Musk: Nem orosz dezinformáció, hanem nyugati befolyás van az X-en
Visszautasította Elon Musk, az X (korábban Twitter) tulajdonosa azokat a vádakat, amelyek szerint orosz félretájékoztatás terjedt el a platformján.
A magát a szólásszabadság bajnokaként meghatározó vállalkozót azzal vádolták, hogy a Twitter 2022-es megvásárlása után megváltoztatta a közösségi hálózatot, ezzel az orosz tevékenységeknek kiszolgáltatottá téve a tartalommoderálási protokollokat.
Ezt legutóbb kedden cáfolta, miközben az X-ről beszélt az „In Good Company” című podcastban. A házigazda Nicolai Tangen azt fejtegette, hogy az orosz tevékenység hamis fiókokon keresztül ” óriási” volt Németországban.
„Őszintén szólva nem látunk sok orosz tevékenységet a rendszerben. Sőt, nagyon keveset látunk”
– válaszolta Musk.
„Sok befolyásolási kísérletet látunk, de úgy tűnik, hogy ezek nyugatról jönnek és nem Oroszországból”.
Tangen megjegyzése nyilvánvalóan Berlin januárban tett állításaira utalt. A német kormány ugyanis azt közölte, hogy speciális megfigyelő szoftverek használatával sikerült azonosítaniuk mintegy 50 000 hamis fiókot, amelyek oroszbarát félretájékoztatási kampányban vettek részt az X-en. A helyi sajtó azt állította, hogy az üzenetek feltűnően hasonlítottak a jobboldali ellenzéki párt, az AfD üzeneteire.
Németország nincs egyedül a Moszkva befolyásával kapcsolatos óvatosságával; a héten Mike Turner amerikai kongresszusi képviselő, aki a képviselőház hírszerzési bizottságának elnöke, azzal vádolta meg néhány republikánus képviselőtársát, hogy „orosz propagandát” ismételgetnek az ülésteremben.
„Teljesen igaz, hogy közvetlenül Oroszországból érkező, Ukrajna-ellenes és oroszbarát üzeneteket tartalmazó kommunikáció elfedésére tett kísérleteket látunk, amelyek közül néhányat még a képviselőházban is hallunk elhangozni” – mondta az ohiói képviselő a CNN Jake Tapper című műsorában. Hasonló megjegyzéseket tett a múlt héten a képviselőház külügyi elnöke, Michael McCaul, republikánus törvényhozó is.
Az interjúban Musk úgy jellemezte az X-et, mint vitathatatlanul „az internet legjobb igazságforrását”, amely – állítása szerint – a felhasználók által vezérelt tényellenőrző eszközöknek köszönhetően messze felülmúlja a hagyományos hírcsatornákat a pontosság tekintetében.
„Sokan még mindig abban az illúzióban élnek, hogy a hagyományos újságok, amelyeket olvasnak, ténylegesen igazak, pedog annyi ostobaság van bennük”
– nehezményezte Musk.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…