„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”
Varga-Damm Andrea szerint olyan ez, mintha ugyanazt a forgatókönyvet írná a biokémia mindegyik nárcisztikus, személyiségzavaros ember agyába.
Nem csak fájdalmas volt végig nézni ezt, hanem szembe jött velem a hivatásomban a most másodfokú döntésre váró ügyem, amelyben az ottani bántalmazó, nárcisztikus apa szinte szó szerint ugyanezekkel bántalmazza a három gyermekét és azok édesanyját. Olyan ez, mintha ugyanazt a forgatókönyvet írná a biokémia mindegyik nárcisztikus, személyiségzavaros ember agyába – írta Facebook bejegyzésében Varga Judit tegnapi interjújára reagálva Varga-Damm Andrea ügyvéd. Az egykori jobbikos, majd független országgyűlési képviselő úgy érzi, a mi társadalmunk egyszerűbb része pontosan ugyanilyen embert érdemel.
Ha MP (Magyar Péter – szerk.) azt állítja, ebből bármi nem igaz, perelje be a feleségét. Szerintem nem fogja beperelni, mert vélhetően mindent lehet bizonyítani
– zárta gondolatait az egykori képviselő, akinek bejegyzésére cikkünk keletkezéséig 181 reakció érkezett, ebből 124 felhasználó találta viccesnek a posztot. Hasonló arányt mutatnak egyébként Varga Judit párkapcsolati erőszakról szóló Facebook-bejegyzései is: 41 ezer reakcióból 25 ezer találta viccesnek az általa leírt, Magyar Péter agresszivitásáról szóló történeteket.
A volt politikus ezzel a jelenséggel kapcsolatban is megosztott egy érdekes történetet:
Egyik kedves barátom elmesélte, hogy őt is bevették olyan csoportokba, ahol kiadták a csoport tagjainak, hogy akik Magyar Péterrel szemben szólalnak meg, azokat röhögő fejekkel illessék tömegesen.
– Jelzem, csak ezeknek a csoportoknak fenntartása és finanszírozása is több millió Ft-ot jelent. Üzenem a röhögő fejeknek, hogy még nagyon fogják egyszer magukat szégyellni. De ez nem az én problémám, és nem a normális emberek problémája, hanem az ő problémájuk
– tette hozzá a jogász.
Varga-Damm Andrea bejegyzése kapcsán érdemes megjegyezni: míg Magyar Péter az elmúlt hetekben a róla szóló újságcikkek többségére szinte azonnal reagált, Varga Judit tegnapi interjúja óta teljesen eltűnt.
Magyar Nemzet
Kiemelt képen: Magyar Péter / Fotó: Kurucz Árpád – Magyar Nemzet
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…