Orbán Viktor: ma két választást nyertünk
Budapesten és Magyarországon két választást tartottak, mind a kettőt megnyertük – mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke vasárnapról hétfőre virradó éjjel Budapesten, a kormánypártok eredményváró rendezvényén, a Bálnában.
Orbán Viktor köszönetet mondott Magyarország összes választópolgárának, aki úgy döntött, hogy részt vesz a kettős választáson.
Elmondta, a vasárnapi önkormányzati és európai parlamenti választáson 57 százalékos volt a részvétel Magyarországon. A demokrácia köszöni szépen, jól van, ez is egy szép rekord – értékelt.
Gratulált a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek, amely „öldöklő küzdelemben” elérte a bejutáshoz szükséges 5 százalékot.
Hozzátette: Budapesten és Magyarországon két választást tartottak, és mind a kettőt megnyerték.
„Ráadásul háborús helyzetben, nehéz csatában arattunk fontos győzelmeket”
– fogalmazott Orbán Viktor.
Kiemelte, hogy Budapesttel együtt húsz vármegyei közgyűlés van Magyarországon, ezek közül mindegyiket megnyerték. Elvesztettünk három megyei jogú várost és megnyertünk négyet, összességében ebből is jól jöttünk ki – jegyezte meg.
Budapestről szólva jelezte: még várni kell a főpolgármester-választás végeredményére. Szentkirályi Alexandrának igaza volt, az egyetlen esély arra, hogy az eddig Budapestet vezető főpolgármestertől meg lehessen szabadulni, az a döntés volt, amelyet a Fidesz-KDNP jelöltje meghozott – jelentette ki.
A fővárosi kerületekre kitérve elmondta, a kormánypártok elvesztettek egy kerületet, és visszanyertek egyet.
Orbán Viktor kiemelte:
Magyarországon ma az emberek világosan megüzenték, hogy békét akarnak.
Azt mondta, az európai parlamenti választás üzenete, politikai tartalma úgy fogalmazható meg, hogy Magyarországon az emberek világosan megüzenték: békét akarnak, ha a háború és a béke között kell választani, akkor a békét választják.
Hozzátette: megerősítést kapott a békepárti kormányzati politika. Kijelentette: azt tudja vállalni a kormányfőként, hogy a kormány ezzel a felhatalmazással a háta mögött kettőzött erővel küzd azért, hogy Magyarországot kívül tartsa a háborúból.
„Összegezve az európai parlamenti választás eredményét, ezt egy táviratban tudjuk elküldeni Brüsszelbe, ami így hangzik: migráció stop, gender stop, háború stop, Soros stop, Brüsszel stop”
– fogalmazott.
Megjegyezte:
a Jóistennek van humorérzéke, mert a párizsi olimpia évében „írta ki a magyar történelemből a Momentumot”.
Azt is mondta, a magyar emberek világosan megmondták: azokat, akik Brüsszelben a hazájuk ellen fordulnak, meg fogják büntetni. Nem kérnek azokból, akik a hazájuk ellen dolgoznak, mindegyiket leszavazták – fogalmazott.
Orbán Viktor megköszönte a Fidesz és a KDNP aktivistáinak azt „a fantasztikus munkát”, amit az elmúlt hatvan és az utolsó néhány napban véghez vittek. A szombati egymillió találkozás napja hosszú ideig európai rekord is marad, talán nem hosszabb ideig, mint két évig – jegyezte meg Orbán Viktor.
Azt üzente híveiknek, az önkénteseknek, aktivistáknak, „talpasaiknak, az utcai harcosainak”, hogy legyőzték a régi és az új ellenzéket, és mindegy, hogy hívják az éppen soros ellenzéket, újra és újra mindig le fogják őket győzni.
„A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt, hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta beszédét Orbán Viktor.
Kiemelt képen: Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke (k) a Fidesz-KDNP európai parlamenti és önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a Bálna Honvédelmi Központban 2024. június 10-én. / MTI/Koszticsák Szilárd
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…