Napokon belül az élelmiszerek is elfogyhatnak Németországban
A Bajor Gazdák Szövetsége korábban azzal fenyegetőzött, hogy megakadályozza a németországi élelmiszer-ellátást. – Eddig tartózkodtunk az infrastruktúra, például az élelmiszer-ellátás blokkolásától – mondta az Origó hírösszefoglalója szerint Günther Felßner, az egyesület elnöke az Augsburger Allgemeinének, kilátásba helyezve, hogy ez megváltozik.
A portál összeállítása szerint Holger Hennies, az alsó-szászországi LandVolk elnöke közölte: Kitartunk. A tél még hosszú. Csak figyelmeztetni tudom a politikusokat, hogy másként kormányozzanak, mint ahogyan jelenleg teszik.
A tüntetőket erősíti, hogy a közvélemény-kutatások adatai szerint, ami jelenleg a német utcákon történik, azzal a társadalom széleskörben egyetért.
A lakosság többsége támogatja a gazdák követeléseit, 45 százalék pedig úgy nyilatkozott: maga is utcára vonulna a kormány politikája ellen.
A BILD INSA felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek 69 százaléka támogatja a gazdák követeléseit, és mindössze 22 százalék ellenzi a tiltakozást. A Forsa felmérése szerint pedig a megkérdezettek 81 százaléka megérti a gazdálkodók útlezárásait. Csak 18 százalék ellenzi azt.
Olaf Scholz kancellár népszerűségi mutatója 19 százalékra zuhant, és a németek kétharmada már leváltaná posztjáról.
Mint ismert, tüntetők országszerte autópályákat, gyorsforgalmi utakat bénítottak meg és tömegtüntetéseket tartottak. Dudáltak és villogtak a mezőgazdasági gépek, végeláthatatlan sorokban álltak az elmúlt napokban például Augsburgban és Nürnbergben is.
A termelők a kormányzati megszorítások miatt, végső elkeseredésükben vonultak utcára. „Azt szeretnénk elérni, hogy ne emeljék az útdíjakat és a gázolaj árát. Továbbá, hogy megmaradjanak az eddigi támogatások, ezért küzdünk” – foglalta össze követeléseiket az egyik riportban Hubertus Krupp gazda.
Tavaly decemberben jelentette be a német baloldali kormány, hogy a költségvetési nehézségek miatt évi 480 millió eurót vonnak el a mezőgazdaságtól. Megszüntetnék a gázolaj-támogatásokat és csökkentenék az adókedvezményeket. Később már visszakoztak: az intézkedéseknek csak egy része valósulna meg, és nem azonnal, hanem fokozatosan.
MH
Kiemelt képen: Tüntető gazdák a Brandenburgi kapu előtti téren / Fotó: globallookpress.com © IMAGO/Peter Hartenfeser
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…