Magyaródy Szabolcs: Volksbund

Mostanában elég gyakran olvashatunk a magyarországi németek kitelepítéséről. A megemlékezések többnyire érzelmesek és bocsánatkérőek. Igaz, jómagam is mindenkit sajnálok, akit egyszerűen feltépnek szülőhelyükről és durván, idegen, sokszor ellenséges környezetbe kényszerítik letelepedni. Az évszázadok folyamán ez gyakran előfordult, akár békés eszközökkel is, de a többséget egy idegen hatalom kényszeríti kegyetlen módszerekkel szülőföldje elhagyására – ha nem ölik meg őket. Az utóbbi történt a második világháború alatt és után is.

A magyarországi németek zöme is erre a sorsa jutott. Amint tudjuk, ezek a népek több lépcsőben települtek be hazánkba. Az Árpádok alatt becsalogatták őket, főként Erdélybe és a Felvidékre. Erdélyben a szászok zárt közösségekben éltek, városokat, templomokat, várakat építettek és a kiváltságaikat a XIX. századig megtartották.

Az úgynevezett svábokat főként a törökök kiűzése után telepítették be a kipusztított magyar őslakosság helyére. Persze voltak olyan falvak, ahol még magyarok laktak, de az új schwartz-gelb földesurak egyszerűen átzavarták őket rosszabb földekre és helyükbe németeket telepítettek. Ezek is féltékenyen őrizték közösségi és egyéni jogaikat s nem nagyon siettek a beolvadással. Ehhez persze joguk is volt. Szorgalmasak, összetartók voltak, szépen gyarapodtak, művelődtek. iskolázott fiaik persze a Habsburg rendszer kedvencei voltak, szép pályát futhattak be a kormányzatokban, hadseregben, egyházakban. Ennek ellenére sokan a magyarok mellé álltak közülük a szabadságharcaink idején.

Hitler uralomra jutásával hirtelen megváltozott minden. Német propagandisták, szervezők árasztották el a svábok lakta területeket. Hatalmas propagandát fejtettek ki, rengeteg németben ébresztették fel a német szuperioritás öntudatát. Ezzel aztán elszabadult a pokol.

A magyar kormányra mind nagyobb és nagyobb nyomást gyakorolt Hitler, a „népi németek” azaz a Volksbund szervezet érdekében is. Az öregebb generáció ragaszkodott magyarságához, de a fiatalok nagy része vadul lelkesedett Hitlerékért. Különösen a háború elején – amikor a Wermacht győzelmet győzelemre halmozott – volt nagy a hangjuk. Sok német faluban tettlegességre is került sor a nemzethű svábok és a német elkötelezettek között.

A szalámi taktikát nem Rákosiék találták ki, Hitlerék is sikerrel alkalmazták. A „baráti” német kormány kényszerítette a magyar vezetőséget, hogy engedje meg a német katonaköteles fiataloknak az SS-be lépését. Ekkor történt a legnagyobb törés a sváb társadalomban. Ugyanis a fiatalok többsége boldogan és büszkén az SS-be vonult be. Azok pedig, akik a Honvédséget választották a legnagyobb megvetésben és gyűlöletben éltek. Szüleiket kiközösítették, megvetették, népárulóknak nevezték.

Abban az időben ismertem meg az egyik szomszédunkat. Süttő Jánosnak hívták, de már az ismeretségünk elején közölte velem, hogy a Volksbund tagja s amint végez a Műegyetemen, visszaveszi családja német nevét és elmegy az SS-be. Sokat dicsekedett és sokat kifecsegett. Elmondta szépen, hogy a háború után itt csak egy magyarnak kinéző helytartó kormány lesz. A valódi hatalom az ő kezükben összpontosul. Közölte azt is, hogy a Krisztina körúton, a Karácsony palota helyén folyó építkezés lesz a Gauleiter székhelye. Igaz, később úgy mondták, hogy a birodalmi iskola épül ott. Nem tudom, melyik változat az igazi.

Arra mentemben tényleg láttam, hogy a Karácsony palota (műemlék!) eltűnt és már a vasbeton alapokat öntik. Ez abba is maradt, mert már csak hadicélokra lehetett építkezési anyagot kapni. A háború után egy állami nagyvállalat székhelyét építették a meglévő alapokra.

Az ostrom után, a volt osztályfőnököm mesélt a németországi keserves élményeiről. Dr. Mosonyi Mihály, közgazdász, valamikor, talán 1943-ban egy éves ösztöndíjat kapott a németektől. Igaz, angol kapcsolatai voltak, jó barátja volt egy angol diplomata, de úgy látszik a németek erről csak később szereztek tudomást.

Az Osteuropaeische Institute – ha jól emlékszem – volt a háború utáni gazdasági és politikai tervezés helye. Akkor már igencsak rosszul állt a szénájuk, de azért nem hagyták zavartatni magukat az intézetben. Szorgalmasan tervezték a jövőt. Ott kapott helyet.

Rövidesen kibújt a szög a zsákból. Kiderült, hogy Hitlerék le akarták szerelni az egész magyar ipart a mezőgazdasági gépgyárak, a közlekedési és az élelmiszeripar kivételével. Mosonyi tanár úrnak ez természetesen nem tetszett, s nem tett lakatot a szájára. A komoly vitáknak a Gestapo vetett véget. Úgy vélték, hogy a németek ellensége és angolszász kém. Alaposan megkínozták. melynek nyomait a testén viselte halála napjáig. Végül a Sztójay (!) kormánynak sikerült kiszabadítania a Gestapo fogságából. 44 nyarán ért haza.

Az elmondottak alapján láthatjuk, milyen hatalmi pozícióba kerültek volna a Volksbund tagjai. Hainau rémuralma és a Bach korszak után ítélve, néhány évtized alatt megszűnt volna nemzetünk – egy német győzelem esetén. Ehhez mérten a könyörtelen Szovjet megszállásnak nem volt ideje a teljes megsemmisítésünkre.

A Potzdami Egyezmény értelmében Benesék engedélyt kaptak a németek teljes kitelepítésére. A mieinket csak „csere” alapján lehetett kitelepíteni. A magyarjainknak helyet csinálván utasították a magyar kormányt a németek kitelepítésére. Egyik sem ment simán. Mindkét helyen igyekeztek a gazdagoktól megszabadulni, hogy a főként kommunista vezetők szép gazdaságokhoz juthassanak. Nálunk is igen sok helyen a Volksbundisták maradtak, a magyarságukhoz hű ártatlanokat kitelepítették. Meglehet, azok a németek, akiket Nyugat-Németországba küldték, még sokkal jobban is jártak anyagilag. Akik az NDK-ba kerültek, azok voltak a vesztesek. Nota bene: A kitelepítettek között nagyon sokan, bár német állampolgárok lettek, halálukig magyarnak érezték és vallották magukat s az adódó első alkalommal hazalátogattak. A kitelepítettek házainak zömét a Felvidékről kiutasított magyarok kapták de a hazahozott csángóknak is jutott.

Az együttérzésünket, szánalmunkat inkább fejezzük ki hűséges honfitársaink felé, akik a frontok és haláltáborok, gulágok, harcok, légitámadások poklában pusztultak el vagy sérültek meg, a szolyvai ezrekre, a bácskai negyvenezerre, Pozsonyligetfalu kilencven leventéjére, a Duna delta zöld poklában kínhalált haltakra. Azok is jussanak eszünkbe, akik a nyugati hadifogoly táborokban a nyílt földeken kapart lyukakban áztak és haltak éhen.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kiemelt képen: svábok kitelepítése Magyarországról / Fotó forrása: perbal.hu