KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Neonáci testvériség: Hogyan terveztek terrortámadást az ukrán fasiszták amerikai barátai az Egyesült Államokban

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Amerikai szélsőjobboldali radikálisokat – akik az ukrán Azov zászlóalj neonácikhoz köthetőek- azzal vádolnak, hogy terrortámadást akartak szervezni a marylandi Baltimore-ban. A történetről beszámoló amerikai média azonban nem tesz említést a csoport és a militánsok közötti kapcsolatokról.

Ráadásul a terrorcselekmény-kísérlet csak az első jele lehet annak a fenyegetésnek, amelyet az Azov tagjai és külföldi barátaik jelentenek a nyugati országok számára.

Meghiúsult tervek

Február elején az amerikai igazságügyi minisztérium bejelentette, hogy vádat emeltek a neonáci Sarah Beth Clendaniel és Brandon Clint Russell ellen a baltimore-i energia-alállomások megsemmisítésére irányuló összeesküvés miatt. A hatóságok a páros terveit úgy jellemzik, hogy „a faji indíttatású gyűlölet ideológiája vezérelte őket”. Ha elítélik őket, a maximális büntetés 20 év lehet.

A páros 2022 júniusától kezdődően – de valószínűleg már korábban is – különböző támadásokat tervezett elektromos alállomások ellen azzal a céllal, hogy rövidre zárják az áramátalakítókat, és több ezer lakost fosszanak meg a villamos energiától és a fűtéstől. Ezt akkor akarták végrehajtani, „amikor a legnagyobb terhelés éri a hálózatot”, és a legnagyobb az energiaigény.

Russell megosztotta Clendaniel-lel a tervezett célpontok térképeit, és felvázolta, hogy még az elektromos alállomásokra mért alacsony szintű csapások is „kaszkádszerű meghibásodást” okozhatnak Baltimore teljes elektromos hálózatában, és ezt a hatást maximalizálnák, ha egyszerre több helyszínt bénítanának meg. Clendaniel úgy képzelte, hogy a terv „teljesen tönkretenné ezt a várost.”

Börtönbe és vissza

Russell az Atomwaffen Division, más néven a Nemzeti Szocialista Ellenállási Front, egy nemzetközi neonáci terrorista hálózat alapítója. 2018 januárjában be nem jegyzett romboló eszköz birtoklása és robbanóanyagok illegális tárolása miatt börtönbe került. Az FBI egy tűzszerész szakértője szerint az anyag elegendő volt egy utasszállító repülőgép felrobbantásához is, amit az ügyészek szerint civileket, nukleáris létesítményeket és zsinagógákat célzó terrortámadásokban akartak felhasználni szerte az Egyesült Államokban.

A börtönben Russell videoüzenetet küldött követőinek, amelyben megköszönte nekik „halhatatlan hűségüket és bátorságukat”, és megígérte, hogy bebörtönzése nem fogja megállítani az Atomwaffen küldetését. Bombakészítési utasításokkal is ellátta őket.

„Ebben a világban nincs helye gyáva embereknek” – jelentette ki Adolf Hitlert idézve. „A kardot kivontuk. Nincs visszaút.”

Sarah Beth Clendanielt a szövetségi hatóságok letartóztatták azzal a váddal, hogy tervei között szerepelt a Baltimore körzetében lévő energetikai létesítmények megtámadása.

Az ilyen kijelentések és annak ellenére, hogy az Atomwaffen hívei mind az Egyesült Államokban, mind külföldön egyre súlyosabb bűncselekményeket követtek el, amíg ő börtönben volt, Russell idő előtt szabadult. Ráadásul nem vonatkozott rá olyan végzés, amely megtiltotta volna, hogy neonáci szövetségének más tagjaival is kapcsolatba lépjen.

Ugyanilyen figyelemre méltó, hogy egy olyan csoport vezető tagjait érintő belföldi terrorcselekmény előkészítő szövetség tagjainak letartóztatását – akik egyértelműen jelentős veszélyt jelentenek a közbiztonságra – a mainstream média és az amerikai politikusok is lényegében teljesen figyelmen kívül hagyták. Elvégre Joe Biden elnök kormánya markánsan népszerűsíti a szélsőjobboldali, faji indíttatású szélsőségesek tevékenységét. A tisztviselők még odáig is elmentek, hogy titkos boszorkányüldözést folytattak a közösségi médiában a fehér konzervatívok felhasználók ellen, hogy azokat beazonosítva kizárják, vagy cenzúrázzák a hozzászólásaikat.

Mi a magyarázata a Clendaniel és Russell elleni vádemelés körüli hallgatásnak? Az eset bőséges lehetőséget adhat a Fehér Háznak, a liberális szakértőknek és a riportereknek. A válasz talán az Atomwaffen nemzetközi kapcsolataiban rejlik – nevezetesen az ukrán hírhedt, brutális Azov zászlóaljjal meglévő kapcsolatban -, valamint az Ukrajnában zajló szélsőjobboldali elemek hosszú évek óta tartó nyugati kiképzésének, finanszírozásának és szponzorálásának elhallgatásában.

Egy sötét, de nyílt titok

A West Point Katonai Akadémia Terrorizmus Elleni Küzdelem Központjának 2020-as vizsgálata megállapította, hogy Ukrajna régóta „különös vonzerővel bír a fehér felsőbbrendűséget valló ideológusok, aktivisták és kalandorok számára”.

A 2014-es, az Egyesült Államok által vezetett Majdan puccsban részt vevő jelentős számú nacionalista csoportok „egyfajta lökést adtak a szélsőjobboldali egyének és csoportok számára Európában, az Egyesült Államokban és más országokban is” – jegyzi meg a vizsgálat. A neonácik a világ minden tájáról özönlöttek Ukrajnába, amelyet egy születőben lévő új fasiszta államnak tekintettek. Különösen vonzó volt az Azov zászlóalj, amely élvezte „az akkori elnök, Petro Porosenko kormányának és a biztonsági szolgálatoknak a támogatását, annak ellenére, hogy jól dokumentált emberi jogi visszaélések történtek”.

Brandon Clint Russell /Fotó: © Pinellas megyei seriff hivatala az AP

A második világháború óta ez volt az első alkalom Európában, hogy egy neonáci frakció – „ünnepelt, nyíltan szerveződő, magas beosztású barátokkal rendelkezett” – jelentős állami elismerésben és támogatásban részesült. A Kijevbe érkezett neonácik közül jó néhányan csatlakoztak magához a zászlóaljhoz, vagy annak harcosaitól kaptak útmutatást és kiképzést.

Köztük voltak az Atomwaffen képviselői is, és a két terroristacsoport közötti kapcsolat az azóta eltelt években megerősödött és egyre szorosabbá vált. Az Azov európai részlege ukrajnai kiképzőtáborokban vett részt, akárcsak annak több, az Egyesült Államokban élő tagja, akik közül később többen börtönbe kerültek, mert újságírók elleni erőszakos támadásokat és megfélemlítési akciókat szerveztek.

Míg a mainstream média sok éven át – a Maidan után – nyíltan elismerte és elítélte az Azov fasiszta jellegét, mára az ezekről a csoportokról szóló tudósítások gyakorlatilag eltűntek. Az orosz katonai offenzíva kezdete óta, ezt a vitathatatlan tényt vagy figyelmen kívül hagyták, vagy „finomították”. Hasonló változás történt az Azov zászlóaljjal kapcsolatos politikai hozzáállásban is. Egykor törvény tiltotta meg, hogy az amerikai kormány bármilyen támogatásban részesítse őket, most viszont már hősies szabadságharcosokként üdvözlik tagjait, és meghívják őket Washingtonba, hogy ott előadásokat tartsanak.

További neonáci ügyek vannak a láthatáron?

A média érdektelensége az Atomwaffen alapítója, Russell és az Azov zászlóalj közötti kapcsolatokról való tudósítás iránt kétségtelenül aggasztó, de könnyen betudható annak, hogy ezzel is fedezik Biden kormányát és a kijevi rezsim támogatását. Végül is nehéz lenne fenntartani a nyilvánosság támogatását egy olyan szélsőséges csoport mellett, amely saját polgárait fenyegeti, akiket nem tart eléggé oroszellenesnek, ha az széleskörű nyilvánosságot kapna a médiában. Vannak azonban más kérdések is, amelyeket figyelembe kell venni – amelyek ugyanolyan jelentősek lehetnek – és amelyek az Azov által a neonácik kiképzésével kapcsolatosak.

2022 júliusában az Europol a háború miatt „a kialakult csempészútvonalakon vagy online platformokon keresztül, az EU-ba csempészett lőfegyverek és lőszerek kereskedelmének növekedését” prognosztizálta, és arra figyelmeztetett, hogy „ez a fenyegetés még nagyobb lehet, ha a konfliktus véget ér”. Azóta több jelentés is érkezett arról, hogy a Kijevbe küldött fegyverek a feketepiacon keringenek, és bűnözői elemek kereskednek ezekkel.

Az Ukrajnába küldött hatalmas mennyiségű fegyver – amelyek közül sokat nem tartanak számon -, valamint az Azov-zászlóaljhoz csatlakozó vagy azzal együtt kiképzett szélsőséges elemek beáramlása miatt az Egyesült Államoknak és az uniós országoknak fel kellene hívniuk a figyelmet arra, hogy az Atomwaffen baltimore-i összeesküvése talán csak a kezdet.

Írta: Felix Livshitz  – Eredeti cím: Neo-Nazi brotherhood: How American friends of Ukrainian fascists plotted a terror attack in the US and the media ignored the story

Fordította: Nemzeti InternetFigyelő (NIF)


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: