Pressman fenyeget: „Az USA-nak befolyása van Magyarországra”
Az USA-nak befolyása van Magyarországra, és kész használni is azt – mondta David Pressman, az Egyesült Államok magyarországi nagykövete a Financial Timesnak, írta a ria.ru.
„Minden bizonnyal van befolyásunk, ez igaz. (…) És készek vagyunk használni a befolyásunkat”
– mondta a diplomata.
Pressman szerint az USA törődik Magyarországgal, és szövetségesének tekinti, Magyarország viszont nem hajlandó figyelembe venni az amerikai biztonsági érdekeket, ami számára rendkívül szokatlan.
Bírálta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is, amiért aktívan részt vesz az amerikai választási kampányban, nyíltan támogatja a republikánusok várható jelöltjét, Donald Trumpot, és lemondásra szólítja fel Joe Biden hivatalban lévő elnököt.
A nagykövet szerint az USA nem ezt várja el a szövetségeseitől.
Mint Orbán kijelentette, Budapest nem helyesli az amerikai elmarasztalást és azt, hogy az Egyesült Államok rá akarja erőltetni másokra az álláspontját. Szerinte Trump megértette ezt az elégedetlenséget.
Orbán Balázs, a magyar miniszterelnök politikai tanácsadója az amerikai vádakra reagálva hangsúlyozta, hogy az ország külpolitikája a nemzeti érdekeken alapul.
Trump nagyszerű vezetőnek, igazi úriembernek és nagyon jó embernek nevezte Orbánt, aki fantasztikus munkát végzett az országáért.
Magyar HírlapKiemelt kép: David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…