Médiatörténeti esemény, ahogyan Macron elrakja a papírzsebkendőt – vagy valami mást?
Együtt utaztak a vonaton Kijevbe az „egy brancs maguk” csapat tagjai, vagyis Starmer brit miniszterelnök, Macron francia elnök és az új német kancellár Merz, hogy találkozzanak nagy barátjukkal, az Európát védelmező illegitim, és az ukrán katonai juntát működtető Zelenszkij nevű alakkal.
Már a közösségi oldalakat összevissza járta az esetet bemutató videó, amelyet látva a legtöbben „rettenetesen rossz következtetéseket” vontak le a látottakból – mert ez nem az, aminek látszik -, és amelyet, pár órával később, természetesen „hozzáértő elemzők” máris, és hivatalosan meg is cáfoltak.
Tamás a Krímből, HátOrszág nevű YouTube csatornáján tüzetes elemzésnek vetett alá ezt a bizonyos videót természetesen a logika és a józanész mentén. Hogy Tamás mire is jutott eredményképpen, az az alábbi videóból kiderül:
Készítette: Magyar B. Tamás (Tamás a Krímből)
Legfrissebb anyagaink:
„A szeparatizmusnak nincs neme és kora” – Gyermekek likvidálására buzdít az ukrán propaganda
Válasz a kollaboráns váradi püspöknek: A szent hely sérthetetlensége nem alku tárgya
Ukrajna: Figyelmeztető fejlemény a leendő új magyar kormánynak
Böcskei László jelzőzhetetlen nyilatkozatából…
Meszlényi Róbert Imre: A Szálmoxis névvel említett Álmos, a mennybe szálló emberisten
Bomba Európa szívében: Orbán történelmi bukása, a brüsszeli milliárdos alku és a Kreml sötét jóslata
Czeglédi Andrea: Hol vannak a magyarjaim?






















