Mustárgázt vethet be az Iszlám Állam nyugati célpontok ellen
Szakértők szerint minden eszközük és tudásuk megvan vegyi fegyverek előállításához.
Vegyi fegyvereket -konkrétan mustárgázt – vethetnek be az Iszlám Állam terroristái nyugati célpontok ellen – erről Horváth József titkosszolgálati szakértő beszélt az M1 szombat reggeli hírműsorában.
A szakember szerint minden eszközük és technikai tudásuk megvan egy ilyen akcióhoz.
Mint mondta Szíriában és Irakban is több olyan ember is gazdátlanná vált” az utóbbi időben, akik képesek vegyi fegyvereket akár kezdetleges eszközökkel előállítani.
Ne zárjuk ki annak a lehetőségét, hogy ezeknek az embereknek egy részét az Iszlám Állam kezdte el alkalmazni – mondta Horváth.
A távirati iroda emlékeztet James Clapper, az amerikai nemzeti hírszerzés igazgatója pénteki müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencián arról beszélt az ISIS elsősorban amerikai célpontok ellen akar ilyen eszközöket bevetni.
A hírszerzőtiszt szerint 1995-ben, Tokióban volt utoljára példa arra, hogy egy szélsőséges szervezet vegyi fegyver alkalmazásával próbálta meg érvényesíteni akaratát.
Forrás: Vásárhely24, 2016 február 13. szombat 09:08 | Frankó Máté |
Elrettentő példaként álljon itt a sok videó közül 2 videó:
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Érdekes milyen divat lett a neten a megbotránkoztató, visszataszító, undorkeltő fotók közlése. Nem tartom helyesnek azt sem, hogy ha nagy vonalakban is, de után nézhetően olyan veszélyes dolgok készítésére hívják fel a figyelmet, aminek kipróbálása során ön- és közveszélyes szerek kerülhetnek amatőrök kezébe, beláthatatlan következményekkel. A felelőtlenség netovábbja, hogy az I. vh után betiltott mustárgázt például a mai napig használják. Akkor mire jók a megállapodások, az egyezmények stb. Kb. annyit, mint hogy a katapultáló pilótát a levegőben nem szabad megsemmisíteni, de földre érésekor igen. Na ezt is kevesen tartották, tartják be.
“a törvényeket azért hozzák,hogy meglehessen őket szegni. Nem az élet védelme a cél,az elpusztítása! Kezdve az abortusszal,oltással, “gyógyszerekkel, élelmiszerekkel(?), a létfenntartáshoz is kevés minimál(?)bérrel.
” mert nem csak kenyéren él az ember.
Nézzen körül kedves Anna, a csőcselék van hatalmon! Nem csak a hozzáértésük hiányzik, hanem az alapvető emberi érték amit “tíz parancsolatnak hívnak.
Csak egyetérteni tudok az előttem szólóval.
Jelenleg a paraziták hozzák az olyan törvényeket amelyek hosszútávon biztosítják az élősködésüket.
H.B.