól állunk, talán a fegyelem és a tenni akarás az, amely jelen korunk kicsire összement „nagyjainál”, a politikai osztály tagjainál némiképpen mintha még hibádzna.

Az óra ketyeg, a visszaszámlálás már javában tart! Arra azért figyeljünk oda, hogy a néhány esztendő múlva ránk köszöntő kerek jubileum ne úgy találjon bennünket, mint a legutóbbi. Lovasroham, szemkilövetés, valamint harckocsi elkötés a nyílt utcán nem kelt túl jó benyomást a potenciális befektetők előtt!

Isten áldja Magyarországot!

1 öntudatos pécsi polgár

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)