Magyarország egyértelmű üzenetet küldött Zelenszkijnek és Putyinnak
Az ukrán fővárosba, Kijevbe látogat kedden Mateusz Morawiecki lengyel, Petr Fiala cseh és Janez Jansa szlovén kormányfő, valamint Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes, hogy találkozzon Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal kormányfővel – közölte a varsói kormányfői hivatal – erről tájékoztat a Magyar Távirati Iroda.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök nem vesz részt ebben a küldöttségben, nem utazik Kijevbe, hiszen Orbán Viktor már a háború kezdete óta világosan kijelentette, hogy Magyarországnak ki kell maradnia ebből a háborúból, éppen ezért nem szállít hazánk fegyvereket Ukrajnának, katonákat sem küld és azt sem engedi, hogy Magyarország területén keresztül katonai szállítmányok, gyilkolásra alkalmas fegyverek jussanak be Ukrajna területére.
Azzal, hogy Magyarország ebben a Kijevbe kiutazó küldöttségben semmilyen szinten nem vesz részt, világos üzenetet küld mind Oroszországnak, mind Ukrajnának. Magyarország a magyar utat járja, mely egyértelműen a béke útja. Magyarország egyértelmű célja, hogy semmilyen körülmények között ne sodródjon bele a háborúba.
Kiemelt kép: Bumm.sk
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…