Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Orosz olaj – Nyugati szankciók és orosz ellenlépések

Nem fognak orosz olajt szállítani azoknak az országoknak, amelyek maguk akarják meghatározni az orosz olaj árát, és „ársapkájukat” másokra is rá akarják kényszeríteni – adta tudtul Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettes csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az energiaügyekért felelős orosz vezető arra reagált, hogy a nyugati hatalmakat tömörítő Hetek Csoportja (G7) pénteken döntést készül hozni az ársapka bevezetéséről, azaz az orosz olaj árának korlátozásáról.

Várható lépésüket Novak „teljesen abszurdnak” nevezte, hiszen tönkretehetik vele a globális olajpiacot. Elsősorban azok az európai és amerikai fogyasztók fogják megfizetni tervezett lépésük árát, akik már most is magas árat fizetnek az energiáért – mondta.

A nyugati hatalmak abban a reményben készülnek vállalni a Novak által jelzett gazdasági-társadalmi következményeket, hogy újabb szankciós lépésükkel mégis csak térdre kényszeríthetik Oroszországot, ha eddig nem is tudták.

Washington, Moszkva, 2022. szeptember 2. péntek (MB)

Kiadta: Magyar Békekör 

Kiemelt képen a Vlagyivosztoktól 93 km-re fekvő Nahodka olajkikötője

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük