KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Magyar könnyek a román bíróságon – Morvai Krisztina és Almási Lajos dokumentumfilmje románul és angolul is

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Megaláztatás, fájdalom, jogfosztottság… ezekkel a szavakkal jellemezhető az erdélyi magyar nép helyzete az élet szinte minden területén. Ebből a megrázó dokumentumfilmből azt tudjuk meg, hogyan akadályozzák a magyar anyanyelv használatát a hivatalokban, a bíróságokon, megsértve minden idevonatkozó európai és nemzetközi emberi jogi normát.

A felvétel a Nemzeti Jogvédő Szolgálat 2016 tavaszi emberi jogi monitorozó körútján készült. A hamarosan elkészülő angol nyelvű feliratozás segítségével a film reményeink szerint bemutatásra kerül minden jelentős európai és nemzetközi emberi jogi fórumon, azzal a céllal, hogy a román állam által hirdetett idilli emberi jogi helyzethez képest bemutassa a rideg és kiábrándító valóságot, az őshonos magyar illetve székely közösség jogainak és méltóságának kirívó súlyú, rendszerszerű megsértését.

Magyarul

Românesc

Umilinta, durere, privare de drepturi fundamentale … cu aceste cuvinte poate fi calificata viata de zi cu zi a populatiei maghiare din Ardeal pe toate ariile vietii.
Din acest cutremurator film documentar vom afla, in ce masura este impiedicata utilizarea limbii maghiare in viata de zi cu zi a institutiilor, autoritatilor publice, instantelor de judecata, incalcand astfel norme de drept comunitare si internationale privind drepturile si libertatile fundamentale ale oamenilor din Transilvania. Acest film documentar a fost realizat la turneul Asociatiei Nemzeti Jogvédő Szolgálat in primavara anului 2016. Filmul va fi inscriptionat si in limba engleza, astfel incat dupa sperantele noastre acesta va fi prezentat in fata tututor organizatiilor europene si internationale de aparare a drepturilor fundamentale ale omului, cu scopul de a prezenta in mod real adevarul despre situatia juridica si sociala ale maghiarilor din Transilvania, contrara situatiei idilice prezentata de Romania in fata tarilor europene. Scopul filmului este acela de a arata modalitatea sistematica si de o gravitate enorma a incalcarii drepturilor si libertatilor fundamentale ale populatiei maghiare din Transilvania, care este adevarul crud si inspaimantator despre viata maghiarilor din Romania.

Ez is érdekelheti:  Mesterséges intelligenciával alkotott műsorvezető került adásba Magyarországon (videó)


English

Humiliation, pain, lack of rights … these words characterize the circumstances of Transylvanian Hungarian people in almost every area of life. This moving documentary will depict the deprivation of rights: how the officials in charge hinder the use of Hungarian as a mother tongue in the offices and at the courts, violating each relevant European and international human rights norm. The footage was recorded at the human rights monitoring round trip of the Hungarian National Legal Aid Service in the spring of 2016. Hopefully, the forthcoming English-language subtitling of the film will be screened at all the major European and international human rights forums in order to show the cold and disappointing reality in contrast with the idyllic human rights situation depicted by the Romanian state and also to depict the grave and systematic violation of the rights and dignity of the indigenous Hungarian and Szekler community.


Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

4 thoughts on “Magyar könnyek a román bíróságon – Morvai Krisztina és Almási Lajos dokumentumfilmje románul és angolul is

  1. Tiszteletem!
    Sajnálom a nénit és a többi szenvedő magyar testvéreimet teszem tollammal amit tehetek – írok rávilágítva az okra ami cselekszi ezt mind velünk! Olvasd és terjeszd kérlek! Köszönöm Krisztinának is törekvéseit ez irányban!
    és íme az ok:
    GÁBOR-GÁBOR-GÁBOR!
    Tegnapi Kubinyi Tamás úr élő cenzúra nélkül – tv. Adás végén heves vita zajlott le – melynek szóvivője Gábor volt! Jobb lett volna, ha Kubinyi úr irányította volna, de valahogy elhagyta az általam is megszokott talpra esése –a teljes kibeszélése a témának elmaradt, majd visszatérünk rá – zárta le egy imával a témát!
    Itt hallgathatod vissza:
    http://www.kubinyitamas.hu/
    Az én álláspontom: A spartakuszok mozgalma a földön folyik töretlenül, ebbe rondított bele Gábor – azt, nem tudom, tudatosan e vagy tudatlanul!
    Sikereket elérő – folyamatosan és megállíthatatlanul folyó mozgalomban – olvasd csak:
    „…Ez egy egyedülálló lehetőség az emberiség számára, hogy több ezer év terror és babiloni stílusú adósrabszolgaság után megragadja a szabadságot….”
    Innen idéztem:
    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2016/07/a-kazar-maffia-hatalmi-strukturaja.html?m=1
    Próbálom Gábort megérteni – és értem is , mert minden népnek nemzetnek nem joga hanem kötelezően köteles megvédeni minden féle támadástól, ha azt támadás éri! Tiszta sor!
    2006-07- ban írtam a miért spartakusz c. írásomban, hogy háború van a föld történetének a legmocskosabb háborúja – inkább idézem magom:
    „…Azt is be kell ismerni, hogy háború van – na nem olyan,hogy karddal,ágyúval, stb. hanem a tudás – információ megszerzésének és nagy tömegek előtti ismertetésének megszerzésének harca , az igazság – valóság hirdetése megismertetése , a morális, erkölcsi nívó pont vissza szerzése stb. egy szóval egyszerűen ” vagy mindenkire vonatkoznak a játékszabályok vagy senkire ” A MAI HELYZETET ISMERJÜK EZÉRT VAN HÁBORÚ ” VÉLEMÉNYEM SZERINT AZ 1980-AS ÉVEKTŐL. a háborús bűnök pedig nem évülnek el – jó ezt tudni és tudatosítani. Ennek a háborúnak vannak hallottai sok, vannak szenvedő alanyai, még több ,ezért kell megfognunk egymás kezét és végett vetni ennek a rémállómnak.Most a XXI, sz. elején kikel jelenteni ennél borzasztóbb – könyörtelenebb háború nem volt még soha ha megértettétek amit leírtam, röviden meghatározva, jobb a gyors halál, mind az évekig – évtizedekedik tartó lassú halál.
    MÁS :
    Soha a föld története során az államok kialakulását követően: a népek egymás pusztításának – nem a nép az ártatlan és mit sem tudó nép volt a másik ártatlan nép, szintén mit sem tudó az oka, hisz itt is és ott is nyomorgó minden napi falatért küzdő rabszolgák sokasága élte mindennapi életüket,
    Ha nem a vezetőik, kik a hódító háborúkból mindig gazdagon, ha győztek, kerültek ki, mind két oldalon – míg a nép mind két oldalon megszenvedve – megszenvedte és szenvedi ma is!
    Tehát a vezetőknek létérdeke mind két oldalon, hogy a népeket háborúba vigye! És erre meg is tesz mindent, Göbelst túlszárnyalva való propagandával a médiát uralva!
    Tehát GÁBOR, AMIKOR TE A JOGOSNAK HITT SÉRELMEID – INK KAPCSÁN – GYŰLÖLETET SZÍTASZ – NÉP ÉS NÉP ELLEN, AKKOR TULAJDONKÉPPEN A MOCSKOK – VEZETŐK ÉRDEKEINEK A SZÓCSŐVÉVÉ VÁLSZ – ÉS ÁRTASZ DURVÁN ÉS SÚLYÓSAN A MODERNRABSZOLGÁK KÜZDLEMÉNEK A FÖLDÖN!
    É R T E D ?
    Pedig Kubinyi úr a vita hevében próbált erre rádöbbenteni, de te vak hittel, csak mondtad a magadét, amikor a Budai várban való német magyar katonák kitörtek és a közös ellenség ellen harcoltak – és a másik oldalon – nép fia pedig könyörtelenül lemészárolta a felkínálkozó prédát – népek irtották a népeket – holott ha tudták volna, hogy az asztaloknál a vezetők mind két oldal vezetői már régen eldöntötték a háború kimenetelét és egymás között osztozkodtak a zsákmányon!
    Ha a bűnöző zsidóra és csahosaira, a valódi okozóra, az okra irányítottad volna a gyűlöleted – akkor még meg is értettelek volna, de így ha bár ellenzem a gyűlöletet, mert rossz tanácsadó, kérlek, hozd helyre a tévedésed, de ha tudatosan tetted akkor ezt a kérésem hagyd figyelmen kívül!
    De emlékeztetlek, a jobbikba vetett csalhatatlan hitedre és az utáni csalódásra, pedig előtte írtam neked figyelmezetést – most is írtam – és tudd ez a második trauma tönkre, tesz, ha tudatlanul mondtad tegnap a népek egymás elleni gyűlöletre való sarkalást! És ha nem látod be!
    A trauma nem fiatal korodba fok jelentkezni, ha nem sokkal később. Omlaszt össze egészségileg, és ha nem bírod ki, bíz, elvisz – mint engem – az un. Rendszerváltozás előtt ért egy engem 1987-ben és 2003-ban omlottam össze- rá 16. évre . Érted? Én túl éltem, és te túl fogod? Ezt nem tudom!
    Megértésre írtam neked is címezve ezt az írást szívleld meg: id. Kiss László
    2016-07-14 Bázakerettye: 07:15 – kor küldöm az éterbe!

  2. Ez így rendben is lenne ,, de talán tenni is kellene valamit ennek a gonosz negatív felfogásnak a kiszorítása érdekében ,, hiszen van épp elég okostojás akik az észt osztani tudják imitt –amott —

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük