Siklósi András: Példás tüntetés a szabadságért Magna SÜNgáriában


Kérjük ossza meg a tartalmat! Csak egy kattintás!

Fotó: Oskar
Fotó: Oskar

Lassan 3 éve folyik már békés, ám mind elszántabb önvédelmi szabadságharcunk a valódi rendszer- és államforma-váltásért, a fennálló törvénytelen, posztkommunista-álliberális rezsim ellen. A hatalom érzi a közeli véget, ezért egyre durvább és aljasabb eszközökhöz nyúl rémuralmának, arrogáns diktatúrájának további elnyújtása végett. Ha itt akárcsak részleges demokrácia és jogállam lenne, ez a velejéig romlott, hazug és gyilkos söpredék egy percig sem kerülhetett volna hatalomra, nemhogy ilyen sokáig fosztogasson és sanyargasson bennünket. Persze ennek a szörnyű színjátéknak számunkra is megvannak a hasznos tanulságai. Mind többen döbbennek rá a politikától elhúzódók közül is, hogy gyakorlatilag ki akarják irtani fajtánkat a tulajdon hazánkban (valamint az egész Kárpát-medencében), ezért pártállástól függetlenül élethalálharcot kell vívnunk a puszta létünkért. Az általános ébredéssel együtt kell járjon az is, hogy alaposan megszervezzük magunkat, szolidárisak legyünk egymással, valamint ügyes és hatékony harcmodort válasszunk külső-belső ellenségeink megsemmisítése érdekében.

Budaházy György letartóztatása

Budaházy Györgyöt jó tíz éve ismerem már. Összehozott bennünket a közös magyar sors, az üldözöttség, a feladhatatlan, kemény küzdelem, s mindemellett még az eszmei-elvi rokonság is. Ennél fogva nyugodtan nevezhetem őt bajtársamnak, barátomnak, noha viszonylag ritkán szoktunk találkozni (elég távol lakunk egymástól); az utóbbi időkben pedig jobbára csak a harcmezőn. Gyuri azok közé tartozik, akik megundorodtak már a „megmondó emberektől”, a sehova sem vezető szócséplésektől, az üres zászlólengetésektől, a cselekvés gyáva kerékkötőitől. Azt akarja, amit sok millió eltiport testvérünk, de ő tesz is azért, hogy összetörjük láncainkat, s a ránk kényszerített sötét nihilből kijussunk az éltető fényre. Nem a passzív ellenállást (dühöngést?) választotta, hanem az aktív szembeszegülést. Ezzel példát mutat az önsorsrontó tehetetleneknek, ugyanakkor veszélyessé is vált azokra a parazitákra nézve, akik csak abból értenek, ha határozottan az orrukra (ormányukra?) koppintunk. Lehet, hogy viselkedése keveseknek tetszik, ám ne felejtsük, hogy nem a sokaság, hanem a lélek s a magyar szív tesz csuda dolgokat!

A nagyobb nyilvánosság előtt 2002 júliusában vált ismertté, amikor az elcsalt választások után a szavazatok újraszámolásáért indított népmozgalom élére állva megszervezte az elhíresült Erzsébet hídi blokádot, amit a hazaáruló kormány csicskásává züllött rendőrség brutálisan szétvert. Gyurka ezután is folyamatosan kivette részét mindazokban a tüntetésekben, melyekben legalább a szándék komoly volt, s nem csupán céltalan, piknikező „forradalmárok” kezdeményezték a saját glóriájuk fényesítésére. A Kossuth téren is sokszor felbukkant, majd a tv-ostrommal egy időben leverte a gyűlölt ruszki emlékműről a címert. Utána majd félévig bujdosott, amolyan modern betyárként, mindig túljárva a pribékek eszén, aztán sajnos az ő kezén is csattant a bilincs. Némi fogva tartás, majd házi őrizet után szerencsére kiszabadult, de ezután fokozottan figyelték a cionglobalista tetvek fizetett kopói, s csupán idő kérdése volt, hogy az általános nemzetellenes „levadászásban” mikor kerül rá a sor.

Közben persze más hazafiakat is sűrűn letartóztattak, köztük a Magyarok Nyilai (tényleges létezése máig sem tisztázott; nem kizárt, hogy csupán az államterrorizmus egyik fedőszerve) nevű fantomszervezet vélt tagjait is, akiket Budaházyval is kapcsolatba próbálnak keverni. Ennek megfelelően június közepén meglehetősen súlyos vádak alapján (terrorizmus, emberölési kísérlet hazai politikusok terhére stb.) orvul elfogták (amikor épp egy tüntetést kívánt bejelenteni a rendőrség [sündőrség?] központi székházában), majd a fővárostól távoli szombathelyi börtönbe szállították. Ezzel párhuzamosan egy ávós kommandó rohanta meg otthonát, s egy félelemkeltő házkutatást tartott. Csak emlékeztetnék rá, hogy korábban számtalanszor leügynöközték, leprovokátorozták Gyurkát, s hogy mennyire alaptalanul mocskolták, azt világosan mutatja őrizetbe vétele is. Hiszen annyira még ez az országrontó vezetés sem gyengeelméjű, hogy a saját kipróbált, megbízható embereit vonja ki a forgalomból. Bizonyítható és őt kompromittáló ballépéseket nemigen tudtak a számlájára írni; ezért egyelőre egy hónapig előzetesbe helyezték, s közben majd csak kifundálnak és rásóznak valami szaftos disznóságot. Bizony, most már nem babra megy a játék, mert ha a kézivezérelt bíróság „elégségesnek találja” a szintén liberálkomcsi ügyészség vádjait, akár súlyos éveket is kaphat.

Ilyenkor minden tisztességes magyar kötelessége kiállni az üldözöttek mellett. Huszadrangú kérdés, hogy azonosulunk-e minden gondolatukkal és tettükkel, netán világképükkel, kizárólag csak az számít, hogy ártatlanul meghurcolt, szenvedő nemzettestvéreink. Aki elhatárolódik, sőt még rá is tesz egy lapáttal, az bizony hitvány, sehonnai bitang féreg. Jómagam is azonnal nyilvános szolidaritásomról biztosítottam Budaházy Gyurkát, az általam vezetett Turul Szövetség nevében is. Nincs ebben semmi rendkívüli. Megtettem ezt tucatnyi más alkalommal is az évek során: pl. a néhai Ekrem Kemál György bebörtönzésekor, ifj. Hegedűs Loránt állami és egyházi vegzálásakor, Toroczkai Laci megveretésekor, Patrubány Miklós besározásakor, és sorolhatnám még a további eseteket. (Megtettem azért is, mert amikor engem 1976-ban „politikai izgatásért” [vagyis semmiért!] 8 hónapra sittre vágtak Kádár vérebei, s máig kihatóan derékba törték egész életemet, bizony értem egy jó szót se szólt senki. Persze tudom, hogy azok más idők voltak – noha lassan hasonló mélypontra süllyedünk, Európa kellős közepén.)

Mindent összevetve, valamennyi igazságért és szabadságért küzdő honfitársunk megérdemli, hogy politikai ellenállása miatt ne érhesse semmilyen hátrányos jogi következmény. Ebből nem engedhetünk, mert különben könnyen visszatérhet a Rákosi-korszak „kedvenc” szállóigéje: „Érted jöttünk elvtárs, nem ellened!” Itt említem meg, hogy a hónapok óta, mindmáig kellő alátámasztás nélkül, Bolíviában fogva tartott, s brutálisan agyba-főbe vert Tóásó Előd szabadon bocsátása és hazatértének engedélyezése érdekében is össze kell fognunk. (Sajnos a gyalázatos körülmények közt lemészárolt, szerencsétlen Eduardo Rózsa-Floresen és Magyarosi Árpádon már nem segíthetünk.)

A Magyar Gárda betiltása

Létezik-e szélsőség(esség) a mai Magyarországon? Bizony van, s nem is kevés. Mindenekelőtt szélsőséges a 2002 óta regnáló illegitim kormány, s a háttérbázisát adó (az egykori MSZMP utódjainak tekinthető!) két párt, az SZDSZ és az MSZP. Tényleges jogállam esetén ezeket azonnali hatállyal be kellene tiltani kirívó magyargyűlölet, hazaárulás, nemzetrombolás, népirtás, korrupció, közpénzek és egyéb javak elsíbolása, valamint bűnszövetségben (maffia!) elkövetett bűncselekmények vádjával. (Nem csekély számban akadnak olyan „vezetőink”, akiknek a börtön szinte jutalmat jelentene, mivel bőségesen rászolgáltak az akasztófára.) Etnikumokra, nemzetiségekre lebontva a kérdést, két faj(ta) mindenképpen fönnakad a hálón: a zsidóság és a cigányság. Bátran kimondhatjuk (nem vitatva azt, hogy köztük is találhatók tisztességes, múzeumi példányok!), hogy e két kisebbségünk túlnyomó része egyértelműen bűnöző, s a többségi magyarságnak, ill. az egész országnak nemhogy hasznot nem hajtanak, hanem csak károkat okoznak minden téren. Cselekményeik zöme ráadásul erőszakos, sőt közvetlenül életellenes, tehát a törvény szigorával kell lecsapni rájuk. Ugyanakkor le kell szögeznünk, hogy hazánkban ennek dacára sincs semmilyen faji megkülönböztetés, tehát se intézményes zsidó-, se cigányellenesség, noha más normális országokban ennek a töredékéért már kegyetlen pogromok és kitelepítések lennének. Nálunk nemhogy ez irányú túlkapások nincsenek, hanem sajnos az elemi, egészséges önvédelem is hiányzik. Ne lepődjünk meg ezen, hiszen egy öntudatától megfosztott, agymosott rabszolgává, „szavazópolgárrá” degradált, átkos nyomorban tengődő lakosság képtelen a helyzetének fölismerésére, pláne betegségeinek gyógyítására.

Régi, sziklaszilárd meggyőződésem, hogy a (bármilyen színezetű) pártok csak ártanak nekünk, s ezért a hosszú távú magyar jövőt, a becsületes rendszerváltást kizárólag a megosztó pártok nélkül, továbbá az álságos „demokrácia” minden formájának kiküszöbölésével tudom elképzelni. (Szerencsére egyre többen osztják ebbéli véleményemet, s talán erőnk is lesz a megvalósításához.) Következetlenségnek tűnhet (bár nem az), hogy a gengszterváltás hajnalán mégis az FKGP-t támogattam, majd annak eltorgyánosodása után a MIÉP mellé szegődtem mindaddig, amíg a csurkizmus végzetesen meg nem fertőzte. Jó 10 éven át semmilyen párttal nem szimpatizáltam, míg az utóbbi egy-két esztendőben bizakodva tekintek a Jobbik fölívelésére, noha a további csalódásokat kerülendő, meglehetős óvatossággal. Annyit azonban megkockáztatnék, hogy ha ők is cserbenhagyják a nemzetet, s a húsosfazékhoz férkőzve csupán önhasznukat és önérdekeiket képviselik, akkor többé ember nem lesz ebben a hazában, aki még hinni fog a pártoknak. Egyelőre mindenképpen mellettük szól az, hogy eddig semmi galádságot nem követtek el, az ország kifosztásában, tönkretételében nem vettek részt, s néhány apró bizonytalanságot, mulasztást leszámítva még nem hibáztak. A kérdés inkább az, hogy följebb jutva is meg tudják-e őrizni tisztaságukat, hiszen könnyű addig a helyes úton járni, amíg a gazemberségre nincsen alkalom.

A Jobbik dinamikus, fiatalos, radikális nemzeti párt (szemben pl. a hasonlónak véletlenül sem tartható, balliberális Zsidesszel), noha hitvány alvilági erők folyamatosan a jobbszélre próbálják tolni, s olyan valóban szélsőséges, soviniszta, rasszista pártokkal összemosni, mint a Slota-féle Szlovák Nemzeti Párt, vagy a Funar-féle Nagy-Románia Párt, a németországi neonáci mozgalmakról nem is beszélve. A Jobbik eddig is többször állt olyan egyetemes magyar ügyek mellé, amit egyetlen parlamenti párt sem mert nyíltan fölvállalni: pl. meghirdette a nemzeti értékek, stratégiai ágazatok s a termőföldek védelmét, a multik megadóztatását s a hazai kisvállalkozások támogatását, ill. a globalizáció-ellenes és a cigánybűnözés elleni küzdelmet stb. (Kár, hogy a zsidóbűnözéssel szembeni harcot már nem szorgalmazza akkora lendülettel – nehogy „antiszemitának” bélyegezzék? –, pedig jelenleg ez az egyik megkerülhetetlen kulcsproblémánk!)

A Jobbik kiváló ötletei közül a legfrappánsabb a Magyar Gárda megalapítása. Természetesen, ha itt jogegyenlőség lenne, s a hatalmi szervek (parlament, kormány, bíróságok, rendőrség, önkormányzatok, sajtó stb.) az igazságot, valamint a nemzeti törekvéseket szolgálnák, akkor civil rendvédelmi alakulatokra nem volna semmi szükség. Azonban, ahol tervszerű genocídium folyik, ahol a biztonság és rend nyomokban sem létezik, bizony ott nagyobb igény van efféle gárdákra, mint egy falat kenyérre. El kell ismerni, hogy a Gárda egyenruhája makulátlan, tagjai soha nem használtak fegyvert, s a legminimálisabb törvényszegést sem követték el soha. Hogy magyar vezényszavakra hallgatnak, katonásan masíroznak, netán lőgyakorlatokon vagy harci kiképzésen vesznek részt (ezen a leventék is átestek egykor, elvégre ez nem az Üdvhadsereg), s igyekeznek mindenütt jelen lenni, ahol baj és gond nehezedik ránk (pl. fölvállalják a cigányterrortól szenvedő családok kimentését, az áradások, jégverések és egyéb természeti katasztrófák káros hatásainak enyhítését stb.), ez ellen senkinek semmi kifogása nem lehet, s egyetlen gerinces honpolgárnak sincs félnivalója tőlük. (Csak a megátalkodott sátánfiak riogatnak velük, a jóhiszemű emberek inkább becsülik és szeretik őket.)

Érthető, de nem elfogadható, hogy megalakulásuk óta fogást keres rajtuk a hatalom, s változatos rágalmakkal próbálja őket befeketíteni, hitelteleníteni. Számos dögevő hiéna rögtön a betiltásukat követelte, s addig-addig vonyítottak, míg végül meghallgatták sirámaikat. Az a röhej, hogy tulajdonképpen semmi érdemlegeset sem bírtak felhozni ellenük, ám a rémdrámákba illő koncepciós pereken és abszurd ítéleteken kies hazánkban (SÜNgáriában?) fölösleges meglepődni. Az elsőfokú tárgyalást 2008 decemberében a Fővárosi Bíróság bonyolította, melynek folyományaként feloszlatták a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet, de a tőle elkülöníthető mozgalmat (vagyis a tényleges gárdát) „futni hagyták”. Csakhogy júniusban az EU-s parlamenti választáson a Jobbik majd 15 %-kal „túlnyerte magát” (s ebben a sikerben döntő okként szerepelt az egyre népszerűbb gárda), amit idegenszívű hajcsárjaink nem viselhettek el megtorlatlanul. Ezért másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla íziben helybenhagyta az egyesület megszüntetését, sőt, egy szőrszálhasogató, körmönfont fejtegetéssel – miszerint a Magyar Gárda Mozgalom is az egyesület szerves része, tehát nem választhatók külön – dr. Czukorné Farsang Judit bírónő (valószínűleg ő is a „választott nép” leánya, de hogy nem hunvérű, az hót ziher) immár a mozgalmat is „jogerősen” föloszlatta, gátlástalan kenyéradó gazdáinak kitörő örömére. Szégyen, hogy a 21. században ilyen justizmord megeshet akkor, amikor egyébként vírusként tenyészik a bűnözés s a pokoli káosz, és soha semmiféle jogorvoslat vagy törvényi védelem nincsen. (Nem szeretnék a hölgyemény irhájában lenni, ha eljön az Igazság pillanata!)

A Gárda úgy okoskodott, nem belenyugodva az indokolhatatlan ítéletbe, hogy hivatalosan ugyan betiltották, azonban senki sem akadályozhatja meg, hogy egy baráti társaság bármilyen – tiltott jelképeket nem tartalmazó – egyenruhát viseljen, s éppen oda „kiránduljon”, ahova úri kedve tartja. (Legföljebb nem lesznek bejegyezve, s nem igényelhetnek állami támogatást a költségvetésből – utóbbit nyilván akasztófa-humornak szántam.) Spongyát rá tehát, több is veszett Mohácsnál! Persze a moralitást s a józan belátást évtizedek óta nélkülöző, lakájlelkű zsernyákok („kiszolgálunk és verünk!” – előbbi a hatalomra és a maffiózókra, utóbbi a „bennszülött csőcselékre” vonatkozik, kinek-kinek érdemei szerint) egész másképp értelmezték mindezt, amit rögvest gyakorlati ténykedésükbe is átültettek.

Tomboló ószövetségi erőszak

A békés tüntetést eredetileg július 4-én 17 órára a 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom jelentette be a budapesti Hazugságügyi és Rendbontási Minisztérium elé, Budaházy és a többi börtönben sínylődő politikai fogoly védelmében („Szabadságot a hazafiaknak!” jelszóval), ám ez a helyszín Gyurka Szombathelyre deportálásával okafogyottá vált. A következő tervezett tetthely a Szabadság téren volt, amit a rendőrség először tudomásul vett, hiszen semmi oka nem volt a tiltására (pl. nem akadályozta a közlekedést, s egyéb rettentő sérelmet sem okozhatott senkinek). Igen, ámde közben föloszlatták a Gárdát, s kézenfekvővé vált, hogy ezt is figyelembe véve, immár az ő létjogaik védelmében is kiálljunk a gátra. No, ezt a bérgyilkos sündőrség már nem hagyta annyiban, ezért (tudomásom szerint) indoklás nélkül betiltotta a rendezvényt, s erről a döntéséről csak az utolsó pillanatban értesítette az érdekelteket. Egyébként iszonyú készültség volt mindenütt: számos utcát, teret hermetikusan lezártak, s a Duna hídjain is korlátozták a forgalmat. Szinte az egész Belváros közlekedését megbénították, persze nekik ugye mindent szabad. Innentől már csak spontán tüntetésről lehetett szó, melyet a Bazilika elé hirdettek meg a szervezők. Azonban az erős kordonozás miatt lehetetlen volt odajutni, maradt tehát a közeli Deák és Erzsébet tér. Ez az előzetes hercehurca bizonnyal sokakat megfélemlített és elriasztott a részvételtől, ezért a várt hatalmas tömeg nem is verődött össze, de néhány ezren azért így is megjelentek (köztük néhány száz gárdista, akik bölcs előrelátással az oroszlános mellényüket zömmel ott és akkor öltötték magukra).

A korábbi nevetséges és eredménytelen, eredendően gyáva pótcselekvésnek minősíthető dzsemborikkal szemben (lásd legutóbb a Fidesz-közeli Civil Összefogás kétszeri lebőgését!) ez végre dicséretes megmozdulás volt, noha ezt is fölmorzsolta és legyűrte a tetőtől talpig fölfegyverzett ávós túlerő. (Emlékszünk még az általam soha nem helyeselt szlogenre, mi szerint „Magyar rendőr velünk van!”? Ha netán valakinek még maradtak illúziói e marsbéli [levantei?] halálbrigádokkal kapcsolatban, hamar kiábrándulhatott.) Nem néztek azok se Istent, se embert, hanem nekiestek a szegény hazafiaknak, mint bolond borjú az anyjának. Válogatás nélkül ütlegeltek és fújtak le mindenkit maró könnygázzal, aki az útjukba került. Egyenként, hajánál, karjánál, lábánál fogva ráncigálták ki a kiszemelt áldozatokat társaik védőköréből (olykor kemény dulakodások árán), aztán hátrabilincselt kézzel apránként elhurcolták őket. Több mint 200 főt gyűjtöttek be ily módon – köztük Vona Gábort, a Jobbik elnökét s Kiss Róbertet, a Gárda főkapitányát – a „páncélozott méhecskék” (bár szakadna szét a fullánkjuk!). Sokan elájultak a gáztól és a hőségtől, súlyos sebesülteket is elláttak, ill. elvittek a mentők. Alig 2-3 órát tartott az oszlatás, mégsem volt kudarc-íze a dolognak. Részünkről mintha megszűnt volna az eddigi fejetlen menekülés, s a körülményekhez képest gerince, tartása, oroszlánszíve volt a tüntetőknek. Ha egyszer a létszámunkat is sikerül 100000 fölé tornászni, s egymást lelkesítve, egymást támogatva még elszántabbá, még harciasabbá válunk, akkor jaj lesz a pökhendi banditáknak! Nem menti meg őket se „törvény”, se varázslat, se a gránátvetők, sem az izraeli vízágyúk. Nem tarthat örökké a rémuralmuk, rövidesen szétrohad pünkösdi királyságuk. Nekik térkép e táj, profitszerző piac, mesés aranybánya, őslakói pedig kifacsarható, eldobható és megölhető cselédek. De hiába bitorolnak mindent, hiába rágják a testünket, isszák a vérünket, mert nálunk az igazság, mi vagyunk itthon, s velünk a magasságos Isten. Mi kell még a szabadság kivívásához?!

Most az a fontos, hogy lélegzetvételnyi pihenőt se hagyjunk nekik. Folytassuk a tömegtüntetéseket, szervezzünk határzárat, teljes út- és hídblokádokat s az egész országra kiterjedő általános sztrájkot. Üvöltsünk teli torokból, kergessük vissza megszállóinkat a kurvanyjukba (a la Petőfi!), végül söpörjük el ezt a rablógyilkos bagázst! Nincs helye többé megértésnek, megbocsájtásnak, nem várhatnak tőlünk kegyelmet! Volt idő, amikor magam is úgy gondoltam, elegendő, ha elkobozzuk összeharácsolt vagyonukat, s megtisztítjuk tőlük a közéletet, valamint a vezető pozíciókat, egyébként pedig boldoguljanak, ahogy tudnak. De azóta naponta bizonyították, hogy képtelenek bármiféle megbánásra és javulásra, mert eredendően gonoszok, az ördög fölkent cimborái. Semmiféle felebaráti szeretet nem gátolhat bennünket abban, hogy halálos sérelmeinkért, keresztre feszítésünkért leszámoljunk velük, és méltó elégtételt vegyünk mindazokon, akik határtalan önzésükben végzetes sorvadásunkat, kiheverhetetlen nyomorúságunkat, gyógyíthatatlan csonkaságunkat okozták. Le a zsarnoksággal, elég a magyarok kirekesztéséből, vesszenek a nemzetpusztító brigantik, a hazánkat gyarmattá alázó mamutcégek; írmagjuk se maradhat a szentséges anyaföldön! Húzzuk ki magunkat büszkén, egyenesen, ahogy dicső őseink tették! Mi vagyunk a Tudás Népe s az isteni Világosság Fiai! Rajta Vitézek, Harcostársaim, föl a győzelemre! Teremtsünk biztos jövőt s egy szabad, élhető Magyarországot magunknak és utódainknak egy újabb ezredévre!

Facebook hozzászólások

Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Mindannyian gárdisták vagyunk – Vona Gábor közleménye
Fordulóponton a magyar nemzeti ellenállás – Morvai Krisztina levele
Ez a rendőrség a társadalom söpredéke – a Gárdisták lealázták a pribékeket
Close