Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Medvegyev a SVÉDEKRŐL: „Háborúba szólítanak Oroszország ellen. Hát nem idióták?”

Svédország hivatalosan ugyan még nem tagja a NATO-nak, ugyanakkor olyan retorikával élnek egyes politikusai, mintha már az egész NATO szövetség mögöttük állna. Ha az egész nem is, de természetes a legfőbb felbujtók mindenképpen.

Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács alelnöke egy kicsit berágott rájuk és idiótának nevezte őket legutóbbi X-en megjelent bejegyzésében. Azt írta Medvegyev,

Bár a svédek eddig boldogan éltek a NATO nélkül is, most azonban úgy döntöttek, belépnek a NATO-ban az agresszív oroszok fenyegetése miatt. Most pedig kormányuk háborúba szólít Oroszország ellen, mielőtt még csatlakozna… azért mert csatlakozni akar. Hát nem idióták?

– teszi fel a kérdést Medvegyev.

Az biztos, hogy meglehetősen „furcsa” a svéd kormányzat viselkedése. Elég csak arra gondolni, hogy Magyarországot piszkálják, majd azért sírnak, hogy azok a bitang magyarok nem akarják ratifikálni a csatlakozási szerződésüket.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: Dmitrij Medvegyev / Fotó: TASZSZ

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük