TÁMADÁS A TURULUNK ELLEN - NYÍLT LEVÉL AZ ÚJ HEGYVIDÉKI POLGÁRMESTERNEK
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Miért segíti a Nyugat a gázai népirtást?

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

És mikor fogják a politika és a sajtó irányítóit bíróság elé állítani, elítélni és kivégezni?

Még izraeli szakértők is „a népirtás tankönyvi esetének” (a textbook case of genocide ) nevezik. Raz Siegal, egy izraeli történész és a Stockton Egyetem Holokauszt és Népirtás Tanulmányok professzora szó szerint mondja ezt. Október 16-án Siegal a következőket mondta a „Democracy Now”-nak (Democracy Now ) (Demokrácia Most – amerikai TV rádió és internetes hírműsor – a ford.):

„Meg kell értenünk, hogy népirtás bűnének a megelőzéséről és büntetéséről szóló 1948-as ENSZ megállapodás megkívánja, látható legyen a népirtásra megtörténtére vonatkozó szándék. Hogy idézzük a megállapodást, egy fajilag, vallási vagy nemzeti kisebbségként meghatározott csoportnak, mint olyannak közösségként, nem csak egyes személyek elpusztításának a szándéka.” Ezt a szándékot, amint éppen hallottuk, az izraeli politikusok és és katonatisztek közszemlére tették október 7-ike után. Hallottuk Izrael elnökét. Köztudott, amit a védelmi miniszter, Yoav Gallant mondott október 9-edikén gáza teljes ostromát bejelentve, elzárva vizet, élelmet, üzemanyagot kijelentvén, hogy „mi emberi állatokkal harcolunk” és „ennek megfelelően” válaszolunk. Azt is mondta, hogy „mi mindent el fogunk pusztítani”. Tudjuk, amit az izraeli hadsereg szóvivője, Daniel Hagari mondott, például elismerte a féktelen rombolást, és kifejezetten azt mondta, hogy: „A hangsúly a károkozáson, nem a pontosságon van”. Tehát közszemlére téve látjuk a különleges szándékot.

De nem csupán az izraeliek a bűnösök. A nyugati országok vezetői teljes erővel támogatják a gázai holokausztot. Szombaton, október 7-ikén, pont amikor az izraeli tankok, rakéták és harci helikopterek százával gyilkoltak halomra izraeli polgári foglyokat az őket elfogó hamaszosok tucatjaival együtt, az USA elnöke, Joe Biden „esztelennek” bélyegezte a „szörnyű terrortámadásokat” és bátorította azt, amiből népirtó izraeli „megtorlás” lett.

A valóságban nem a Hamasz, hanem az izraeliek voltak október 7-ike terroristái. A polgárok tömegmészárlását aznap kizárólag az Izraeli Véderő végezte ( were carried out by the Israeli Defense Forces ). A Hamasz bátor katonáinak szigorú parancsuk volt, hogy csak izraeli katonai célpontokat támadjanak és igyekezzenek hadifoglyokat ejteni, és csak másodlagosan, vagy végső esetben polgári foglyokat. Nem volt Hamasz parancs fegyvertelen civilek ölésére és a túlélő izraeli foglyok a hamaszos elfogóik kedvességéről és nagylelkűségéről beszéltek. ( speak of the kindness and generosity of their Hamas captors )

A cionista nyugati sajtó azonnal nekilátott vérlázító hazugságok ( outrageous lies ) terjesztésének népirtásra bujtogatás céljából. (Minden sajtómunkást, aki felelős ezekért a hazugságokért, egyszer bíróság elé kell állítani, elítélni és kivégezni.)

A népirtás cionista propagandistái önkívületben szörnyülködtek amiatt, hogy a hamaszosok feltételezhetően lefejeztek 40 csecsemőt, kemencében sütöttek meg csecsemőket, szemeket kapartak ki, kebleket csonkítottak meg, meztelen nők hasát felvágták, holttesteket csonkítottak, cianidot szórtak szét, stb., stb.. Mikor Joe Biden megerősítette a lefejezett kisbabákról szóló kacsát, állítván, hogy maga látta a testeket, önvádló népirtás felbujtóként megpecsételte a végzetét, akit ki fognak végezni abban a valószínűtlen esetben, ha elég sokáig fog élni ahhoz, hogy bíróság elé kerüljön.

Ez is érdekelheti:  Oroszország és Észak-Korea stratégiai partnerségi szerződést ír alá

Hogy a valóságban mi történt október 7-ikén már akkor meglehetősen világos volt és azóta letagadhatatlanná vált. A Hamasz elérte amit Scott Ritter „a század legsikeresebb katonai rajtaütésének” (the most successful military raid of this century ) nevezett.

A Hamasz hathatósan semlegesítette Izrael agyondicsért hírszerzését annyira elvakítva azt, hogy lehetővé vált egy ilyen körű és méretű támadás … (aztán) a Hamasz leverte a kerítésfal mentén állomásozó harcra kész izraeli katonákat. A Golani Brigád két zászlóalját és az Izraeli Véderő más magasztalt egységeinek az egységeit megfutamították.

A Hamasz elképesztő pontossággal rátört a Gaza Hadosztály főhadiszállására, a helyi felderítési csomópontra, és más nagy parancsnoki és vezérlő állásokra, ezzel azt, aminek ötperces válaszidőnek kellett volna lennie, több órássá tette, ami bőven elég volt arra, hogy elsődleges célját – a túszok ejtését – elérje. Mindezt elképesztő szakszerűséggel tették meg és több mint 230 izraeli katonával és polgári személlyel tértek vissza.

A Hamasz harcosok körülbelül 600 izraeli katonát öltek meg az első 24 órában, és ebben a számban „sokan Izrael legkiválóbb tisztjei voltak, beleértve ezredesek és őrnagyok tucatjait” (included many of Israel’s most elite officers, including dozens of colonels and majors ). Miután a Hamasz állóharcban ismételten megverte az izraeli katonaságot és több száz izraeli foglyot ejtett, a cionisták pánikba estek és elővették a Hannibál Utasítást (Hannibal Directive ) a nehéz fegyverek használatára, hogy mind a foglyot ejtőket, mind a foglyokat megöljék. Egy izraeli repülőtiszt szerint, aki részt vett több száz izraeli civilnek és hamaszos elfogóiknak a tömeges lemészárlásában, felsőszintű cionista parancsnokok rendelték el a „tömeghannibált” (mass Hannibal ) Más szóval szándékosan adtak parancsot a saját polgáraik százasával történő tömegmészárlására azt megelőzendő, hogy foglyul esésükkel növeljék Izrael politikai nehézségeit. Ha nem tettek volna így, a Hamasz 700 fogollyal tért volna vissza, nem pedig 250-nel, ahányat ténylegesen ejtettek.

Izrael a harci helikopterekkel, tankokkal és rakétákkal a saját maga által okozott vérfürdő képeit arra használta, hogy a Hamaszt vádolja vele. Az elpusztított Kibutz épületekre, a zenei fesztivál felrobbantott épületeire, a szétzúzott gépkocsik hatalmas tömbjeire vetett egyetlen pillantás világossá teszi, hogy a kár többségét nem a Hamasz kézifegyvereinek a tüze, hanem Izrael nehéz fegyverzete okozta. A szégyentelen cionisták, a saját népük tömeggyilkosai, vették a hutzpaht (jiddis: gátlástalan pimaszság -a ford.), hogy saját bűntettükkel a Hamasz bátor és erkölcsös katonáit vádolják.

A Nyugat kirobbantja a népirtást

Október 8-ikára már láthattam, amit mindenki láthatott, akinek van szeme, hogy az Izraelből érkező képek azt mutatták, hogy az izraeliek, nem a Hamasz volt felelős több száz civil haláláért. A Biden kormány és a CIA napi jelentéstevői nyilván tudták ezt, sőt nagyobb bizonyossággal és részletesebben. Ahelyett, hogy az igazság ismeretét Izrael bibliai mértékű bosszúra éhes, gyilkos rohamának a megfékezésére használták volna, Joe Biden megjelent a televízióban és arról fecsegett, hogy állítólag látott 40, a Hamasz által lefejezett izraeli csecsemőt.

Ez is érdekelheti:  A románok nyakunkra hozzák a háborút, könnyen orosz célponttá válhatnak

Amit a szinte teljesen zsidó Biden kormány tett (almost-entirely-Jewish Biden Administration ), kiszámítottan tette, hogy Izraelt népirtásra bátorítsa. Minden további nyugati vezető, aktívan vagy passzívan, vitte tovább népirtási tervet. Amikor Gáza megsemmisítő szőnyegbombázása folyamatban volt, irányt váltottak-e ezek a vezetők és követelték-e, hogy Izrael álljon meg? Természetesen nem.

Anthony Blinken, aki elsőnek repült Tel Avivba a szőnyegbombázás idején, elszólta magát, hogy kiemelkedő hűséget a népirtó intézmény iránt érez, mikor kijelentette, hogy „nem csak az Egyesült Államok külügyminisztereként, hanem zsidóként is” repült oda. (Hagyjuk el a „csak” és az „is”szavakat, hogy megértsük a valódi jelentését.)

Joe Biden Tel Avivba repült, hogy ráüsse jóváhagyó pecsétjét a népirtásra. Ugyanígy tett Rishi Sunak az UK miniszterelnöke, Emmanuel Macron francia elnök, a német kancellár, Olaf Scholz, aki Netanyahu szerint a Hamaszt az „új náciknak” (the new Nazis ) nevezte. A második sorbeli nyugati hatalmak, mint Ausztria és Csehország ( Austria and Czechoslovakia ) is elküldték a vezetőiket, hogy csókolják Netanyahu áporodott farát és helybenhagyják a Gazai holokausztot.

Miért töri magát a nyugat teljes vezérkara abban versenyezve, hogy beálljon a népgyilkos háborús bűnösök sorába? Képtelenek meglátni, hogy földlakók többsége elszörnyed a nagyüzemi cionista bűntettektől és a palesztinok pártjára áll? Nem értik meg, hogy a Nyugat a saját végzetét sietteti és a nem nyugati vezetésű világrend felemelkedését, mikor felfedi, hogy a nemzeti és emberi jogok iránti aggodalma megjátszás?

A Nyugat egyhangú népirtás párti álláspontjának néhány lehetséges okával már előhozakodtak. Egyesek azt mondják, hogy a Nyugat javíthatatlanul rasszista és ezért nem érdekli a barna emberek, különösen a muszlimok halála. Hozzáteszik, hogy a Nyugat elvitathatatlan urát, az USA-t ótestamentumi méretű népirtással alapozták meg és hogy Washington DC korábban protestáns, most zsidó utcai hitszónokai osztoznak Netanyahu bosszúálló indulatában „Amaleknek” (a zsidók és amerikaiak kikiáltott faji ellenségének) a biblikus méretű megsemmisítésére.

Egy másik lehetséges magyarázat a reálpolitikát hívja segítségül. Az USA birodalmi központja ugyan egyre jobban uralja a Nyugatot (az ukrajnai háború, a Nordstream felrobbantása kiherélte Európát), de máshol mindenütt teret veszít. Izrael október 7-ei elképesztő veresége a Hamasztól nemcsak a cionizmusra mért óriási csapás volt, hanem az egész angol-cionista birodalomra. Biden „minyan”-ja (zsidó-cionista kormányzat) (minyan” (Jewish-Zionist cabinet )megrémült és erőlködik az izraeli népirtás elfogadtatásáért, nem józan megfontolásból, hanem ugyanazon okból, mint a sarokba szorított patkány, amikor eszetlenül támad. Ezek az emberek tudják, hogy az USA birodalomnak és a cionista intézménynek a napjai meg vannak számlálva és ez az őrületbe kergeti őket. Látják, hogy a felemelkedő országok Kína, Oroszország és Irán vezetésével egyre erősödnek, míg az USA és európai hűbéresei gyengülnek. Rémülten látják, hogyha már háborúnak kell lennie, annál jobb, minél előbb, mert minden nappal csökkennek a Nyugat győzelmi esélyei. És akkor, még rémültebben, felfogják, hogy már túl késő. Ezért a félelmüket Gáza asszonyain és gyerekein vezetik le.

Ez is érdekelheti:  Tömegverekedés tört ki az olasz parlamentben (videó)

Egy más időszerű politikai magyarázat annak a lehetőségéből indul ki, hogy az USA vezetői, legalábbis a legszélsőségesebb neokon részleg, üdvözölné a nyílt háborút Iránnal és az Ellenállás Tengelyével – amely háború a népirtás minden napjával közelebb jön. Noha ez a háború a civilizációt felrobbantó harmadik világháború kockázatával és izraeli és amerikai halottaknak legkevesebb 10 vagy százezreivel járna, de legalább elvonná a figyelmet az USA-t fenyegető ukrajnai vereségről. Ráadásul egy nagy Nyugat-ázsiai háború olyan felfordulást okozna a térségben, hogy az egy vagy két évtizeddel visszavetné Kína „Út és Övezet” tervét és ezzel meghosszabbítaná az USA világhódító téveszméit, lélegeztető gépen tartva azokat még néhány évig. (Kína épít, az USA rombol, így a rombolás növelése meghosszabbítja az USA birodalmi haláltusáját.)

Végül a legjobb magyarázat a nyugati vezetők népirtás párti álláspontjára a média szerepét hangsúlyozza. Az Allan Thompson szerkesztette „A média és ruandai népirtás” (The Media and the Rwanda Genocide ) bemutatja, hogy 1994-ben több mint félmillió ruandait mészároltak le, többségüket késsel leszúrva, és elsősorban a média által feldühítve. A közvélemény alakítását uralva a ruandai média, különösen a rádió létrehozott egy népirtás párti buborékot, amely önálló életre kelt. Pontosabban felháborító hazugságok terjesztésével, amelyek a célba vett csoportot minden emberiességüktől megfosztották, a sugárzott és a nyomtatott sajtó 700 000 ember tömeges meggyilkolását vezényelte le.

Pontosan ez az, amit a nyugati sajtó csinált a gázai népirtásra való felizgatással. A már említett hazugságokat a lefejezett és megsütött csecsemőkről, kivájt szemekről és eltört medencékről és a termékeny, önkínzó cionista képzelet egyéb találmányait szándékosan dobták be, hogy kiváltsák a palesztinok közötti igazi tömeggyilkosságot és csonkításokat.

A Nyugat a gázai népirtásban való lelkes részvételével teljesen hiteltelenítette magát a világ szemében. A nyugati uralom kora a végéhez közeledik. A földlakók többsége ma láthatja, hogy bármi, de akármi jobb volna, mint azt megengedni, hogy ezek a népgyilkos szörnyetegek folytassák az uralmukat a földgolyón.

A háborús bűnösök megpecsételték a saját un. civilizációjuk végzetét a saját lelküket pedig az örök tűzre kárhoztatták. Remélem elég sokáig fogok élni ahhoz, insha’allah (ha Allah úgy akarja – a ford.), hogy látni fogom a legutolsókat is, amint az emberiesség elleni bűntetteikért Pekingbe, Moszkvába vagy Teheránba, majd az akasztófához vonszolják őket.

Fordította: Dohán Mihály

Eredeti cikk: Why Does the West Support the Genocide of Gaza? And when will its political and media leaders be tried, condemned, and executed?

Kevin Barrett, 2023. december 1.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Az Al-Najjar család 2023. november 12-i, dél-gázai Khan Junisztól keletre lévő otthona elleni izraeli bombázások pusztítások után / Fotó: Loay Ayyoub / The Washington Post / Getty Images

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük