Mától a beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között
Szerdától a koronavírus ellen beoltott szlovák és magyar állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter azt írta: sokat tárgyalt az elmúlt hetekben szlovák kollégáival, hogy minél előbb tegyék lehetővé a beoltott emberek számára a szabad utazást egymás országaiba, s hogy
„újra egymásra találhassanak családok, baráti társaságok, közösségek”.
Kedden délután törekvéseiket siker koronázta, a szlovákok hivatalosan jelezték, hogy egyetértenek a javaslatukkal, így szerdától szabadon utazhatnak a beoltottaknak a két ország között – közölte a miniszter.
(MTI/Felvidék.ma)
Fotó: MTI
Legfrissebb anyagaink:
Gondolatok a könyvtárban… beszélgetés Dr. Bogár Lászlóval
Szánalmas Facebook-bohóckodás: Havasi Bertalan keményen kiosztotta a Pakson haknizó Magyar Pétert
Kár Magyar Péternek annyira strapálnia magát! – mármint Brüsszel feltételeinek teljesítésével
Túró Rudi, botrányok és hívatlan vendégek
Stoffán György: Nyílt levél Szent Istvánhoz… 2026-ból
Ismét önmagával ment szembe Magyar Péter, egy hete még kizárta, ma már építi a fenékküszöböt
Dr. Téglásy Imre: Reményteljes változás az élet- és termékenység kultúrájának képviseletében






















