Kassai Lajos lovasíjász: a mozik bojkottálják a róla szóló filmet
„Kaszás Gézát azzal vádolják, hogy giccses és pátoszos filmet készített rólam. Pedig nem csinálhatott mást, hiszen ilyen az életem” – mondja a csütörtöki Heti Válasznak adott nagyinterjújában Kassai Lajos, a lovasíjász sport kifejlesztője. A hagyományőrzőt megpróbáltunk hús-vér emberként, és nem guruként kérdezni – az alábbi kérdés-válaszból is kiolvasható, hogy partner volt ebben.
– Amint a kormány kihirdette, hogy a Saul fiát a középiskolások ingyen nézhetik meg a mozikban, a jobbikos Dúró Dóra azzal kontrázott, hogy ő A Lovasíjászt nézetné meg a fiatalokkal. Hogyan érinti ez a szembeállítás?
– A premier után az Index oldalán a következő két főcím volt olvasható: „Nézze meg a Saul fia nyitójelenetét!”, illetve „A Lovasíjásztól ments meg Urunk minket!” A hitvány provokációt csak a filmről szóló kritika silánysága múlta felül, de azt lehetett tudni, hogy ezzel lavinát indítanak el. A Lovasíjász megtekintése nemhogy nem kötelező, hanem a magyar mozik többsége elzárkózott a vetítésétől. Jelenleg úgy terjed a film, mint a nyolcvanas években a kommunizmussal való szembenállás, stencilezett szórólapokon. Ha nem engedik a vetítését az egyik városban, akkor a kíváncsiskodók másik városba utaznak, hogy láthassák.
Kedves Kassai Lajos! Veled vagyunk, szívvel-lélekkel!
Kiegészítés: Bár, nyilván moziban a film jóval nagyobb élményt jelent, de sokan vagyunk, akik bármilyen okból is, de nem tudunk eljutni moziba. Szeretnénk mielőbb DVD-n megvásárolni a filmet!
Teljesen egyet értek az itt leirtakkal.
kinek vannak alárendelve a mozik? ki utasitásait teljesitik? ez a cenzurázás bevezetése? ki a cenzurázó, kis istennek képzeli magát mint a szovjet időkben? Valóban pártállamban élünk.
Kedves György! Én már az “öregecské”-nél is öregebb vagyok. Jól tudom, mi volt a szovjet időkben, soha nem sírtam volna vissza, amint most sem. DE az a meglátásom, hogy akkoriban közel sem volt olyan diktatúra, mint napjainkban. Bár nem a filmhez tartozik, sőt a témára nézve megalázó, amit írok, de a célom nem ez. Abban az időben is loptak, kiselvtárs kicsit, nagyelvtárs nagyot, de ennyire gátlástalanok nem voltak, mint a mai, magukat “politikusnak” nevezők és a holdudvaruk. Cenzúrában is überelik a régi időket.
Kedves György! Én már a lecserélendő “öregecskedő” feleségnél is jóval öregebb vagyok, ezért élő emlékeim vannak a hajdani szovjet időkről, amit annak ellenére sem kívánok vissza, hogy megítélésem szerint a mai kor diktatúrája felül múlja azt.Bár a fllmre megalázó, amit most írok, de nem ez a célom. A “szovjet időkben” a kispártkatona kicsit lopott, a nagy pártkatona nagyot. Azonban a ma “politikusai”és holdudvaruk felülmúlják őket, gátlástalanságban, kapzsiságban, haza és népellenes cselekedeteikben.Nekik a saul fia jár, nekünk A lovasíjász.
“Valóban pártállamban élünk.” – igen zsidó pártok államában.
H.B.
Nagyszerű film,nagyon boldog vagyok,hogy lathattamkunertgizi
Úgy tűnik, a cenzúra itt is működik, mert a másodszorra ismételt bejegyzésem sincs kint az oldalon.
Akkor a hiba magánál van, vagy a wordpressben. Semmi cenzúra nincs nálunk! Csak moderálás! A moderátor szerepe nem egyezik a cenzúrával. Írtuk egy kiemelt cikkben, amióta én -Transyadmin- itt vagyok, azóta minden beszólás rögtön kimegy és nem töröljük egyiket sem,csak hozza szolunk. Próbáljuk mederben tartani a vitat! Csak azok a hozzászólások nem mennek egyből ki, amelyek több linket tartalmaznak. Írjuk a főoldalon, balra lenn, hogy ezt a wordpress írja elő a szerkesztők számára! Ahogy gépközelbe kerülünk, azonnal kimegy a hozzászólás!
További nemzetépítő csevegést kívánunk!
Kedves Admin! Sajnálom.Annál is inkább, mert nem tapasztaltam ilyesmit régebben, mostanában nem szóltam hozzá cikkhez. Először magamban kerestem a hibát, tán elfelejtettem a “küldés”-re kattintani.
Másodszorra ez kizárt volt, odafigyeltem. Megírhatnám harmadszor is,- de most más dolgom van és nem az én beírásom a fontos a témában. 🙂
Kassai Lajos, Isten Éltessen!
Kassai Lajos Valóság! A saul fia? Akit érdekel nézze meg,vagy járjon utána, volt e fia. Ez már a “hattyú halála.Én kihagyom!
Nekem, Kassai Lajos az Érték!
Nem kis teljesítmény a zsidóktól,hogy úgy megutáltatták velem saulfiát,hogy azt sem tudom ki az és már nem is akarom megtudni.
H.B.
Kedves Admin. Segítsen nekem,ki vagy mi az a PT ?
Nagyon gyakran használjuk ezt a kifejezést: Párhuzamos Társadalom (PT)! A NIF-keresőbe tessék beírni és kijön sok cikk! Amióta a ránkvándorlók elözönlötték Európát, azóta a nyugati elemzők is jajgatnak az iszlám, saria-törvénykezésű PT miatt! Mi ebből a Deák Ferenc kiegyezése után kaptunk több mint egy milliót, vagyis ezelőtt kb. 150 éve ! Azóta is tűrjük, hogy bennünket mocskolnak minden fórumon, bőgatyáznak és fütyülősöznek!
Azt hiszem, hogy megtaláltam: http://www.lovasijaszat.hu/volgy/index.php?module=news&iid=525&lang=1
Mindenki nézze azt, amit a szíve diktál. Itt a honlapon is láttam pár nézőtéri statisztikát, amiben ez a film fölényesen veri a Saul fiát.
A PT tagoknak kötelező lenne megnézni, csak az a baj, hogy velünk akarják kötelezően megnézetni. Adhatnak neki mindenféle díjakat az arany glóbusztól az oszkáron át a nobelig, úgy jár, mint a sorstalanság.
Kíváncsi lennék, hogy önszántából hány Magyar(lélekben) ember nézi meg.
Köszönjük! Layoutocska nevű olvasónk már beküldte és meg is szerkesztettük! Holnap este megjelenik!
Még egyszer many thanks! -a Hegemonikus Hatalom nyelvén!
Köszönöm a PT-vel kapcsolatos tájékoztatást. És megragadom az alkalmat,hogy megköszönjem a munkáját. Nagyon szeretem ezt a “lapot”, több éve olvasójuk vagyok.A további munkához kívánok jó egészséget és ERŐT !
A “zsindex” ominózus főcímével hatalmas öngólt lőtt, és plusz ingyenreklámot csinált a Lovasíjásznak, amit már eddig is többen néztek meg “önként”, mint a saulfiát muszájból. És még csak ezután jön a java, hiszen a nagy forgalmazók és mozik meglátták benne az üzletet, és jó “PT” szokás szerint ráharaptak. — “Ha már agyonhallgatni nem sikerült, akkor húzzunk belőle hasznot.” —
Átemelte 1magyaremberblog és hozzászólt:
Persze hogy gyaláz meg sérteget bennünket a zsidó, a Magyar kultúránkért, az őshonosságért a “kiválasztottak “mert ebben egyszerűen feltünik hogy nem tartoznak hozzánk. És ez nem ízlik nekik mert ők mindenhol az őshonosak meg az ő kultúrájuk a legnagyobb meg ők azok akik már mindig itt voltak és Magyarország sehol sem lenne a kiválasztottak nélkül, ugyebár.Nem csupán nem tetszik nekik ha nemzeti identitása van a gojimnak ENNYI
Árpád István