Megsemmisítő beszólást kapott a háborúpárti politikus
Jövőre, 2024-ben Amerikában választások lesznek, és arrafelé erre az eseményre bizony már most elkezdenek készülni, adott esetben televíziós vitákban esnek egymásnak kőkeményen a jelöltek, még akkor is, ha egy pártból vannak – írta a promotions.hu.
A TikTokon most nagyon érdekes videóra bukkantunk. Az viszonylag közismert, hogy Amerikában két nagy párt van, mindig kettő között dől el a választás: a demokraták és a republikánusok. Mielőtt azonban elkezdődnek a választások, óriási csata megy a pártokon belül is az elnökjelöltségért. Mivel 2 párt kevésbé tud árnyalt véleményeket lefedni, mint ha mondjuk 6 vagy 7 lenne, ezért nyilvánvaló, hogy még az egy párthoz tartozók között is lehetnek akár szélsőséges véleménykülönbségek is.
A most megtalált videó a NewsNation című csatornán futott műsor volt, ahol az Alabama állami republikánus jelöltek vitáztak egymással. Alabama államot Amerikában úgy is hívják, hogy Heart of Dixie, vagyis a Dél szíve – hagyományosan konzervatív államról van szó, egykor kiterjedt nagybirtokos földművelés folyt az államban.
A műsorban 4 jelölt vitázott, név szerint: Chris Christie, Ron DeSantis, Nikki Haley és Vivek Ramaswamy. A legparázsabb vita Nikki Haley és Vivek Ramaswamy között alakult is. Ramaswamy gyakorlatilag megsemmisítette Nikki Haleyt, aki egyáltalán nem tudott mit válaszolni Ramaswamy kérdéseire.
Ramasvamy azzal kezdte, hogy közölte, az október 7-i izraeli terrortámadások aljas cselekedet voltak, de szerinte Nikki Haley-nek az a kijelentése, miszerint aznap Amerikát is támadás érte, egész egyszerűen hazugság – ezt bebizonyítandó megkérte, hogy mutassa meg a térképen, hol van Izrael és hol Amerika, a kettő ugyanis nem ugyanaz az ország.
Nikki Halley már korábban közölte, hogy szerinte Ukrajnába még több fegyvert és még több katonát kellene küldeni, mire Ramasvamy megkérdezte, hogy hívják a 3 ukrajnai tartományt, ahová a több milliárd dollárt és a rengeteg katonát kellene küldeni, mire Haley megint csak nem igazán tudott mondani semmit, csak zavartan nézni.
Az mindenesetre biztosan tűnik, hogy a jövő évi amerikai választások eseménydúsak lesznek.
MH
Kiemelt képen: Nikki Haley / Fotó: AFP/Getty Images/Getty Images North America/Theo Wargo
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…