Orbán Viktor: Magyarország pénzét is odaadták volna Ukrajnának
– Hosszú és nehéz vita zajlott le. Nyolc órán keresztül próbáltam meggyőzni mindenkit, hogy ne tűzzük napirendre. A döntés időszerűtlen. Térjünk vissza arra, amikor Ukrajna alkalmas lesz arra, hogy tárgyaljunk – fogalmazott Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában annak kapcsán, hogy 26 tagállam, Magyarország kivonulása mellett úgy döntött, támogatják az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését Ukrajnával. A miniszterelnök a brüsszeli EU-csúcsról jelentkezve közölte:
Magyarország nem veszít semmit, mivel a döntést a nemzeti parlamenteknek kell kimondania.
– Nem akartam Magyarország lelkiismeretét magamra venni, ezért mondtam, hogy csináljátok egyedül – rögzítette a kormányfő annak kapcsán, hogy miért vonult ki tegnap az ülésteremből, amikor elkezdték tárgyalni Ukrajna EU-tagságát.
Vétózni kellett
A tagállamok, köztük a magyarok pénzét is oda adták volna Ukrajnának. Ezt az Ukrajnának szánt 50 milliárdot, illetve a költségvetés ehhez kapcsolódó módosítását meg kellett vétóznom. Nem volt más választásuk, tudomásul kellett venni
– mondta. Hozzátette, hogy erre a kérdésre majd februárban valamikor egy rendkívüli uniós csúcso visszatérnek. A miniszterelnök elmondta, ő csak Magyarország nevében tud beszélni, nem tudja azt mondani a miniszterelnököknek, hogy az ő népük mást akar, mint amit képviselnek.
– Világossá tettem, hogy ennek a döntésnek a pénzügyi következményeit a magyarok nem fogják kifizetni. Ha szükség lesz rá, Magyarország a kéziféket be fogja húzni. Erről ne legyen kétségünk – mondta. Hozzátette: ha mindenki el akar indulni rossz irányba, Magyarország maximum annyit tehet, hogy figyelmezteti őket. Emlékeztetett: Magyarország a migráció esetében is figyelmeztette az uniós vezetőket, majd megtette a szükséges lépéseket. – Később is, amikor szankciókat vezettek be, mert Magyarország nem tud mindig vétózni, de amikor a szankciók következményeit nekünk kellett volna elszenvedni, Magyarország behúzta a kéziféket – tette hozzá. Orbán Viktor elmondta: Ukrajna támogatására megint közös hitelt akar felvenni az unió, amit már kipróbáltak a Covid után. Mint mondta, egyesek hozzáfértek ehhez a pénzhez, míg mások, így Magyarország nem, ezért erről mára kiderült, hogy nem volt jó koncepció.
– Egyszer tettünk kivételt, rosszul is jártunk – jelentette ki. Úgy fogalmazott: az ukrán helyzet nem áll jól, ezért nem a háborút kell finanszírozni, hanem a békét kell előmozdítani.
– Nem fogadható el, hogy a magyarok pénzét oda akarják adni a háborúra – rögzítette Orbán Viktor.
Jobb később, mint soha
A hazánknak járó uniós források egyharmadának a feloldása kapcsán elmondta: jobb később, mint soha. Kiemelte, hogy ezek a pénzek járnak nekünk. Felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt egy év nehéz volt, de a magyar gazdaság átvészelte ezt az időszakot uniós pénz nélkül is. – Van hajlam Brüsszelben arra, hogy visszaéljenek a hatalmukkal – fogalmazott a Orbán Viktor.
Elmondta, hogy a többi ország módosítani akarja az unió hétéves költségvetését, amit Magyarország megvétózott. – Ha valaki módosítani akarja a költségvetést, akkor ez egy jó alkalom hazánknak, hogy megkapjuk, ami jár nekünk – tette hozzá.
A szuverenitás a legnagyobb kincs
A miniszterelnök az interjúban kiemelte: legnagyobb kincs minden ország esetében a saját függetlensége, ezt szolgálja az alkotmányos rendszer is. Mint részletezte, magyar rendszer erős lábakon áll, azonban a 2022-es országgyűlési választási kampány során kiderült, hogy a lábak között, vagy mellett begurulnak külföldi pénzek, érdekek.
A baloldal megtalálta a módját, hogy részben a baloldali média, részben a nekik dolgozó civil szervezeteken keresztül külföldi pénzen befolyásolják a választást. A szuverenitásvédelmi törvény azért született meg, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. A dollárok nem tudnak begurulni a baloldal kasszájába
– szögezte le. Hozzátette: akinek az érdekét sérti a törvény, annak nyilván nem tetszik, de nem az volt a szándékuk, hogy mindenkinek megfeleljenek a jogszabályalkotással, hanem Magyarország védelme.
– Azért tudunk jobban élni, mert az egész világpiacra termelünk. Nem elszigetelődés, vagy bekapcsolódás a szuverenitás kérdése, hanem a helyes bekapcsolódás a nemzetközi életbe – mondta arra a kérdésre, hogy a szuverenitás mennyire értékelődik fel egy olyan világpolitikai helyzetben, amikor a világ a blokkosodás felé halad. A nemzeti konzultációról szólva kiemelte, a magyar emberek álláspontját a kormány kötelességének érzi képviselni. Elmondta, mindez segíti a kormányt, hogy Brüsszelben is képviselhessék a magyar emberek érdekeit.
Orbán Viktor elmondta, hogy nem a miniszterelnök, nem a kormány, hanem Magyarország álláspontját képviseli. Mint jelezte, a baloldal zsoldosként nem a magyar érdekeket képviseli.
– A legfontosabb az, hogy minden fontos ügyben a magyar parlament és a magyar nép választott képviselői döntenek. Így lesz ez Ukrajna EU-csatlakozása, valamint más fontos ügy kapcsán is – húzta alá.
Magyar Nemzet
Kiemelt kép: A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) interjút ad a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorának a brüsszeli Közmédia Központban az Európai Unió állam- és kormányfõinek kétnapos csúcstalálkozója idején, a második napon, 2023. december 15-én. Balról Törõcsik Zsolt mûsorvezetõ. /MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…