KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Meghalt Bencze Izabella, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagja

Meghalt Bencze Izabella, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagja

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Elhunyt pénteken – 72 évesen – Bencze Izabella, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagja – közölte a család szombaton az MTI-vel.

Bencze Izabella 2007-2010 között a Magyar Rádió Közalapítvány Ellenőrző Testületének elnöke, 2010-től a magyar közszolgálati médiumok tulajdonosi testületének, a Közszolgálati Közalapítványnak a parlament által választott kurátora volt.

Alapító tagja volt a nemzeti értékeket képviselő Civil Összefogás Fórumnak (CÖF).
A CÖF az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében méltatta, hogy Bencze Izabella „fáradhatatlanul” küzdött a közjóért.

A szovjet csapatkivonás gazdasági háttértárgyalásainak vezető jogásza volt. Feltárta a magyarországi rablóprivatizáció körülményeit. Székelyföld villámcsapástól megsemmisült atyhai templomának újjáépítését szervezve is szolgálta Isten országát – írták.

„Publicisztikáit emberek tízezrezei várták és olvasták. Szavait, mondatait, amelyekkel mindenkor az Isten, a haza és a szeretet parancsának követésére hívta a magyarságot, megőrizzük” – közölte a CÖF.

MTI

Ez is érdekelheti:  Döntött a bíróság: hiába csapott le a brüsszeli karhatalom, szerdán Orbán Viktor és Mateusz Morawieczki is felszólal

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Meghalt Bencze Izabella, a Közszolgálati Közalapítvány Kuratóriumának tagja

Hozzászólás a(z) szekelyse50 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük