Halálos fenyegetést kapott az Ukrajnába készülő Szijjártó Péter
Életveszélyes fenyegetést kapott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az ukrán nyelven íródott üzenet szerint a tárcavezető „robbanásveszélyes üdvözletre” számíthat a közelgő ukrajnai látogatásán – számol be az Index.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter január 29-én találkozik Ungváron ukrán kollégájával, Dmitro Kulebával. A magyar–ukrán külügyminiszteri találkozó időpontja január 19-én vált véglegessé, a tárcavezető ekkor azt közölte, telefonon egyeztetett Andrij Jermákkal, az ukrán elnöki hivatal vezetőjével a két ország közötti kapcsolatok legfontosabb kérdéseiről, és ez az egyeztetés az ungvári személyes találkozó előkészítésének jegyében telt.
Szijjártó hozzátette, hogy a tárgyalásra „az ukránok erős delegációval érkeznek”, hiszen az elnöki hivatal vezetője mellett az ukrán külügyminiszter is ott lesz. Továbbá reményét fejezte ki, hogy a találkozón sikeresen végig tudják venni a legfontosabb kétoldalú kérdéseket, elsősorban a kárpátaljai magyar nemzeti közösség korábban elvett jogainak ügyét, valamint a két ország közötti kapcsolatok hosszú távú jövőjét.
Ugyanakkor az Index információi szerint a találkozó közeledtével a Külgazdasági és Külügyminisztérium ukrajnai képviseletei egy ukrán nyelven íródott e-mailt kaptak, amelyben életveszélyesen megfenyegették Szijjártó Pétert.
Az üzenetben azt írták:
„Magyarok, gyűlöljük a kormányotokat, amely továbbra is mindent megtesz azért, hogy elveszítsük a háborút. Azt hiszitek, hogy a miniszteretek az Ukrajna elleni támadások után csak úgy eljön hozzánk?”
Mi nem így gondoljuk. Január 29-én tehát robbanásveszélyes üdvözletre számíthatnak. Egy páncélvonat nem fogja megmenteni önöket. Javasoljuk, hogy adjon megrendelést egy temetkezési irodának, hogy elkezdhessék elkészíteni a koporsót Szijjártónak, és az illeszkedjen a magasságához. Isten megbocsát, de az ukránok nem
– olvasható a külügy ukrajnai képviseleteinek címzett e-mailben.
Kiemelt képen: Szijjártó Péter / készítette: Szent István Légiója Közösség
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Ezt írtad már mégegyszer
Ne engedjük, hogy Szijjártó Péter merénylet áldozata legyen !
https://youtu.be/D0vqSQnMWOs?si=Ju7gTn5mGwTYQFMg
Az ukránoknak nincs vesztenivalójuk, nincs lelkiismeretük, teljesen gátlástalanok, szavahihetetlenek és nagy szivességet tennének a globalistáknak, ha likvidálnának egy olyan kiváló képességű embert, mint a mi külögyminiszterünk. Majd az oroszokra fogják fogni. Nagyon aggódunk. Kérem, ha tehetik, juttassák el a videót Orbán Viktor miniszterelnök úrhoz.