KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Nézőpont Intézet: Tíz százalékponttal vezet a Fidesz

A Fidesz–KDNP támogatottsága (45 százalék) változatlan a júniusi európai parlamenti (EP) választás óta, amely kényelmes többséget jelentene egy most vasárnap tartott országgyűlési választáson – derült ki a Nézőpont Intézet legfrissebb kutatásából.

A Tisza Párt öt százalékpontot erősödött (35 százalék), plusztámogatói azonban nem új szavazók, hanem a többi ellenzéki párt korábbi támogatói. Az utóbbi három hónapban a „Gyurcsány-koalíció” (hat százalék), a Mi Hazánk (őt százalék) és a Momentum (három százalék) tábora is gyengült – olvasható az intézet MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Azt írták, „eseménydús politikai évadra számíthatunk, mely már a kezdetén is sok izgalommal szolgál”. Három hónappal az EP-választás után érdemes a politikai verseny állását mélyebben elemezni, a szeptember 9. és 11. között, még az árvízhelyzet előtt készült reprezentatív közvélemény-kutatás alapján.

A Nézőpont Intézet négy tézist fogalmazott meg a szeptemberi politikai évadkezdés előtt.

A kutatás szerint a Fidesz megőrizte támogatottságát. A kormánypártok támogatottsága 45 százalékos azoknál, akik részt vennének egy most vasárnapi országgyűlési választáson, ami változatlan támogatói bázist jelent a júniusi EP-választáson elért eredményükhöz képest. A teljes felnőtt népességben sincs változás: januárban és most is több mint minden harmadik (34 százalék) felnőtt mondta magát a kormánypárt szimpatizánsának. A „kiábrándult fideszesek” mítosza tehát valótlan a kutatási adatok szerint – írták.

A Nézőpont Intézet szerint Magyar Péter pártja „kannibalizálja” az ellenzéki pártok szavazóit. A Tisza Párt ugyan öt százalékponttal tudta növelni népszerűségét az EP-választás óta, de az aktív választóknál mért 35 százalékos eredménye jelentősen elmarad a kormánypártok támogatottságától. A Tisza Párt erősödése a többi ellenzéki párt gyengülésével járt, amely – tették hozzá – a Fidesz változatlan népszerűsége mellett nem meglepő következmény.

Az EP-választáson a Tisza Párt mellett a többi ellenzéki párt még 25,6 százalékos szavazataránnyal büszkélkedhetett, a Nézőpont Intézet felmérése szerint ez ma már alig húsz százalék, azaz szavazóik ötödét „kannibalizálta” a Tisza Párt: két-két százalékpontot vesztett a „Gyurcsány-koalíció” (jelenleg hat százalék) és a Mi Hazánk (jelenleg öt százalék), és egy százalékpontot a Momentum (jelenleg három százalék).

Ez is érdekelheti:  Szirszkij: Az Azov nem hajlandó engedelmeskedni az Ukrán Fegyveres Erők vezérkarának

A Nézőpont Intézet tézise szerint a Fidesz egyértelmű győzelmet aratna egy országgyűlési választáson. A kormánypártok nemcsak a legnépszerűbbek, de a legnagyobb tartalékkal is rendelkeznek. Nagyjából 300 ezer olyan magyar választópolgár szimpatizál a Fidesz–KDNP-vel, aki egyelőre nem biztos abban, hogy részt venne egy országgyűlési választáson, ha azt most vasárnap tartanák. A teljes felnőtt népességben így mintegy 2,8 millió mozgósítható szimpatizánsa és a Nézőpont Intézet által mért hetvenszázalékos részvételi hajlandóság mellett 2,5 millió jelenleg is aktív szavazója van a kormánypártnak – olvasható.

Érdekességként emelték ki, hogy a Tisza Párt a kormánypártoknál kevesebb tartalékkal rendelkezik, mintegy 170 ezer szimpatizánsa nem biztos a választási részvételben. A teljes felnőtt népességnél kevesebb mint 2,2 millió szimpatizánsa és csaknem kétmillió aktív szavazója van jelenleg.

A 2026-os országgyűlési választás kimenetele szempontjából döntő jelentőségű lehet, hogy a kormánypártok miként tudnak mozgósítani. Ha a jelenleg inaktív szimpatizánsait mobilizálni tudja a Fidesz, akár ismét a 2022-es választáson szerzett szavazatok számának (belföldön 2,8 millió) közelébe kerülhet – írták.

A Nézőpont Intézet negyedik tézise szerint négypárti lenne a parlament „most vasárnap”. Ha „most vasárnap” lenne a választás, a Fidesz–KDNP és a Tisza Párt képviselői mellett csak a Demokratikus Koalíció és esetleg a Mi Hazánk jutna be a parlamentbe.

Az év elején még 14 százalékos DK Gyurcsány Ferenc mostani aktivizmusa mellett is csak a parlamenti küszöb felett maradásért küzd. Rajta kívül csupán a Mi Hazánknak sikerült stabilizálnia a szavazótáborát a bejutási küszöb felett. Ha most lenne a választás, négypárti parlament alakulna, de mind a Mi Hazánknak, mind Gyurcsány Ferenc DK-jának szüksége van szerencsére, hogy be tudjanak jutni a parlamentbe – ismertette kutatásának eredményét a Nézőpont Intézet.

 

Fotó: illusztráció / Vadnai Szabolcs

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük