Nyomozást indíthat a Lánchíd botrányos felújítása miatt a rendőrség
Bajnai Gordon jó ismerőse szerint milliárdos korrupció lengi körül Budapest baloldali városvezetését
Nyomozás indulhat a Lánchíd túlárazott felújításával összefüggésben – tudta meg a Magyar Nemzet. A rendőrség jelenleg Tényi István feljelentését vizsgálja, aki azután fordult a hatósághoz, hogy kiderült: a Városháza-gate egyik kulcsfigurája egy felvételen arról beszélt, hogy a baloldali városvezetés pénzt szivattyúzhatott ki a projektből.
Feljelentéskiegészítésben vizsgálja a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Tényi Istvánnak a Magyar Nemzet írása nyomán tett, a hídpénzbotránnyal kapcsolatos bejelentését – derült ki a lap birtokába került rendőrségi dokumentumból.
A Magyar Nemzet nemrég számolt be arról a felvételről, amin a Városháza-gate egyik kulcsfigurája és beszélgetőtársa még 2021 júniusában a lehetséges baloldali pénzforrásokról értekezett. Az üzletember úgy fogalmazott: „El vannak foglalva ezzel a Lánchíd meg Blaha Lujza tér, meg ezek körüli fosztogatással meg osztogatással stb., stb.”
A beszélgetőpartner megdöbbenve kérdezett vissza, hogy „ebből ki lehet venni pénzt?”
Bajnai Gordon régi „harcostársa” a felvételen a Lánchídra utalva konkrétan ezt mondta:
„Hát ötmilliárddal megdrágult, és kisebb a tartalma.” Megjegyzése után a Blaha Lujza téri felújításra tért ki: „Ugyanez a Blaha Lujza tér, egyharmaddal megdrágult és kisebb a tartalma.”
Majd arra a kérdésre, hogy mindezt „ők intézik?”, úgy fogalmazott: Tüttő Kata szocialista főpolgármester-helyettes és „ez a bagázs egész nap szorgalmasan dolgoznak ezeken”.
Mindezek miatt fordult Tényi István a Nemzeti Nyomozó Irodához (NNI) hűtlen kezelés és hivatali vesztegetés gyanújával. Az, hogy Tényi feljelentésének mi lesz a sorsa, a feljelentéskiegészítés eredményétől függ. A rendőrség dönthet úgy, hogy nyomozást indít, de az is elképzelhető, hogy elutasítja a feljelentést. Erre a hatóságnak összesen harminc napja van.
A megdrágított beruházás
Ahogy arról sokszor beszámoltunk, az A-Híd még Tarlós István főpolgármestersége időszakában nyerte el ugyan a tendert, de Karácsonyék a hatalomváltás után új közbeszerzési eljárást írtak ki. A győztes ismét az A-Híd lett, csakhogy furcsa módon ötmilliárd forinttal drágább ajánlattal nyertek, mint amennyiért a Tarlós-érában végezték volna el a munkát. Ráadásul majdnem hatvanszorosára, 4,2 milliárd forintra emelték a Tarlós alatt zajló tenderhez képest a vállalkozónak járó előleget, a céget terhelő kötbért viszont megfelezték.
Másfél milliárd landolt a számlagyáras jogász cégének számláján
Napvilágra került az is, hogy a Lánchíd kivitelezését végző A-Híd Zrt. 2020. novembere és 2022. júliusa között 1,4 milliárd forintot utalhatott a praxisától eltiltott, számlagyáras botrányba belebukó, több súlyos bűncselekményben is érintett jogász, Vig Mór cégének, a Sunstrike Hungary Kft-nek.
Ebből a tetemes összegből a médiában megjelent információk szerint továbbutaltak 900 millió forintot Vig magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára.
A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.
Az atv.hu szerint ezeket a tranzakciókat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az exügyvéd ellen indított, sok száz milliós számlagyáras büntetőeljárásban vizsgálja. Ezt erősíti az is, hogy a NAV munkatársai tavaly a Vig elleni nyomozás részeként végzett házkutatást az A-Hídnál.
Több bűnügy érintettje
Vig tavaly november óta van letartóztatásban a fentebb említett számlagyáras ügye miatt, ami után újabb csontvázak estek ki a szekrényből és kiderült, a jogásznak már korábban is meggyűlt a baja az igazságszolgáltatással.
A büntetőügyekkel párhuzamosan a sajtóban megjelent az is, hogy az exügyvéd nem más, mint az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Karácsony Gergely átadja a közlekedésnek a Lánchidat 2023. augusztus 4-én / Fotó: printscreen
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…