KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Mi Hazánk Ifjai: Kommunista közterek felszámolása

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Mi Hazánk Ifjai a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából országos akcióba kezd, miszerint végleg meg szeretnék szabadítani a közterületeket illetve a közintézmény neveket a vörös terrorhoz köthető elnevezésektől. 

Erről tartott sajtótájékoztatóban Fiszter Zsuzsanna, országos szervező, közölte, hogy több helyen is jogsértő módon vannak még ezek az elnevezések jelen. A probléma gyökerének említi a Magyar Tudományos Akadémia útmutatását az ún. „mérleghinta politika” miatt, aminek következtében több olyan elnevezésről nem foglal konkrét állást, pusztán nem javasolja azok használatát, mint a  Ságvári Endre, Sallai Imre vagy pedig az élmunkás elnevezés.

Ennek megoldásaként a Kormányhivatalokhoz fordul a szervezet, hogy az szólítsa fel az illetékes önkormányzatokat a jogsértő állapot helyreállítása miatt. Illetve a közintézmények vezetőinek címzett levélben fogják felszólítani a módosításra. Megkérnek mindenkit, hogy ha ilyen jogsértést tapasztalnak akkor továbbítsák részükre az ifjaink@mihazank.hu az észrevételt.
Elfogadhatatlan az, hogy a XXI. században Magyarországon még mindig jelen lehetnek egy olyan diktatúrához köthető személyek, politikusok, szervezetek, ami miatt rengeteg magyar hunyt, a közterület elnevezésekben és a közintézmények neveiben. 30 évvel a rendszerváltást követően semmi keresnivalója nincs a vörös terror maradékainak.” – zárta Fiszter Zsuzsanna, a mi Hazánk Ifjai országos szervezője.
Ez is érdekelheti:  Vučić: Putyin megakadályozta volna a Jugoszlávia elleni NATO bombázást

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

3 thoughts on “Mi Hazánk Ifjai: Kommunista közterek felszámolása

  1. „vörös terror, mérleghinta politika”
    Ez jellemzi a mai európát ,amerikát és magyar(?) országot !
    „európában csak egyetlen hatalom létezik,és ez a „rothschild.”(sombart werner zsidó közgazdász)
    Nem csak az utóbbi 100 év pusztításait ezeknek lehet „köszönni” .
    „ha a fiaim nem akarnának háborút,soha nem lenne több.” (rothschild-né,gutle schnapper)
    Miközben maszatolnak,hazudoznak a médiájukon keresztűl,hogy a „nácik,a kommunisták, az isis, az antyszemiták,a holokauszt, stb. de arról hallgat a fáma,hogy ők pénzelték, pénzelik a háborúkat a világon mindenhol. Hitlert,lenint,sztalint, és az amerikai fenevad pusztítását is, hogy leigázzák a világ népeit hogy egy zsidó király uralkodjon a földön.
    Az igazság megáll a saját lábán,csak a hazugságnak kell(?) a törvény,hogy elnyomja az Igazat.
    De a SORS felett a törvénynek nincs hatalma! Minden gaztett, aljasság, mocskosság kiderül!
    Küszöbön az APOKALIPSZIS ,lehull a lepel és feltárul az IGAZSÁG !

  2. Kedves Ferenc!

    A világ összes igazsága, igazságtalansága, jó és rossz gyilkosok nevei ott vannak a faliújságon, csak senki nem olvassa.

    De, ha olvassa kiröhögi.

    Most még itt vagyunk…

    Amit látok, leszünk még alább is.

    Amit alábbról lehet látni, az a fentebb süllyedése.
    Exponenciálisan.

    Itt alább találkozunk, a fentebbel.
    Nem lesz nagy úri – múri.

    De, ki az a fentebb?

    Kérdem én, mikor ő is mellettem nézi a fentebbet?

    Atilla

  3. Kedves Atilla, Köszönöm!
    „Ahogy lent úgy fent.” Amit mi az égnek látunk,az másoknak lent van,ahogy a halaknak is más a lent és az ég. Ezzel ‘sorstársaink’ is így vannak,mert mindenki a saját lelkivilágának megfelelően tekint a világra,és akként érzékeli,értelmezi azt. Előnyben részesítve,hogy kizárólag számára mi a kedvező,mit sem törődve a másik emberrel. Ez a világ és benne az ember tragédiája,rákfenéje. Az önzés ,a harag,vágyak ragaszkodás,kapzsiság,ego. Lényegében mindegy most,hogy milyen csoportról,csoportosulásról van szó,de a többség támogatja ezt az elvet(?), vagy inkább fertőt. Csak én,csak nekem! Ellenfélnek,ellenségnek tekintve a másikat, leigázva ,kersztül gázolva mindennen és mindenkin. Holott a létezésben minden élőlény egyformán fontos. Ahogy a rózsa,úgy a büdöske is. És úgy is végzi,”mert egy a vége az eszesnek,a bolondnak,a szegénynek, a gazdagnak. Egyik nemzet jön a másik után. Ez is hiábavalóság.” A valaha földön járt Tanítók és Tanítások ellenére egyre nagyobb sötétségbe burkolózik a ma embere, értelmetlen eszméket,ideológiákat,célokat hajszolva süllyed lejjebb és lejjebb, hogy aztán végleg eltűnjön az idő szemetesládájában. De addig hatalmas kivetítőkön szeretné bámulni önön képzeletbeli nagyságát,és fennhangon hirdetné saját(?) nevét.
    De hála Istennek, vagyunk egy páran,akiknek a fentiektől liftezik a gyomra és a maga módján tiltakozik is ellene. Ahogy anno Marcus Antoniusz mondta, ” én nem lehetek más,nekem jónak kell lennem,mint ahogy az arany sem lehet más,csak arany,vagy ahogy a smaragd sem lehet más, csak smaragd.” Mindenkinek megvan a lehetősége választani,hogy hová teszi le a voksát, de érdemei szerint lesz annak következménye.
    Kenyerem javát elkoptatva HISZEM és VALLOM, hogy „az emberi élet egyetlen Igazi értelme és Célja az IGAZSÁG keresése,az értevaló szakadatlan küzdelem. Minden más csupán időpocsékolás,és csak a hitványak érvelése.
    Ne hidd,hogy egyedül vagy a gondolataiddal,mert a látszat ellenére vannak azért hasonlóan Gondolkodók! Maradj meg olyannak,amilyen Vagy! Üdvözlettel, T.Ferenc.

Hozzászólás a(z) Atilla bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük