MJB: Hasznos idióták
Hajdanában, – időnként normálisnak minősíthető elmeállapotában, – többek között -, V. I. Lenin azokra a hazai és külföldi személyekre alkalmazta a „hasznos idióták” címkézést, akik (bár nem voltak a bolsevik párt tagjai) közvetlenül vagy közvetve támogatták a marxi-lenini eszméket, gyakorlati tevékenységüket, valamint egyes bolsevik kádereket, mégpedig azzal, hogy hatékony propagandamunkát folytattak a népszerűsítésük széleskörű terjesztése érdekében..
Az EP parlamentjében (2014. június 9-én) felavatott Horn Gyula terem is hasonló hasznos idióták kezdeményezése volt, mivel az EP vezetése még áprilisban úgy döntött, hogy Horn Gyulának Európa és Németország újraegyesítésében (Sic!) elvitathatatlan érdemei voltak.
Valójában Horn Gyula, mint külügyminiszter csak Gorbacsov engedélyével nyilatkozhatott az NDK menekültek határátlépési kérdéséről, és a lábát sem tehette be a határövezetbe, ha Németh Miklós miniszterelnök, valamit a belügyminiszter és a Határőrség Országos Parancsnoksága előzőleg nem intézkedik a határnyitás kérdésében.
Horn Gyula csak akkor léphetett a drótkerítés közelébe, amikor az akadálymentesítést végrehajtották és egy megmaradt drótháló elnyiszálására a (propaganda kedvéért) a kezébe adtak egy drótvágó ollót, valamint az éppen arra csellengő Alois Mock egykori osztrák alkancellár is kapott egy drótvágót, hogy gyorsabban menjen a bontási munka. Azt csak a Lenin által emlegetett hasznos idióták hitték el és híresztelték világgá, hogy egy külügyminiszter, egy drótvágó ollóval, egy éppen (véletlenül) arra járt operatőrök előtt egyesítette Németországot. Ilyen bődületes szemfényvesztésben csak a valójában hasznos idióták hihettek és hihetnek.
Talán azt is kevesen tudják, hogy Németország egyesítését elsőként a vértől csöpögő kezű Berija vetette fel egy PB ülésen, és ez is az egyik főbűnének számított, amiért kiérdemelte Hruscsov haragját és likvidálását három jól megtermett smasszer nőre bízták, akik vasdoronggal verték agyon.
Viszont Horn Gyula ügyesen kihasználta a külpolitikában beállott enyhülési folyamatot és ahasznos idiótákkal karöltve, elhitette magáról az EP vezetése által elismert „elvitathatatlan érdemeit”.
Talán érdemes megemlíteni, hogy kik is voltak azok a hasznos idióták, akik az emlékterem létrehozását patronálták: Martin Schulz EP-elnök, Hannes Swoboda, az EP szocialista frakcióvezetője, Udo Bullmann, a német szocialista EP-delegáció vezetője, Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője, Andor László európai biztos Európai Parlament osztrák néppárti alelnöke, Othmar Karas, Astrid Lulling luxembourgi néppárti EP-képviselők, valamint Kósáné Kovács Magda.
A felsoroltak és a tájékozatlanok szíves figyelmébe ajánljuk, hogy a drótvágás mellett még Horn Gyula elvitathatatlan „érdemei” között meg kell említeni a CÖLÖPÖK c. könyvében leírt épületes hazugságait, a Kádár melletti szoros és elismert kollaborálását, az ’56-os forradalom és szabadságharcban végzett pufajkás tevékenységét, majd miniszterelnökként a hétlakat alatt őrzött személyi okmányának csodálatos eltűnését, és az őrzésért felelős parancsnokkal szembeni méltatlan eljárást, mert alezredesből csupán ezredessé léptették elő, holott nálánál nagyobb hibát elkövetőktől sem sajnálták a tábornoki kinevezést. Azt már illetlenség megemlíteni, hogy krónikus alkoholista volt, bár ezzel a népgazdaság bevételét növelte.
Befejezésként, – azt javasoljuk az EP illetékesei felé, hogy a Horn terem kialakításával ne fukarkodjanak, a termet töltsék fel odakívánkozó tartalommal: legyen benne egy rend naftalinos pufajka, egy dobtáras géppisztoly, egy drótvágó olló, egy gumibot, egy üveg vodka vagy konyak, továbbá a terem névadójának a CÖLÖPÖK c. hazugságkönyve és eltűnt személyi okmányának másolata (amely megmaradt az utókor számára, de nem fogadható el hitelesnek).
Lejegyezte:
(Prof. Dr. Bokor Imre) MJB elnökNemzeti InternetFigyelő (NIF)
Annyira egy jelentéktelen figura volt a Magyarok életében,hogy a majdani történelem könyveknek még a lábjegyzetében sem szerepelhetne! Beleértve a mostaniakat is.Tudna róla és társairól mesélni a néhai fenyőjános. Ebből is látszik,hogy a hasonló a hasonlóhoz dörgölőzik. Amíg az iskolákban,lenin,sztálin,dzingisz kán és a többi haszontalan idiótát tanítják, NAGY baj van!
szevasztok!
Elektronikus kiber-bunkó 2016.01.08 – 15:58:27 Gyula
Na figyelj Te id. Kiss! Lehet, hogy én a 70-el idősebb vagyok, így hát engedd meg, hogy figyelmeztesselek valamire. Nem tudom honnan, de nagyon sok o….
Innen idézve:
http://www.hungarianrealnews.com/news.php?readmore=431#c12383
HASZNOS IDIÓTÁK
Nem rossz jellem meghatározás – mert valóban azok! Kik? Azok! Az ok! Mi az ok? Az ok, saját magát tartja rabszolga sorsba! Hogyan? Már leírtam régen – tenni kel és nem dumálni, aki dumál az kifogja a szelet a vitorlából. Magyarul elhiteti azt, hogy az ügye intéződik, és vár, arra, hogy majd megoldódjon az ÜGYE!
Szeszák úr is leírta idézem:
„…Most az a tét, hogy az európai fehéreknek végük, ha nem “reszocializálják” őket à la Hitler. Vagyis dumával nem megy, kesztyűs kézzel sem…
2015.12.08
Sz. Gy…..” innen idéztem:
http://www.szeszak.hu/Comment/Kommentarok/Shambala/Shambala.htm
A titokzatos Shambala…
A fajok háborúja
GYULA A FENTI KEZDŐ IDÉZETTEL KEZDETT EZEN ÍRÁSOM BEVEZETŐJÉNEK VALÓSÁGA VAN – MOND ÉS ÍR!
ANNAK ELLENÉRE LEÍROM TALÁN UTOLJÁRA ÉS VÉGLEGESEN:
ÜZENETEK:
„…HA NEM ÖLÖD MEG HALÁLOS ELLENSÉGED – AKKOR AZ GYILKOL LE TÉGED…”
KI A HALÁLOS ELLENSÉGED? A HALÁLOS ELLENSÉGED A ZSIDÓ AZON MENTALITÁSA MELLYEL NEM ISMERVE SE ISTENT SE MÁRIÁT GYILKOL – TALÁLÓAN ELSÖTÉTÍTETT – TUDATI FELFOGÁSÁBAN – MINT A MONDÁS IS MONDJA – HA ÉRDEKE AZT KÍVÁNJA – MEGÖLI APJÁT ANYJÁT, HOGY RÉSZT VEHESSEN AZ ÁRVÁK VACSORÁJÁN – DE KAPZSISÁGÁBAN TESTVÉREIT IS HOGY EGYEDÜL LEGYEN, HOGY TÖBB MARADJON NEKI!…”
Ez a felépítmény nagyon régen kezdődött, előre leírt terv alapján és betartva van mai is folyamatban!
Mit kell megértenünk nekünk fehér embereknek? Azt, hogy ma már nem a szegény és gazdag közötti kibékíthetetlen ellentéte a motivációja, hanem az egyedüli faj fenn maradása – csak az övé! Mert a pénzhatalmát végleg megnyerte és annyit nyomat amennyit nem szégyell! És ezt eszközként használta aljas mocskos tervéhez!
Hogyan?
Szerintem, saját magunkat tartjuk e sorosba, mert saját magunkat adóztassuk és az adót neki beszolgáltatva éltessük őket! Például kaptál te megbízást – írtam régen le, hogy adóbehajtó légy és azért az elvégzett munkáért téged megfizetnek? NEM! De ennek ellenére beszedet az áfát akkor amikor a boltokban árulod a cikkeket – és más területen is! És még Sok – sok trükk!
Miután anyagi bázisát megteremtette – már könnyű volt neki felvásárolni mindent és mindenkit akik döntő tényezők az adott társadalom rendszerén belül!
Védelmét is, hisz a törvénynek elnevezett játékszabályait úgy formálta és formáltatta, hogy azt maximálisan kiszolgálja és erősítse!
Fegyveres védelme alatt – mert az már automatikus volt a törvényőrének, hogy azokat védje a múltban és a jelenben is ez van!
Kristály tisztán látni azon a videón, ahol a rend őre nem véd és oltalmaz – azaz szolgál engem a népet, ha nem betörő lett – rám töri lakásom ajtaját, amit meg kellene neki védenie a bűnözők ellen!
A videó:
https://www.youtube.com/watch?v=WffxW8MXfTw
És még ennél is nagyobb a baj – amit a „megmondó emberek” végkövetkeztetésként kimondanak és leírnak –
„…Nílusi krokodil tulajdonában van a hidrogén atom…”
itt:
http://www.echotv.hu/video/109913/20160108_Vilagpanorama
kérdés merül fel benne:
„…Létezik-e megoldás, van-e kiút ebből a végzetesnek látszó csapádból? – See more at: http://www.echotv.hu/video/109913/20160108_Vilagpanorama#sthash.pZnw0wy1.dpuf
SZESZÁK ÚR BORÚ LÁTÓAN ÍRJA:
„…A lényeg, hogy a láncreakciót Izrael, hát persze hogy Izrael, indítja be azzal, hogy végső szorongattatásában, elkeseredésében elsőnek (!) atomfegyvert vet be….”
Mit jelent ez számunkra -? Már leírtam – újból „Ádámtól és Évától kezdhetjük a föld történetét – VÁLASSZATOK MÁR SOKSZOR ÍRTAM NEKTEK!
Harcolsz – küzdesz lehetőségeid maximális igénybevételével – vagy továbbra is hallgatod a „megmondó embert”, kifogva a tenni akarás akarását belőled, hogy milyen rossz a helyzet!
Hogyan? EZT A KÜZDELMET CSAK SZELLEMI KÜZDELEM EREDMÉNYESSÉGÉVEL GYŐZHETJÜK LE – ITT FEGYVEREK SZÓBA SE JÖHETNEK, MERT AZOK CSAK GENERÁLJÁK ÉS KONZERVÁLJÁK AZ ÖRÖKÖS HÁBORÚS FOLYAMATOT!
A KÉPZELET ÉS A GONDOLAT EREJÉVEL FOGUNK GYŐZNI – CSAK ÍRD LE ŐSZINTÉN ÉS KÜRTÖLD VILÁGÉ – HOGY SZÉL SEBESEN JUSSON EL MINDEN MEGÉRTŐ EMBERHEZ!
Befejezésül – például most én is azt csinálom – kérlek terjeszd – soha egynek mindig kettőnek!
Tisztelettel :
Id. Kiss László
Bázakerettye, 2016, január, 11-én 06:50 órakör
a képen Gyuszi erősen jobbra dől……mit akar ezzel mondani a művész?
államférfi kategóriában Horn a mélypontunk volt, éljen MátyásKirály!

A H.Gyulus – ahogy elvtarsai hivtak – emlekszobajabol hianyoznak az altala tonkretett, ongyilkossagba hajszoltak fenykepei, legalabb rovid ismertetovel, hogy akik nem tudjak ki is volt valojaban, ennek alapjan dontsek el.
“Azt csak a Lenin által emlegetett hasznos idióták hitték el és híresztelték világgá, hogy egy külügyminiszter, egy drótvágó ollóval, egy éppen (véletlenül) arra járt operatőrök előtt egyesítette Németországot.”
Tájékozatlan a cikkíró.
Szerintem minden politikus hord magánál drótvágót,hogy ha akad valami lopnivaló akkor legyen kéznél szerszám.
Horn azért nem volt jelentéktelen szereplője a magyar történelemnek,mert 56-ban az oroszok oldalán harcolt a magyarok ellen.
A jutalma az lett,hogy a magyarok megválasztották miniszterelnöknek.
Hajrá magyarok!!!
H.B.