Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Morawiecki megrótta Macront az USA-val kapcsolatos kijelentései miatt

Európának stratégiai partnerséget kell kialakítania az Egyesült Államokkal, nem pedig eltávolódnia tőle – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

A lengyel kormányfő Emmanuel Macron francia elnök kínai látogatásán elhangzott beszédét kommentálta, és megdorgálta a francia államfőt, amiért Európa Egyesült Államoktól való függetlenítésének gondolatát hangoztatja. A lengyel miniszterelnök meggyőződése szerint az uniós országoknak ki kell bővíteniük a kapcsolatokat Washingtonnal.

„Ha a Lengyelországtól nyugatra fekvő országok ezt kevésbé értik meg, az valószínűleg a történelmi körülmények miatt van”

– jegyezte meg Morawiecki.

Korábban Michael Roth német politikus figyelmeztette Macront a kijelentései miatti esetleges „bosszúra”.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt kép forrása: flickr.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük