A KÚRIA KIMONDTA, JOGSZERŰ A RENDŐRSÉG DÖNTÉSE A PRIDE BETILTÁSÁRÓL
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Ötven éve halt meg Mindszenty József, Magyarország prímása

A kolumbiai út végén már Bogotában érezhető volt, hogy valami nincs rendben… Hőemelkedése lett, berekedt, gyenge volt. Hazatérve a Pázmáneumban rosszul lett és már misézni sem tudott.Ezért egyeztetett az őt kezelő dr. Bianchival, aki a műtétet javasolta, de a bíboros nem akart kórházba menni. Később lázas lett, így sikerült őt rávenni a kórházi kezelésre, és végül a műtétre is.

Április 28-án bevonult az Irgalmasok kórházába, ahol különböző vizsgálatok után a műtétre alkalmasnak találták, bár a szívét erősíteni kell – állapította meg Bianchi. Május 6-án megműtötték. Mészáros titkár ellenezte a műtétet, hiszen tudta, hogy a prímás akkor is teljes erőnlétet tud mutatni, ha alig áll a lábán. Ez téveszthette meg az orvosokat is, akiket Mindszenty sürgetett, sok teendőjére hivatkozva. A műtét előtt ismét elhangzott a két szó, amelyet immár harmadszor, és egyben utoljára mondott ki: Sum paratus…

Az operáció 7-től fél 11-ig tartott, de a magyar hercegprímás többé nem tért magához. És bár a beavatkozás sikeres volt, az idős, sokat kibírt szív nem bírta tovább… A műtét sikerében való reménykedés, majd a nagy tragédia közepette egyetlen dologról feledkezett meg mindenki: Esztergom érseke a betegek szentsége nélkül költözött Isten országába.

„1975. május 6-án 14.15-kor megkondult a bécsi Szent István dóm nagyharangja, a „Pfummerl”, ahogy a nép kedvesen becézi, jelezve Mindszenty Józsefnek, Magyarország utolsó hercegprímásának, a hitvalló bíborosnak, a huszadik század egyik legnagyobb magyarjának és „fehér mártírjának” elhunytát. A bécsi rádió megszakította műsorát, s megemlékezéseket, gyászzenét közvetített. A nagy bíborost az osztrák katolikusok saját halottjuknak tekintették. A gyönyörű gótikus katedrálisban ravatalozták fel. Ez a tiszteletadás – éppúgy, mint a „Pfummerl” kondítása – csak Bécs érsekének, bíborosának jár ki.

A magyarországi katolikus és világi sajtóban mindössze öt sorban adták a katolikus magyarság tudtára, hogy Esztergom érseke halott.

A prímás környezetében lévők hozzákezdtek az ilyenkor szokásos teendők elvégzéséhez. Már a gyászjelentés szövegezésénél véleménykülönbség adódott. Mészáros Tibor ragaszkodott ahhoz, hogy Mindszenty neve alatt ott legyen: bíboros, esztergomi érsek, Magyarország prímása… König bíborosnak kell aláírnia a gyászjelentést. Csodálatosképpen kis habozás után belemegy… ez egyenesen a pápa intenciói ellen van. König azonban okos ember. Mindszenty halott, sok bajt nem okozhat. A megfosztott címét már nem viselheti, legföljebb a sírkövön állhat. A gyász kifejezéseként König bíboros e szavakkal emlékezett meg nagy kortársáról: Defunctus adhuc loquitur – Holtában is beszél…” (Nagy Lajos)

Ez is érdekelheti:  Irán a háttérből irányíthatta az izraeli nagykövetségek, európai zsinagógák elleni támadásokat

Mártír volt azon testi és lelki szenvedések alapján, melyeket az egyház és népe miatt hősiesen elszenvedett. Korunk mártírja lett, egy időszaké, amely a vallásszabadság ideológiai és politikai elnyomásával a vértanúk új típusát teremti.

A magyarországi katolikus és világi sajtóban mindössze öt sorban adták a katolikus magyarság tudtára, hogy Esztergom érseke halott.

 Hamvai fölött május 10-én, szombaton a bécsi Szent István dómban Franz König, bécsi érsek-bíboros tartott Requiemet, A ravatal díszhelyét is átadta e gyászos szertartás idejére a magyar vértanúnak. Ez a hely csak az uralkodót és a bécsi érseket illeti meg, de König bíboros Mindszenty iránti tisztelete jeléül helyezte ide a magyar bíboros ravatalát.

A temetésen Magyarországról senki nem volt ott hivatalosan, de az akkor még szabad világnak nevezett Nyugat-Európában, és a világ más fölrészein élő magyarság sok ezer fővel képviseltette magát. Franz König celebrálta a gyászszertartást.

Mindszenty félméteres, színes arcképét helyezték a koporsó elé. Gyertyát is állítottak. Azt, amelyet a németországi Bambergben kapott a magyar fiataloktól. A gyertyán a szentkoronás magyar címer. Egyetlen koszorút helyeznek csak el. A koporsó oldalához támasztják. A testvérek megigazítják a fehér szalagot. Rajta arany nyomással három szó:

„Hűséges magyar néped.”

Hatalmas tömeg imádkozik a bíboros lelki üdvéért.

Ősz hajú pap, a bíboros régi, hű papja, Közi Horváth József szava szól:

– Gyémántmise helyett requiemre jöttünk. Fáj búcsút mondani ennek a nagy és nemes főpapnak, akit valaki találóan a magyarság lelki fejedelmének, összefogó, erősítő, bátorító vezérének nevezett. Mégis azt hiszem, sokkal helyénvalóbb, ha innen, koporsója mellől nem a circumdederunt panaszával, hanem a Te Deum hálaadásával fordulunk az Egek Urához. A köszönet szavával, hogy Mindszenty Józsefet magyarnak teremtette és 60 esztendőn keresztül segítette a magyar haza és nép szolgálatában. Egyháza és nemzete szolgálatát, mint a Vas megyei Felsőpaty falu káplánja kezdte el, és mint a világ apostola fejezte be…

Ez is érdekelheti:  Állítólag megindult Irán nyolcadik megtorló hulláma Izrael ellen

König kardinális hangja is betöltötte a dómot:

– Búcsúzunk Mindszenty bíborostól, most, mikor elindul utolsó zarándokútjára, Máriacellbe… Ajka immár néma, de szavai tovább csengenek. Hazája történetéből merítve, híveit mindenkor fellelkesítette. Jól tudta, az élő egyház azzal teszi a legnagyobb szolgálatot az otthonnak és hazának, ha a vallásra alapított értékrendet hirdeti, ha az Evangélium üzenetét, mint a megengesztelődés és a béke üzenetét közel viszi az emberek szívéhez. Áhítattal és tisztelettel hajlunk meg korunk e hitvallója és mártírja előtt. Jó harcot harcolt meg. Pályáját végigjárta. Hitét megőrizte. Most az igazságosság győzelmi koszorúja várja. Élete végén az Örök Bíró e szavakat írja neki: „Jó és hűséges szolga, menj be Urad örömébe!”

A római Szent Péter-bazilikában, zarándokok tömege előtt a pápa, VI. Pál beszélt:

 – A halál olyan lángot oltott ki a földön, amely ragyogó fényével bevilágította az Egyház útjának utolsó évtizedeit. Beszédében a pápa Mindszentyt „páratlan, égő hitű”‘ papnak mondotta, aki rendíthetetlen volt abban, amit kötelességének és jogának érzett. A Gondviselés úgy rendelkezett, hogy hazájában a bíboros egyik főszereplőként élte át az Egyház ezeréves fennállásának egyik legnehezebb és legbonyolultabb korszakát. Aztán arról beszélt VI. Pál, hogy Mindszenty a tisztelet tárgya volt, de erőszakos támadások és olyan bánásmód szenvedő alanya is, ami fájdalmas megrendüléssel töltötte el a közvéleményt. Ha majd lecsillapul a szenvedélyek kavargása, a történelem megadja személyének azt a helyet, amely megilleti – mondta VI. Pál.

A Fehér Házban az amerikai elnök, Gerald Ford emlékezett meg a bíborosról: „Szembeszállt a zsarnoksággal, mindenütt, ahol beléje ütközött. Mindszenty ihletet adott, nemcsak a magyar népnek, melyet szeretett és szolgált, hanem szerte a világon mindazoknak, akik értékelik az erényt, a lelki erőt és az igazságot. A heroizmus jellemezte ezt a férfiút, a szabadság keresztes vitéze volt és az elmélkedés embere. Mindszenty bíboros hiányozni fog. Nem felejtjük el.”

A Pázmáneumban pedig a szürke ruhás testvérek ezt mondták: „Amikor hazajöttünk a dómból a ravatal mellől, akkor  csak néztünk körül, melyik ajtóból lép ki és kér valamit tőlünk, vagy ad utasítást. Szóval, olyan hirtelen jött ez a halál, hogy szinte nem is tudtuk napokig… napokig nem tudtuk elhinni. És nem ijedtünk volna meg, hogyha egyszer megjelenik és szól hozzánk. Mert olyan természetes lett volna…”

(Stoffán György: Sum paratus című könyvéből) 

 

Ez is érdekelheti:  Ukrajnából fenyegették meg Orbán Viktort (videó)

Nemzeti Napló Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Kiemelt képen: Mindszenty Józsefről készült utolsó kép / a műtét megbeszélése Bianchi professzorral  a kórház teraszán

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!