Mutyi Viktor haverének lenni Q-jó! Halihó!!!
A felcsúti polgármester a tévének nem nyilatkozott, a Kormányzati Tájékoztatási Központ pedig az utánaérdeklődő Indexnek is azt mondta: valóban 300 hektár a korlát, e fölött senki tulajdonjogát nem jegyzik be.
A jegyzőkönyvek szerint a Mészáros család birtokához összesen 1400 hektár új szerzeményt csaptak hozzá, amelyre majdnem 2 milliárd forintot költött a család. Maga a polgármester egyébként 506 millió forintért jutott a 400 hektárhoz, testvére 207, felesége 296, lánya pedig 276 hektárra tett szert.
L. Simonék is jól jártak
A Blikk szerint nem csak Mészárosék családja járt jól: L. Simon László miniszterelnökségi államtitkár felesége, a fitneszedzőként dolgozó Vass Eszter 278 hektár földet vásárolt. A Gárdonyban, Seregélyesen és Napadon szerzett földekért 281 millió forintot kell fizetniük – csak az a kérdés, hogy miből.
A bulvárlap azonban hiába kereste a politikust és feleségét azzal a kérdéssel, hogy honnan kerítenek elő pár hónapon belül több mint negyedmilliárd forintot, amikor L. Simon cégei papíron alig hoztak a konyhára, a politikus vagyonnyilatkozatában pedig 33 milliós megtakarítás és 19 millió forintos adósság szerepel. Ez az összeg pedig még arra sem lenne elég, hogy a földvásárláshoz biztosított kedvezményes állami hitel 60 milliós önrészét kifizessék (ennek a Blikk számításai szerint 2,2 milliós havi törlesztőrészlete lenne, ami pedig önmagában magasabb, mint a házaspár valószínűsíthető havi fizetése).
Forrás: mno.hu
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Extraprofit haveroknak |
Ismét a jól értesültek járhatnak jól, ahogy a magyar „földosztások” történetében már annyiszor. Az állami földek árverezése mellett ugyanis a kormány megszünteti az osztatlan közös tulajdonban lévő területeket is, ami extraprofitot hozhat azoknak, akik az információ birtokában idejében lépnek. A témában született Magyar Nemzet-cikket ide kattintva olvashatja.
|
“mentetek volna ki inkább karácsonykor a blahára,hogy lássátok, mit műveletetek ezzel az Országgal! De ti ilyenkor a családotokkal,pártoló cimboráitokkal szép ruhában,zsíros bajusszal,degeszre tömött hassal, áhitatos képpel, átszelleműlve, vártátok JÉZUST. Abban a hiszemben,hogy pont ti vagytok azok, akikre Ő kíváncsi. Nem törődve azokkal a gyerekekkel,felnőttekkel, akiket ti tettetek tönkre,akik “csak egy tál meleg ételre vágytak és arra,hogy talán NEKIK is eljön egyszer a MEGVÁLTÓ.
Én csak gratulálni tudok,ezeknek a mutyizó gazembereknek.Azt csinálják amit megengednek nekik.Büntetlenül.Nem most kellene reklamálni. Miért választotta meg ez a birka nemzet őket..Ott volt a lehetőségük. A Jobbikat választani..De nekik ez kellett, most ne bégessen ez a Magyar birkacsorda, hanem haladjon az akolba.És ha kétségei vannak az irányrol be akarsz menni az akolba ?,vagy a börödet is lenyuzhatom e… ? Megint mi a válasza e nemes Birkacsordának Be-Be-Be-. Nos akkor bégesetek még egy kicsit.Be-Be. MMM.
🙂 Az életedet tennéd föl rá, hogy azok ott fönt az életüket tennék föl az X-ekre?A nép általi becsületesen levezetett választás olyan kockázatokkal jár, amit nem vállalhatnak föl.
Kedves Tóth Ferenc. Köszönöm hogy az IQ-szintemet “ilyen nagyra értékeli.
T Miki MM!
Lehetne válaszolni a hozzászólásához(?), de úgysem értené meg!
T.Miki MM!
A hozzászólásának a feladat megoldó képességhez semmi köze. Véletlenül sem szerettem volna megsérteni! Megsértődni a “birka nemzetnek,vagy a Magyar birkacsordának lenne oka.
üdv.TF.
T.eSZeL!
Teljesen jól látja.
Tisztelt eSzel.! .Néha higye el nem nagy öröm nekem sem a hazám fiait ,a népemet,Ilyen szinekbe feltüntetni. Nekem jobban fáj leirni mint önnek olvasni..Európában van egy Lengyel nemzet, akivel az évszázadokon keresztül, mint testvérek együtt éltünk a történelem viharaiban is. Mi mindig számithattunk egymásra. A mostani Lengyel Miniszterelnők a világ nyilvánossága előtt kijelenti hogy számit mos is a Magyarok támogatására. Mit tesz ez a hulladékokbol össze sepert kormányunk.Büszkén kijelenti hogy Magyarország nem támogatja,a Lengyel szabadságszerető nép választott kormányát. Üzenem a Lengyel népnek,.”Minden hazáját szerető Magyar Tisztelettel és büszkén kijelenti és támogatja a Jelenlegi Lengyel nép törvényesen megválasztott kormányát.Erre a gyalázatra, amit a Magyar Kormány tett.nincs mentség. Le nem tudom irni azt afelháborodásomat.,amit érzek az orbán kormány iránt.Szégyen. MMM.
Nem vigasznak szánom, sem Orbán Viktor ajnározásának, de közölöm az Olvasókkal, hogy január 6.-án találkozott a 2 államfő dél-lengyel városban és 6 árán keresztül tanácskoztak mindennemű média kizárásával. Egy újságíró szimatot fogott és irt a titkos találkozóról. Az angol nyelvű cikket egyik olvasónk küldte be és ígérte le is fordítja a többi Olvasó számára. Várjuk a fordítást. Habár a cikket olvasva annyit tudok előre jelezni, hogy az újságíró is csak sejtetésekkel traktálja olvasóit, mert konkrétumokat ö sem tudott meg. Mivel a találkozó titkos volt, így a magyar média is mélyen hallgat róla, még akkor is, ha valamit megtudtak a találkozóról.
Kérjük újra az Olvasóinkat, hogy a geopolitikai tanulmányokat olvassák el figyelmesen, mert következtetni lehet még az ilyen találkozok tényéből is arra, hogy mi is készül az EU-ban.
Nagy változások korát éljük és ez nem szabad minket felkészületlenül érjen!
Transyadmin
“mutyiviktor haverének lenni Q-jó.
Jó Magyar mondás szerint. ” madarat a tolláról,embert a barátjáról ismerik meg.