Toroczkai László: négy politikai erő fogja eldönteni, hogy 2026-tól merre tart Magyarország
Négy politikai erő maradt állva a 2024-es önkormányzati és európai parlamenti (EP) választások után, a Fidesz-KDNP, a Tisza Párt, a DK-Párbeszéd-MSZP pártszövetség és az önállóan induló Mi Hazánk Mozgalom; ezek a politikai erők fogják meghatározni Magyarország sorsát, a többi párt elvérzett – mondta a Mi Hazánk Mozgalom elnöke hétfőn hajnalban a választások eredményét értékelve budapesti sajtótájékoztatóján.
Toroczkai László közölte, bár még nem tudják a pontos végeredményeket, de az már biztosnak látszik, hogy a legfontosabb céljaikat maradéktalanul elérték: bejutottak az Európai Parlamentbe. Egy mandátumot biztosan szereztek – jegyezte meg.
Az önkormányzati választáson elért eredményeikre utalva kijelentette, úgy látszik, hogy vidéken már a második legerősebb politikai erővé váltak, ugyanis a vármegyei közgyűlésekben rendre a második helyen szerepel a Mi Hazánk Mozgalom.
A pártelnök becslései szerint, már több mint 100 új képviselőjük van.
„Ez óriási dolog, nem is tudom, hol találunk majd termet hogy összeüljünk az összes képviselőnkkel, olyan sokan lettünk hirtelen”
– fogalmazott Toroczkai László.
Fontos előttük álló feladatnak nevezte, hogy a budapestiekkel is megismertessék a víziójukat, jövőképüket. Ugyanakkor minél hamarabb Brüsszelbe is kell utazniuk, hogy a szövetségeseikkel elkezdjék a tárgyalásokat az együttműködésről – tette hozzá. Kiemelte a német AfD-t, amely második lett az EP választásokon.
Miközben a közeljövőben rájuk váró munkát és feladatokat sorolta, minden idők „legaljasabb, legtöbb szélhámosságát” adó kampányának minősítette a most lezárult választási időszakot.
Törekvéseik és céljaik közül kiemelte, a 2026-os parlamenti választásokon való sikeres szereplést:
„mindenki meg fogja látni mire vagyunk képesek a következő másfél esztendőben”
– húzta alá. Hozzátette, az igazi munka csak ezután kezdődik.
Kiemelt képen: Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke, EP-listavezetője beszédet mond a párt európai parlamenti és önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a Budapest Kongresszusi Központban 2024. június 10-én. Mellette Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese, EP-képviselőjelölt (b) és Borvendég Zsuzsanna EP-képviselőjelölt (j). / MTI/Purger Tamás
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…