Medvegyev: Az orosz nemzet ellen Nyugaton kialakult ellenszenv undorító és irracionális
A korábbi orosz elnök szerint az orosz nemzet ellen Nyugaton kialakult ellenszenv undorító és irracionális.
Dmitrij Medvegyev, az Orosz Biztonsági Tanács alelnöke kedden Telegram bejegyzésében nehezményezte az európai és amerikai döntéshozókat, mondván, hogy az Oroszországgal szembeni korlátozások a gyűlöletkeltő ruszofóbián alapulnak.
„Az eredmény förtelmes – ezek a szankciók kifejezetten az orosz nép ellen irányulnak. És bármit is motyognak az amerikai és európai vezetők, miközben azt hajtogatják, hogy csak a vezetőiket büntetjük, de titeket egyszerű orosz emberek, állampolgárokat szeretünk ez egyszerűen nem igaz, tiszta hülyeség”
– fogalmazott a Telegramon megjelent bejegyzésében Medvegyev.
A politikus megjegyezte, hogy külföldi orosz vagyon befagyasztására vonatkozó döntés, valamint az üzemanyag-embargók, a repülési tilalmak és egyéb intézkedések az orosz emberek életét is ugyanúgy rombolják, mint az ország gazdaságát.
„Mindannyian gyűlölnek minket! E döntések középpontjában az Oroszországgal – és népével szembeni – gyűlölet áll. A kultúránk iránti gyűlölet – ebből fakad a kísérlet, hogy kitöröljék az egyetemes kultúrából Tolsztojt, Csehovot, Csajkovszkijt és Sosztakovicsot. Ebből fakad a vallásunk iránti gyűlölet, az a vágy, hogy elpusztítsák Az Orosz Ortodox Egyházat, és szankciókat vezessenek be annak pátriárkája ellen. És ez mindig is így volt” – tette hozzá
- írta Medvegyev.
Medvegyev hangsúlyozta, hogy az oroszoknak nem szabad elfogadniuk ezt a gyűlöletet, de emlékezzenek rá, és „soha ne bocsássák meg”.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban az üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Sputnik News értesülései nyomán készült.
Kiemelt kép: themoscowtimes.com
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/02/f-16-getty-150x150.jpg)
F–16-osoknak is fel kellett szállni, hogy ellenőrizzék a légteret. A…