Libabőr: így szólt a Nélküled a DAC-Slovan rangadó előtt (videó)
A DAC a vasárnapi pozsonyi Slovan ellen vívott meccséről azt írja közösségi oldalán, hogy „a szezon legemlékezetesebb meccse” volt, mely 8 gólt, DAC-győzelmet, egy mesterhármast és parádés hangulatot hozott”. Mint a beszámolóból is kiderült, 5:3-as eredmény született.
Xisco Muñoz, a Dunaszerdahely edzője a meccs kapcsán elmondta, hogy mindkét oldalról nagyon jó párharcot láthattunk.
„Tudtuk, hogy erős ellenféllel állunk szemben. Az első 60 perc nagyon jól sikerült a részünkről. Ez alatt azt láttuk, amit igazából 90 percen át akarunk látni”
– fogalmazott.
„Erről szól a futball!”
Muñoz megjegyezte azt is, „nagyon fontos volt a lelátókról érkező buzdítás, hatalmas köszönet jár a szurkolóinknak”.
Az edző szólt arról is, hogy hálás a játékosainak is, akik élvezték a mérkőzést. „Erről szól a futball, ennek mindig így kellene kinéznie. Nyolc hónapja kergetjük az előttünk állókat, végig kell vinnünk ezt az egészet, hogy elérjük a célunkat” – olvasható a csapat hivatalos oldalán.
Nyerges Attila fokozta a hangulatot
A meccs előtt a hangulat fokozásáról Nyerges Attila, az Ismerős Arcok zenekar frontembere gondoskodott. Az előadó a stadionban jelenlévőkkel közösen énekelte el a Nélküled című dalt.
Mandiner
Kiemelt képen: Nyerges Attila a Nélküled című dalát énekli a DAC stadionjában / Fotó: Dac Facebook oldala
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…