KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Navracsics: Halálbüntetés nem lesz, a cigányság védelméért pedig mindent meg kell tenni

A magyarok védelme pedig nem érdekel senkit…

Az igazságügy-miniszter szerint a pécsi eset kapcsán felül kell vizsgálni a büntetés-végrehajtásra vonatkozó szabályokat, de nincs lehetőség a halálbüntetés visszaállítására. A jövőben mindazonáltal születhetnek olyan súlyos ítéletek, amelyek tükrözik a társadalom elvárását – tette hozzá.

Az eddigieknél is szigorúbb szankciókra van szükség, és nagyobb szabadságot kell adni a rendőrségnek az előállításhoz, hogy ha valaki a kiszabott időben nem jelenik meg a büntetés-végrehajtási intézetben, azt minél hamarabb be lehessen oda szállítani – jelentette ki Navracsics Tibor csütörtökön a TV2 Mokka című műsorában…

A közigazgatási és igazságügyi miniszter arra a felvetésre felelt, hogy a Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásával gyanúsított P. Lászlónak a gyilkosság idején börtönben kellett volna lennie. Az Országos Rendőr-főkapitányság szerdán ugyanis azt közölte, hogy a rendőrség Bándy Kata meggyilkolásának időpontja előtt nem intézkedhetett P. László elzárásáról annak korábbi szabálysértési ügyeiben, mivel az elővezetés elrendelésére a határidő akkor még nem járt le.

Azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz-frakcióban helyet foglaló kisgazda képviselők az elmúlt napok eseményei miatt szükségesnek tartják a halálbüntetés visszaállítását, a miniszter hangsúlyozta, nehéz kérdésről van szó, de sem nemzetközi kötelezettségek, sem pedig etikai megfontolások miatt erre nincs lehetőség. Megjegyezte, a tényleges életfogytiglan legalább ilyen súlyos büntetés lehet.

A tárcavezető hangot adott azon véleményének is, hogy ma az emberek elégedetlenek a büntető ítélkezés szigorával, ezért is tartalmaz szigorúbb büntetési tételeket az új büntető törvénykönyv, de úgy véli, a közvélemény elvárásai is „afelé tolják el a bíróságok ítélkezési tevékenységét, hogy (…) általában azokat a körülményeket, amelyek egy-egy bűncselekménynél a brutalitást jelenítik meg, hangsúlyosabban veszik figyelembe”.

Navracsics Tibor igennel válaszolt arra a kérdésre, miszerint elképzelhetőnek tartja-e, hogy súlyos bűncselekményeknél olyan ítéletek születhetnek a közeljövőben, amelyek tükrözik a társadalom elvárását. Megjegyezte egyúttal, hogy eddig is születtek ilyen döntések.

Ez is érdekelheti:  A Magyar Hírlap „apró tévedése”

A „romákkal” szembeni, a gyilkossággal kapcsolatban kialakult ellenérzésekre reagálva a miniszter azt is mondta: mindent meg kell tenni azért, hogy egyedi esetek miatt csoportokat ne érjen hátrány.

(MTI nyomán)

Forrás: kuruc.info

Nemzeti InternetFigyelő

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Navracsics: Halálbüntetés nem lesz, a cigányság védelméért pedig mindent meg kell tenni

  1. Hazánkban évente 140-150 gyilkosság történik, ebből egyet esetleg kettőt követ el roma. A cigányságra nem jellemző a gyilkolás.
    Az előítéletek és a kettős mérce felháborítóan magas.
    Ha halál büntetést vissza állítanánk sokan halnának meg ártatlanul.A náci fasizmus gyilkolásai hazánk elleni merényletei is halált érdemelne.
    A cigányok bűnözése elenyésző a nagy többséghez képest, sikkasztások csalások, rablások, gyilkosságok,nagy mértékű közvagyon lopások, bank, posta. gyógyszertár, üzletek rablásaiért a fél országot börtönbe lehetne zárni, de a nagy többség bűnözhet ők börtönbe ritka eset ha bekerül.

    Csík Ferenc

    1. Te miről írogatsz.Egy két gyilkosságot követ el cigány?!Ajánlanám figyelmedbe az utolsó 1-hónap történéseit.A börtönökben legalább ugyan annyi cigány elítélt tölti a büntetését mint magyar.Ami 10000-cigányt takar.Kicsit számolj utána,hogy 800-ezres összlétszám esetén százalékosan ez mit jelent.Vagy 9-millió esetében mi jön ki.A nácikat meg felejtsétek már el.Még Németországban sem találsz belőlük így 70 év után.Magyarországon meg soha nem is voltak,most miért lennének?De ha annyira rasszizmust akarsz,akkor gondolkozz el azon,hogy a cigány bűnözők soha nem követnek el semmit cigányok kárára.Minden általuk elkövetett gaztett szenvedő alanya magyar.Ez mi,ha nem rasszizmus?!Ezt a Navracsics nevű barmot meg nem tudom ki veszi komolyan?!Olyan szépen csengő szerb neve van,hogy már csak azért nem engedném a közéletbe.De jön még kutyára dér!!!

      Életem az országomért

      Jobb lenne egy kamion (a dér helyett!) 🙂 (Híradmin)

  2. EZ AZ EMBER OSTOBA SEMMI FOGALMA SINCS AZ IGAZSÁGHOZ,AJÁNLANÁM NÉKI,HOGY ÉLJEN AZ ILYEN EMBEREK KÖZÖTT ÉS MEGTUDNÁ KIK A VÉDENCEI! IGAZ,HOGY EGYIK EMBERNEK AZ ÉLETÉT NINCS JOGUNK ELVENNI DE AKI MÁSÉT ELVESZI NEM ÉRDEMEL MÁST!IGEN KELL A HALÁL BÜNTETÉS!

    Kocsandi Gyula

  3. „Halálbüntetés nem lesz, a cigányság védelméért pedig mindent meg kell tenni”
    Tegye a zsidó kormány a saját pénzéből ne a magyar adófizetőkéből!

    HB

  4. Csík Ferenc!
    Hogy neked milyen igazad van! És még felháborítóbb, hogy ennek ellenére a börtönökben annyi cigány ül. Ennek csak egy magyarázata lehet, ártatlanul ülnek.
    És az a sok atrocitás, amit el kell szenvedniük. Pl. amikor bemegy a magyar szülő a gyereke roma pedagógusához és egyszerűen összerugdossa. Meg amikor a dolgos cigány család hiába műveli a veteményesét éjt nappallá téve, mert a lusta magyarok mindent ellopnak.

    filiszteus

    😀 😀 😀 (Híradmin)

  5. „születhetnek olyan súlyos ítéletek….” nem születnek, hanem „születhetnek” íme a kiskapu az eltérő kulturájú etnikai kisebbség javára. A rendőrséggel kapcsolatos megjegyzés egyszerűen nevetséges.
    Kedves Csík Ferenc bocsásson meg, ha bátorkodom észrevételezni számos sebből vérző fogalmazási hibáit (a teljesség igénye nélkül). A kettős mércét éppen hogy a fülkeforradalmár kormány erőszakszervezetei valamint a „pártatlan-független” igazságszolgáltatás gyakorolják, megspékelve azzal, hogy a bűnözőt több jog illeti meg mint a mindenkori áldozatot.
    Szabadjon felhívni szíves figyelmét arra az elhanyagolható körülményre, miszerint „náci fasizmus” NINCS. Van fasiszta és nemzetiszocialista doktrína.Fogadjunk egy euróba, hogy fogalma sincs a kettő közötti különbségről.

    de Loviaguin Alexander

  6. Kedves Csík Ferenc, és hasonló gondolkodású elvtársak
    Tény, hogy van amiben igaza van. Mégpedig abban, hogy az igazi bűnözők nem gyilkolnak, hanem milliárdokat sikkasztanak, és egy országot is tönkretesznek, akár Fletó és Orsós Viktorkánk.
    De próbálja ki azt, hogy leköltözik egy olyan községbe, ahol több cigány család él, mint amennyi a bolygóra kellene. Nézze végig, ahogy a gyerekei félnek iskolába menni, ahogy a nyugdíjból élő idősek félnek elmenni megvenni a napi betevőjüket. Élje át, ahogy estéről estére úgy kell elaludnia, hogy másnap vajon mi fog hiányozni az udvaráról, vagy a lakásából. Nézze végig ahogy maga dolgozni megy a minimálbéréért,
    és a cigányok sorban állnak a segélyért, mert még az is jár nekik a 10-11. gyerek utáni százezret meghaladó családi pótlék mellé, ugyanis ők hátrányos helyzetűek. Magyarázza meg az egyetemre jelentkező jó tanuló gyerekének, hogy helyette miért vesznek fel egy cigány lányt, aki alig olvasni, azért mert 18 éves korára a harmadik gyerekét várja, hiszen a segélyért, pénzért már 14 éves korában felcsináltatta magát, hiszen így van nevelve. És persze a harmadik is károsodott szegény, mert terhesen veri a hasát, hiszen nyomorék gyerekért több pénz jár.
    Nézze végig, hogy becsületes munkával élő emberek alig-alig tudnak megélni, kifizetni a csekkeiket, ezek meg mulatoznak, buliznak, isznak nap mint nap. Ha majd nem saját magát, hanem a gyerekeit, családját fogja félteni, talán elgondolkodik azon hogy rasszistának, antiszemitának, neonácinak titulált emberek nagy része csak egy normális, és élhető országot akar, ahol legalább bizonyos mértékben érvényes az, hogy aki nem dolgozik ne is egyék. És ha ezeket átélte, rájön arra, hogy kiket véd a volt újkommunista, és a jelenlegi Zsidesz kormány. Lehet jönni azzal, hogy vannak köztük rendes emberek. Én valahogy fájlalok elviselni kétszázezer ingyenélő tolvaj gyilkost az országban, mert van köztük száz normális.
    Halálbüntetésre pedig egyértelmű igen. Ha bejön a házamba, megtámad egy tolvaj, legyen cigány, vagy magyar, vagy bármilyen nemzetiségű, és megpróbálom magam megvédeni, kit ítélnek el? Hát persze hogy engem.
    A halálbüntetést pedig kezdhetné a kormány a volt vezetésen, aztán pedig lőjék fejbe magukat. Ettől lenne legboldogabb az ország

    Egy rasszistának titulált hazaszerető

    1. Kedves ” rasszistának titulált hazaszerető ” ! Fentebb leírt hozzászólásának minden szavával csak egyetérteni lehet!
      Isten áldja Hazánkat!

      István

  7. Csik Ferenc.
    Még hazudni sem tud. USA talán nem fasiszta állam.Mégis, a legtöbb államában VAN halálbüntetés. A többi baromságára még csak reflektálni sem akarok.Maga is egy ingyenélő abszolúte de fölösleges lény.Mert embernek nem tartom.
    goj

Leave a Reply to IstvánCancel reply