KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Őrület: Cseréljék le a húsvéti tojást “húsvéti krumplira”! – erre kérik Jill Bident

A PETA nevű nemzetközi állatvédő szervezet is már átesett a ló túloldalára. Gyakorlatilag ez már nem állatvédelem, amivel kapcsolatban nyomást kívánnak gyakorolni az amerikai elnök feleségére Jill Bidenre, hanem burkolt támadás a keresztény hagyományok és ezáltal magával a keresztény világgal szemben.

Egy levéllel fordultak a First Ladyhez, amelyben arról kívánják meggyőzni, hogy a húsvét közeledtével álljon annak a mozgalomnak az élére, aminek célja, hogy a húsvéti tojások helyett – melyeket színes festékkel szoktak díszíteni a hagyományok szerint -, inkább a krumplik festésére ösztönözze az ünneplőket. Ezt természetesen tudományosan meg is indokolják.

Azt írják a levélben:

A húsvét nem a megújulás vagy az öröm időszaka a tojástermelő farmokon tartott csirkék számára. A jellemzően pokoli körülmények között, akár 36 órába is beletelhet egy tyúknak – amely egész életét egy levélméretű papírlapnál kisebb ketrecben tölti -, hogy csak egy tojást tojjon a Fehér Ház húsvéti tojásgurító ünnepségére szánt több ezer tojás közül. A burgonya használata ezzel szemben egyetlen érző lényt sem használna ki, ugyanakkor inkább az állatok iránti empátiára és kedvességre ösztönözne, miközben támogatná az amerikai burgonyatermesztőket. A burgonya a legnépszerűbb zöldség az országban, és könnyen festhető…

Azt is megfogalmazzák, hogy

a húsvét a megújulásnak és az örömnek az ideje kell, hogy legyen, még a tyúkoknak is.

A Fehér Házban minden húsvét alkalmával hagyományosan úgynevezett tojásgörgető versenyt tartanak, ami ezek szerint a tojásokat tojó tyúkok teljes kizsákmányolását jelenti.

Meg kell tehát állapítanunk, hogy az Egyesült Államokban a technikai és a mentális fejlődés folyamata megállíthatatlan és ezek szerint a PETA, mint állatvédő szervezet “kiváló ötlete” bizonyára sokat lendít majd az amerikai tojótyúkok életkörülményinek javításán, arról nem is beszélve, hogy ezzel deklaráltan az a céljuk, hogy “új húsvéti hagyományt” teremtsenek.

Ez is érdekelheti:  Franciaország részt vett az Izrael elleni iráni támadás elleni védelemben

Mi, akik a keresztény hagyományokat megélve és tiszteletben tartva, a kereszténység legnagyobb ünnepén hagyományainkat ezzel a több évszázados szokással is fenntartjuk, és igyekszünk azt továbbadni gyermekeinknek, unokáinknak, természetesen örömmel és lelkesedéssel vegyük tudomásul az abnormalitásnak ezt a legfrissebb megnyilvánulását. Hát nem. Ezt az őrületet a keresztények és magának a kereszténység elleni támadásnak tekintjük.

Azt pedig, hogy ezzel a kéréssel miért éppen az erősen mentális problémákkal küszködő pillanatnyilag amerikai elnök, Joe Biden feleségét célozták meg, az mindent elárul azokról az abnormális folyamatokról, amit a jelenlegi amerikai kormányzat képvisel.

Szépe Áron

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt képen: Jill Biden 2024. március 4-én a Fehér Házban / Fotó: Nathan Howard/Getty Images

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Őrület: Cseréljék le a húsvéti tojást “húsvéti krumplira”! – erre kérik Jill Bident

  1. ! Észrevételem: …szemenszedett hazugság – nem őrület, ha nem tudatos modern kori tesztelése az embernek – az első um. Birkanyírás történt: sOHAKINEMADHATÓ … könyvemből idézek:::
    ÉLETEM
    Előszó
    /élőgondolatok/
    Az életem írása mindazoknak szól, akiket érdekelnek az alapvető kérdések, kit, mit, hogyan, MIÉRT? Stb. Ez az irkafirkálsz megpróbálja bemutatni az egyszerű embertől kezdve, őszintén – talán a címe lehetett volna „az őszinte levél is” magas tudással rendelkezőig bezárva az életem, oly módon, hogy tele van tűzdelve elfogadott tudományos tézisekkel, fantáziált eseményekkel, az idegen szavak magyarázatával, hogy a KISEMBER is megértse. Mi ösztönözte ezt az írást, nem tudom, azt tudom, hogy ellenállhatatlan kényszer hatása alatt vagyok, hogy gondolataimat ily módon a jövő nemzedékének átörököltessem, mentsem. Sokszor leírom benne, „hogy semmise az, aminek LÁTSZIK, ÉS MONDJÁK, ÍRJÁK „és ez igaz, téves úton halad az emberiség, azt mondja, mindennek van ellentéte, ez sem igaz, mert pld.-ul, a rossznak a folytatása a jó. Az életnek a folytatása a halál…,halál folytatása az élet,” stb.
    1.OLDAL idéztem!
    2.oldalról:
    “””:::
    Melyik időszámítást vegyük alapul – / ab urbe condita/ ti. RÓMA alapítása óta, azaz Krisztus előtt 753-tól – Gaius Julius Caesar-ét, időszámítás előtt 46-ban, amikor megreformálta a Római naptárt, vagy a Zsidók, akik i.e. 3761-re, a Bizánciak i.e. 5509. szeptember 1.-jére, az Alexandriai időszámítás megalkotói pedig 5492. május 25.-re tették ezt az időpontot, A Rómaiak i.e.753-mal , városuk megalapításának évével kezdték időszámításukat. Az Egyiptomiak új időszámításba kezdtek minden dinasztiaváltással.
    A Párthusok, Bithüniaiak és a szeleukidák első. uralkodójuk trónra lépésének évétől kezdve számoltak .—- egy holdév 354, egy napév 365 napból áll – a viszonyítás bonyolulttá vált – ezért . 1582. október, 4-én. A legtöbb katolikus országban, életbe lépett a XIII. Gergely pápa által elrendelt és róla elnevezett gregoriánus naptárreform /Gergely-naptár/, amely szerint 1582, október 4.- közvetlenül 1582. október 15.-e követte, mellyel megszüntette a 10.-napos időeltolódást – szabályként fektették le, hogy minden olyan év, amelyiknek utolsó két számjegye néggyel osztható – szökőév legyen. Ha minden ::::””””
    amit nem idéztem indokait az egy mégnagyobb hazugság – egy oka volt, hogy a húsvét hétfő mindig hét főre essék – amúgy itt se lehet becsapni a matekot mert::::
    Egy hónap négy hétből áll és egy év tizenhárom hónapból!!!!
    EZ SZÁMOKBAN BIZONYÍTVA: 4X7=28 A hónap és az év 13×28=364 nap!
    De a trükkösök, most ne nevezzük öket bűnözőknek, pedig megérdemelnék, az intézményt tisztelve közlöm: a hét első napja ma hétfő az utolsó vasárnap… TEHÁT NEM 12.-ÉN KEZDŐDIK A HÓNAP MERT AZ 1-ÉN van….ÉS A VÉGE 28.A!!! Szóval mocsok féreg::: 16 napra adsz nyugdíjat, a többit ellopod, ugyan is a befizetés már 28-napos… és nem utolsó sorban az orvos a 28 ciklusával állapítja meg a gyermek fogantatását és a majdani megszületése időpontját is!!!!!
    Megszakítom közlésemet, majd folytatni fogom! 2024. 03. 14. 1:45-kor id. Kiss László

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük