Sarkozynek és Obamának elege van Netanjahuból
A francia államfő szerint javíthatatlan hazudozó az izraeli miniszterelnök, az amerikai elnök pedig nyűgnek tekinti, hogy mindennap tárgyalnia kell vele. Benjamin Netanjahuról egymás között beszélt Nicolas Sarkozy és Barack Obama a G20-as csúcstalálkozón, a mondataik azonban nyilvánosságra kerültek.
Hazugnak nevezte Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt Nicolas Sarkozy francia államfő, amikor november 3-án Cannes-ban magánbeszélgetést folytatott Barack Obamával.
„Látni se bírom többet, ez egy megrögzött hazudozó” – mondta az amerikai elnöknek Sarkozy a világ 19 legfejlettebb gazdaságát, valamint az Európai Uniót tömörítő országcsoport (G20) találkozóján. „Neked van eleged belőle? Nekem mindennap tárgyalnom kell vele!” – válaszolta Obama…
Bár Sarkozy és Obama szóváltása zárt ajtók mögött történt, egy technikai malőr következtében újságírók fülébe jutott. A magánbeszélgetésen Obama állítólag megrótta Sarkozyt, mert nem tájékoztatta arról: Franciaország igennel fog szavazni arra, hogy az UNESCO felvegye-e tagjai közé a Palesztin Hatóságot. Az Egyesült Államok határozottan ellenezte az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének lépését a szavazás megtartásáról.
Az Ynetnews című izraeli hírportál szerint a beszélgetésnél jelen lévő újságírókkal aláírattak egy megállapodást, amelynek értelmében nem szellőztetik meg a kínos párbeszédet. A Jerusalem Post című izraeli újság internetes oldala pedig más forrásból nem tudta megerősíteni a francia hírügynökség értesülését a Sarkozy és Obama között elhangzottakról.
Forrás: origo.hu
Nemzeti InternetFigyelő
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Nyet-anya-Who?
Aláírás: Zoltan Georgius Mayer – (Híradmin)
A maki majom is elköszönhet az újra választástól ahogy a cigány is megbukott!
kató rudi
„Bár Sarkozy és Obama szóváltása zárt ajtók mögött történt, egy technikai malőr következtében újságírók fülébe jutott.”
Már aki eszi ezt a „technikai malőr” dumát. Egyébként pedig az egész világ utálja a zsidókat – miért pont ez a két ember lenne kivétel?
„A zsidóban csakugyan együtt találjuk azokat a sajátosságokat, amelyek az embert ellenszenvessé tehetik. És ez a lelkiség változtathatatlan lényege a zsidóságnak.
Horváth Bertalan
Nem tudom miért panaszkodik a két zsizsik csicska.
Aki a hatalmát a segnyalásnak köszönheti az ne csodálkozzon ha szaros a nyelve.
Ha vissza állítanák a világba a régi MAGYAR törvényeket, és a hazaárulást heted ízigleni felkoncolással büntetnék, nem sok rokona maradna a mai politikusoknak.
Úgy ennek a kettőnek de likud vityának és elqrtuk ferinek sem.
Hej azok a szép idők!
Remélem vissza jönnek hamarosan!
Alektó