Magyarellenes botrány a román üzletben
Felháborodást keltett az erdélyi magyarok körében, hogy kiderült: a Profi áruházlánc egyik sepsiszentgyörgyi üzletében a magyarságuk, az anyanyelvhasználat miatt zaklatta az üzletvezető az alkalmazottakat.
A Székelyhon hírportál beszámolója szerint az esetről a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálathoz érkezett panasz. Az üggyel kapcsolatban a civil szervezet a romániai diszkriminációellenes tanácshoz fordult. Benkő Erika, a jogvédelmi szolgálat vezetője elmondta, az üzlet több alkalmazottja tett náluk panaszt a megkülönböztető bánásmód miatt. Hangsúlyozta: meglepőnek és felháborítónak tartja, hogy ilyen eset előfordulhat Sepsiszentgyörgyön.
A román üzletvezető már kinevezése első napján arra utasította a dolgozókat, ne beszéljenek magyarul egymás között. A beszámolók szerint előfordult, hogy a vásárlókra is rászólt, ha magyar nyelven beszéltek. Az elviselhetetlen légkör miatt március óta hét alkalmazott felmondott
– tájékoztatott Benkő Erika a panaszosok elmondása alapján.
![](https://magyarnemzet.hu/wp-content/uploads/2021/05/+otf/746w/0301187146720341l.jpg)
Csütörtökön a Profi Rom Food vállalat válaszolt a székelyföldi portál megkeresésére. Közölte: a cég támogatja a kétnyelvűséget azokban az üzletekben, ahol a településen jelentős számban élnek magyar nemzetiségűek. Itt az írott kommunikáció és a hangosbemondóban elhangzott hirdetések román és magyar nyelvűek. – A Profi üzletpolitikája, hogy minden ügyfelünk nemzetiségtől függetlenül jól érezze magát és megkülönböztetés nélküli kiszolgálásban részesüljön – áll az üzletlánc egyik vezetőjének válaszában. Hozzátette: ha olyan visszajelzéseket kapnak, hogy valamelyik alkalmazottjuk nyelvhasználat miatt diszkriminál, azt a munkatársukat átképzik. Üzleteikben a lehető legbarátságosabb, a vásárlók számára kedvező hangulat megteremtésére törekednek – írta cég illetékese.
Benkő Erika ezzel kapcsolatban a Facebook-oldalán helyesnek nevezte a Profi reagálását. – A tanulság, hogy soha semmilyen jogsértést ne tűrjünk el csendben. Hatalmas erő van a közösség hangjában, főleg ha azt megfelelő csatornákon, szakmailag kifogástalan módon közvetítjük – fogalmazott a civil szervezet vezetője.
Pataky István (Marosvásárhely)Magyar Nemzet
Kiemelt kép: business-adviser.ro
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Nem kell velük foglalkozni , ilyen népség és kész , egye a fene őket , hátha megunják mert egy primitív réteg