KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Levédia krónikása: Miként értékelhető Oroszország gesztusa hazánk iránt és milyen kérdéseket vethetnek fel a történtek?

Az alábbi felvetések merültek fel egy közösségi csoportban, miután Oroszország átadott Magyarországnak 11 kárpátaljai magyar nemzetiségű, kényszersorozott ukrán állampolgárt:

Hogy kárpátaljai (akár magyar, akár ruszin) hadifoglyokat az oroszok nem tartottak tovább fogva, és nem is Ukrajnának adták át őket, hanem Magyarországnak – az bizony simán értelmezhető úgy, hogy Oroszország Kárpátalját ebben az esetben Magyarországhoz tartozónak ítélte.

(…)

Ez a magyarázata annak az abszurditásnak, hogy az ukrán vezetésnek nem tetszik az ukrán állampolgárok szabadon bocsátása, és ezért berendeli a kijevi magyar ügyvivőt… Fogcsikorgatva azért azt is kijelentették, hogy ők természetesen örülnek az ukrán foglyok szabadulásának.

Nem kell mindebből semmire sem következtetni. (kiemelés a szerzőtől). Elég örülni, hogy szabaddá lett a Szent Korona 11 kárpátaljai alattvalója.

Az ukrán állam pedig egyszerűen elkerülheti a hasonló jövőbeli eseteket: ha nem hív be kárpátaljai magyarokat a számukra idegen célokért vívott háborúba harcolni.

A VÁLASZOM:

Én némileg más következtetésekre jutottam. Mert, dehogynem, nagyon is fontos következtetéseket lehet, és kell is levonni.

Hogy a kárpátaljai magyar foglyokat, A MAGYAR HATÓSÁGOKKAL EGYEZTETVE, őket nem Ukrajnának, hanem Magyarországnak kell átadni – azt Igor Korotcsenko, orosz katonai szaktekintély vetette föl, még hónapokkal ezelőtt, AZ OROSZ ÁLLAMI TV EGYIK ESTI POLITIKAI VITAMŰSORÁBAN. (Az orosz vezetés általában meg is szokta fogadni tanácsait. Ezt tette most is – ÖRÖMÜNKRE.)

Ebből az eseményből három következtetés vonható le.

1. Nagyon helyes volt, hogy Orbán megvétózta az orosz pátriárka tiltólistára vételét. (LÁM, PEDIG EZÉRT IS, DE MENNYIRE, TÁMADTÁK)

2. Moszkvában nagyra értékelik Orbánnak, a körülményekhez képest bátor politizálását. Pávatánc ez, igen – de még mindig jobb, mint ész nélkül, elvakultan rohanni a végzetünkbe. És aztán egyik honfitársunknak volt olyan értékelése, vagy értesülése, HOGY állítólag MAGA PUTYIN INTETTE ŐT ÓVATOSSÁGRA.

3. Ez fontos, időben jött gesztus volt ahhoz, hogy Orbán ne adja be a derekát a háború és a béke kérdésében. Az vesse az oroszokra az első követ, aki hasonló esetekben nem folyamodna hasonló gesztusokhoz. Oroszország most, nagylelkűen, ADOTT NEKÜNK EGY ESÉLYT.

Azért azzal ne áltassuk magunkat, hogy Oroszország majd visszaadja nekünk Kárpátalját. Ennek vannak geopolitikai összefüggései. Mostani állását elnézve, a háború nem egyhamar fog véget érni. Oroszország haditechnikai fölénye vitathatatlan. Ám ha mindazt bevetné, amije van, az maga lenne a harmadik világháború. (Tudja ezt a Nyugat is. Azért is feszítik a végsőkig a húrt. Hátha az oroszok beugranak, és olyat tesznek, ami után az egész „civilizált” világ kórusban sivalkodik majd: na, ugye! Ez volt a taktikájuk a megelőző nyolc évben is – és sajnos ezúttal be is jött nekik.)

Ez is érdekelheti:  AfD-s politikusra támadt rá egy antifa-csoport (videó)

Megvallom, eddig én sem voltam a fegyverszünet híve. Most azonban be kell látnunk: a jelen körülmények között csak a türelemjáték lehetséges. Hosszú évekig kell majd gyötörni az ellenséget, hogy kifulladjanak, megtörjenek. Kénytelenek legyenek beletörődni az 1990. október 3-ig érvényes, általuk felrúgott status quo helyreállításába

Ez Oroszország maximális célkitűzése. Ennek kedvéért semmit sem fog kockáztatni. Bizonnyal még Ukrajna „megszerzését”, Kárpátalja „visszaadását” sem.

Erről viszont tudni kell: Kárpátalja legnagyobb nemzetiségi közössége – 80 százalékos arányukkal – a ruszinok (kárpátoroszok). Volt idő, amikor úgy tűnt – Budapest támogatásának fejében – hajlandók lettek volna csatlakozni hozzánk. (Csalódottan) voltak azonban kénytelenek tudomásul venni: Budapest elnéz a fejük fölött. És ezért Oroszország felé kezdtek tájékozódni.

A soknemzetiségű Kárpát-Oroszország (Karpatszka Rusz) fölött így Oroszország fog bábáskodni. Ha a ruszinok segítségére lettünk volna, segítségünk fejében lehetett volna egyezkedni velük a magyar nemzeti közösség jogairól Kárpát-Oroszországon belül – kulturális, de akár a területi autonómiára is. Így azonban az ottani magyar kisebbség jogairól – az Orosz Föderáció egyik szövetségi szubjektumában – Moszkvában fognak, mindig is, dönteni. Erről tehát ott kell majd tárgyalni. Ehhez, persze, nem kellene már tovább nyekeregtetnünk a „támogatjuk Ukrajna területi egységét” c. ütött-kopott, ócska, rég lejárt lemezt, ami valójában már nem érdekel senkit. Igazából már magukat az ukránokat sem.

(Már megint) visszaütött a magyar külpolitikai gondolkodás kisszerűsége, provincializmusa.

No, és persze, nem kellene most már, évről évre hergelni az oroszokat az ilyen-olyan oroszellenes élű emléknapjainkkal: szép csendben el lehetne most már hagyni őket. AMI TÖRTÉNT, MEGTÖRTÉNT, AZON VÁLTOZTATNI – nyolc évtized múltán – MÁR NEM LEHET. Hogy ezt nem tesszük, azzal két súlyos dolgot vétünk önmagunk ellen.

1. Ahelyett, hogy felkészítenénk a mostanra létfontosságúvá lett orientáció-váltás elfogadására, még mindig, folyamatosan Oroszország ellen hangoljuk a magyar közvéleményt.

2. Tudomásul kellene most már venni: (ellentétben velünk) Oroszország történelme szerves, elválaszthatatlan részének tekinti a szovjet korszakot.

Azt pedig kiváltképpen zokon veszik, ha valaki megkérdőjelezi a Szovjetunió szerepét a második világháborúban, főleg ha azt az állami politika, a hivatalos propaganda szintjén rendszeresen teszi). Azon még az irántunk egyébként nagy-nagy jóindulattal lévő Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő is kiakadt, hogy Magyarországon hősökként ünneplik az általuk fasiszta agresszoroknak tekintik magyar hadsereg katonáit.

Ez is érdekelheti:  Stoltenberg: Orbán tájékoztatta a NATO-t Moszkvába történő látogatásának szándékáról

(Én is megkérdezem: 80 ÉV UTÁN ERRE MÉG MI SZÜKSÉG VAN? A II. magyar hadsereg akkori tragédiájának mi köze van napjaink történéseihez? (Hacsak annyi nem, hogy ellenségeink – országunkon kívül, de belül is – ma is a II. magyar hadsereg sorsát szánják katonafiainknak. De szó esik-e erről az évenkénti jajveszékelés idején? Szembe mer-e nézni végre a magyar kormány, a magyar társadalom a magyar hadseregnek az általa megszállt területeken elkövetett rémtetteivel? Lám, még a kijevi rezsim is az orrunk alá dörgölheti, hogy a magyar hadsereg, valahol Ukrajna északkeleti részén, megtorlásként egy partizánakció miatt, lemészárolta egy város ötezer lakosát.

Lám, Németországban ma már senki sem jajong Sztálingrád és Kurszk miatt. A berliniek virágcsokrokkal halmozták el a kormányuk ukrán bűntársai által az Unter den Lindenen pellengérre kiállított, kilőtt orosz harckocsit. (De hol vagyunk mi ettől? A mi Unter den Lindenunkon – az Andrássy úton – ukrán menekültek vonulhattak fel országuk hatalmas zászlójával, teleordítva a Belvárost Oroszország ellen, a háborúra uszító jelszavaikkal.

Fent is, és lent is a legkomolyabban el kell mindenkinek gondolkodnia: kivel fogunk tartani a továbbiakban? Azokkal-e, akik a halálba hurcolják, orosz fogságba küldik kárpátaljai honfitársainkat. Vagy azokkal, akik KIMENEKÍTIK ŐKET A HÁBORÚ POKLÁBÓL, VISSZAADJAK ŐKET A CSALÁDJAIKNAK. Ki az, aki semmibe vesz minket és létfontosságú érdekeinket? És ki az, akitől egyre csak jóindulatot, megértést kapunk. És még akkor is egyenrangú partnerként bánik velünk, amikor mi, újra és újra, beléjük csípünk, beléjük rúgunk.

 

II.

De nézzünk egy igazi gyöngyszemet is.

„A foglyok Magyarországra szállítása azt bizonyítja, hogy Karácsony Gergelynek igaza volt: Magyarország hadban áll az orosz terrorista állammal.

Magyarország hadban áll Oroszországgal.

az oroszok megint magyar embereket gyilkolnak.”

Engem pedig kiráz a hideg, pusztán attól a gondolattól, hogy egy Karácsony Gergely színvonalú „szaktekintély” belehadoválhat minket egy újabb világháborúba – azzal a „hozzáértéssel”, amit nap mint nap tapasztalhatunk tőle. Amivel tönkretette előbb a XIV. kerületet, majd magát Budapestet is. (És ez utóbbira még van másfél éve!)

 

Írta: Levédia krónikása

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük