Nem halad jó irányba a világ – Mit adhat a briteknek és a világnak Liz Truss?
Az új vezető valószínűleg ott folytatja, ahol Boris Johnson abbahagyta – de kevesebb közbizalommal, viszont egyre súlyosbodó válságokkal terhelten.
Liz Truss a Konzervatív Párt új vezetője és Nagy-Britannia következő miniszterelnöke.
A média már előre eldöntötte a végeredményt, mert valójában nem volt igazi versengés közte és Rishi Sunak között. Ő váltja tehát Boris Johnsont, aki a kormánya (amelynek Truss is tagja volt külügyminiszterként) hitelességét megrendítő botrányok sorozata miatt kényszerült lemondani.
Liz Truss azonban nem jelent egyfajta új kezdetet. Ő a Boris Johnson által elindított folyamat hozománya. Azok számára, akik kiábrándultak Johnson politikájából, csak annyit, hogy a dolgok rosszról még rosszabbra fordulhatnak.
Johnsont egyfajta bohócként ismerték, bár néha talán szándékosan mutatkozott annak. Mielőtt „Partibotrány” lerombolta volna az iránta táplált közbizalmat, viszonylag elfogadott politikusnak lehetett mondani.
Liz Trusst, azonban még véletlenül sem lehet egyfajta szimpatikus bohócként jellemezni, egyfajta Margaret Thatcher makettváltozat, a Brexit-eufória és a nacionalista sovinizmus nagyon veszélyes ideológiájával ötvözve. Ő egy demokratikus fundamentalista, dogmatikus, neokonzervatív, reakciós, nacionalista világnézettel. Truss túlértékeli Nagy-Britannia képességeit és úgy véli, hogy képes a konfrontációra Kínával és Oroszországgal. Tényleges képességeit és kompetenciáját a kormányvezetéshez azonban sokan megkérdőjelezik, és mind az iránta táplált bizalom, mind a népszerűsége lényegesen kisebb, mint Boris Johnsoné volt.
Nem biztos, hogy a britek elégedettek lesznek vele, hiszen a lakosságnak eget verő villanyszámlákkal és megélhetési költségekkel kell szembenézniük. Az ország recesszióba kerül, és sok nyugdíjas nem tudja majd fizetni a villanyszámláját ezen a télen.
Tehát nagyon úgy néz ki pillanatnyilag, hogy Liz Truss nem fogja visszaállítani Nagy-Britannia nagyhatalmi státuszát. Elég csak arra gondolni, hogy alig egy héttel Truss győzelme előtt kiderült, hogy India gazdasága megelőzte a GDP tekintetében a britekét. India népének ez egy ünnepi pillanat volt, mely bizonyította azt, hogy hazájuk rohamosan fejlődik, miközben egykori gyarmattartója a további enyészet útján halad.
Truss külügyminiszterként képtelen megérteni, hogy India miért nem hajlandó elfogadni Nagy-Britannia egyoldalú kereskedelmi feltételeit és India miért nem építi kereskedelmi kapcsolatait a britek által vizionált posztbirodalmi nosztalgiára.
Mindenesetre mind Liz Truss, mind a britek előtt egy nagyon nehéz időszak áll, amiben erősen benne van az előrelátás hiánya miatti meggondolatlan politikai cselekvés, aminek eredménye káosz, de akár katasztrófa is lehet.
Hogy mit rejt a jövő, természetesen nem lehet tudni, erre majd az idő adja meg pontos választ. Azonban a józanul gondolkodók szerte a világon nem sok jót várnak Liz Truss ténykedésétől.
Kiemelt kép: YouTubeNemzeti InternetFigyelő (NIF)
Kapcsolódó:
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…