Lavrov: Az ukrajnai béke csak az orosz követelések teljesítése esetén teremthető meg
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt tanácsolta a Nyugatnak, hogy alaposan fontolja meg Oroszország álláspontját az ukrajnai konfliktus rendezésével kapcsolatban, mert az orosz biztonsági követelések teljesítése nélkül nincs megoldás – jelentette a Magyar Békekör tudósítója kedden.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsában hétfőn elhangzott beszédében az orosz diplomácia vezetője szó szerint a következőt mondta: „Azt tanácsolom önöknek, hogy nagyon figyeljenek oda erre, míg van rá idejük”.
„Minél hamarabb megérti ezt Washington, London, Párizs és Brüsszel, annál jobb lesz Ukrajnának és a Nyugatnak is, mert nekik az Oroszország elleni keresztes hadjárat nyilvánvaló reputációs és egzisztenciális kockázatot jelent” – fűzte hozzá.
Lavrov szerint az ukrán békés rendezés útjában a Nyugat és a kijevi rezsim áll.
„A valóság az, hogy a kijevi rezsim nyugati pártfogói az ukrán fegyveres erők teljes kudarca ellenére továbbra is mániákusan szorgalmazzák, hogy Ukrajna folytassa az értelmetlen katonai konfrontációt. Hamis szlogeneket fújnak arról, hogy ha nem tartanak ki, és Zelenszkij rendszere összeomlik, az oroszok rabszolgasorba taszítják az ukránokat. Ez szemenszedett hazugság” – mondta az ENSZ BT-ben Szergej Lavrov.
New York, 2024. január 23. kedd (MB)
Kiemelt képen: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter beszédet tart az ENSZ-ben 2024. január 22-én
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…