Megzavarták a DK fórumát
Megzavarták a DK fórumát – ezzel a címmel számol be az esetről a sorosista 24-hu a Gulyáságyú Média információi alapján. Mint írják, egy fiatal férfi Erzsébetvárosban a DK kulturális programbemutatóján mondta el véleményét a DK-ról és annak egyes prominenseiről.
A hetedik kerületi Zsidó Történeti Tárban megrendezett eseményen Dobrev Klára, EP-képviselő, a párt árnyékkormányának miniszterelnöke, Barkóczi Balázs oktatási és kulturális árnyékminiszter és Szűcs Balázs, Erzsébetváros alpolgármestere is felszólalt. A közönségben több más DK-s politikus is követte a rendezvényt, köztük Niedermüller Péter és Varju László.
A fórum vége felé egy dühös férfi pattant fel a közönség soraiból, hogy számon kérje a DK-sokat.
Először a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazást rótta fel.
„2004-ben miért uszította a székelyeket és a magyarokat egymás ellen ebben az országban?”
– kérdezte.
Aztán az első sorban ülő Dobrev felé fordulva közölte, hogy Gyurcsány Ferencnek felelnie kell 2006-ért is.
Dobrevnek, aki ekkor már befejezte programadó beszédét, az ismeretlen férfi azt is felrótta, hogy nem állt ki Márki-Zay Péter mellé a színpadra a 2022-es választási vereség éjszakáján.
„Maga elárulta az összefogást. Szégyellje magát! Maguk miatt tart itt ez az ország! Menjenek innen, takarodjanak az országból”
– mondta, miközben egy biztonsági őr tuszkolta ki a teremből.
24.hu és Vadhajtások nyomán
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/02/f-16-getty-150x150.jpg)
F–16-osoknak is fel kellett szállni, hogy ellenőrizzék a légteret. A…
Franciaországban a baloldal jelöltje felszólította az államfőt, hogy nevezze ki miniszterelnöknek
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/Lucie-Castets-120x120.webp)
A franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában élen végző baloldali…