KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Russia Today: Budapest nem tervezi az orosz állampolgárok beutazási korlátozását

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Magyarország nem támogatja egyes EU-tagállamoknak azt a javaslatát, hogy korlátozzák az orosz állampolgárok vízumkiadását az ukrajnai konfliktus miatt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

Több európai állam, köztük Észtország és Csehország is szorgalmazza az oroszok vízumkiadásának uniós szintű betiltását.

„Megvitattuk azt a javaslatot is, hogy szigorítsák az európai vízumok orosz állampolgárok számára történő kiadásának gyakorlatát. Nagy szimpátiával fogadtuk a német kancellár ezzel kapcsolatos álláspontját, és mi sem tervezünk semmilyen szigorítást vagy korlátozást”

mondta Szijjártó kedden, miután telefonon tárgyalt észt kollégájával, Urmas Reinsaluval.

Németország azon uniós országok között van, amelyek felszólaltak az átfogó vízumtilalom ellen. Olaf Scholz kancellár a múlt héten azzal érvelt, hogy Európának nem szabad megtagadnia a beutazást azoktól az oroszoktól, akik nem értenek egyet hazájuk kormányával.

Hasonlóan nyilatkozott hétfőn Josep Borrell. Az EU vezető diplomatája egy spanyolországi konferencián azt mondta:

„Zárjuk be az ajtót ezek előtt az oroszok előtt? Nem tartom jó ötletnek.”

Reinsalu ragaszkodik ahhoz, hogy az EU minden orosz állampolgár előtt zárja le a határait, a humanitárius esetek kivételével.

„Az orosz állampolgárokat nem látják szívesen Európában. Országuk népirtó háborút folytat ártatlan emberek ellen”

mondta Reinsalu az Associated Pressnek a múlt héten.


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Ez is érdekelheti:  Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük