Meghalt az orosz Lukoil elnöke, miután rejtélyesen körülmények között kiesett a kórház ablakából
Ravil Maganov, a második legnagyobb orosz olajtermelő, a Lukoil elnöke csütörtökön meghalt, miután kiesett egy moszkvai kórház ablakából – közölte a Reutersnek egy, a helyzetet jól ismerő forrás. Egyes orosz médiumok szintén meg nem nevezett forrásokra hivatkozva számoltak be a 67 éves Maganov haláláról. Nem ismeretes, hogy öngyilkosság vagy épp idegenkezűség esete áll-e fent – olvasható a Mandineren.
A Lukoil részéről semmilyen kommentár nem elérhető.
Maganov 1993 óta dolgozott a Lukoilnál, nem sokkal a vállalat megalakulása után, és felügyelte a finomítást, a termelést és a feltárást, majd 2020-ban lett a vállalat elnöke. Testvére, Nail a közepes méretű orosz olajtermelő Tatneft vezetője.
Ravil Maganov a Lukoil egyik alapítójának, Vagit Alekperovnak közeli munkatársa volt.
Alekperov, egykori szovjet olajminiszter-helyettes áprilisban lemondott a Lukoil elnöki tisztségéről, egy héttel azután, hogy Nagy-Britannia az ukrajnai orosz katonai akciók miatti szankciók részeként vagyonbefagyasztást és utazási tilalmat rendelt el ellene.
Mióta megindult az orosz „különleges művelet” Ukrajnában, már legalább egy tucat orosz oligarcha meghalt rejtélyes körülmények közt.
Közben az orosz Tass ügynökség igazságügyi forrásokra hivatkozva azt közölte, hogy Maganov öngyilkos lett.
„Öngyilkos lett a Lukoil Maganov igazgatótanácsának elnöke. Szívinfarktus miatt kórházba került. Antidepresszánsokat is szedett”
– olvasható a TASSZ beszámolójában.
A Mash Telegram csatorna szerint Maganovot szívproblémák miatt vkezelték kórházban, előtte pedig depressziót diagnosztizáltak nála.
A Moscow Times arra hívja fel a figyelmet, hogy Maganov a Lukoil második csúcsvezetője, aki rejtélyes körülmények között halt meg az elmúlt hónapokban.
Források: Mandiner, TASSZ, Mash, Moscow Times
Kiemelt kép: Profimedia, Shutterstock
Legfrissebb anyagaink:
Budapest és Kijev párbeszédet kezdett a kárpátaljai magyarok jogairól a mozgósítási reform árnyékában
Oroszország válaszcsapást mért Ukrajnára – célpontok: hadiipar, energetika, kikötők, katonai repülőterek
Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert hivatali visszaélés miatt
Törvényes, de nem etikus… avagy „végkielégítés” magyar módra
Légibemutató közben ütközött össze két amerikai haditengerészeti repülő – mind a négy pilóta katapultált
Ismét dühöng Magyar Péter és a Facebookon ócsárolja Sulyok Tamást
127 drón, három halott, több mint 200 járat törölve – Ukrajna eddigi legnagyobb Moszkva elleni dróntámadása





















