Levédia krónikása: Ki lőtte Donyecket nyolc évig?

Most vasárnap a Népszava – a magyar munkásság legrégebbi, közel másfél évszázados múlttal rendelkező napilapja – kárörvendezett azon, hogy Prigozsin lázadása, lám, alapjaiban rengette meg az orosz birodalmat, feltárva annak minden gyengeségét. Putyin, az elit, hanyatt-homlok menekült Moszkvából.

Mindez, eddig, az események ruszofób értelmezésének szokásos posztulátumai.

Nézzük, hát, miből élünk:

• “Így azon már nem is csodálkozunk, hogy Putyin elnöki flottájának két gépe is az elsők között hagyta el Moszkvát.”

Ezzel kapcsolatban mások azt találgatták, aggódva, hogy a gépeket Washingtonba küldték, hogy elhozzák onnan az orosz nagykövetség személyzetét. Ami azt jelentené: valami olyasmi fog történni a két ország viszonyában, ami ezt szükségessé teszi.

Például, hogy megszakadnak a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok. Ezen se lehetne csodálkozni. Csoda, hogy a diplomáciai kapcsolatok még egyáltalán megmaradtak. Oroszország és Amerika között. OROSZORSZÁG ÉS UKRAJNA KÖZÖTT. Ez is a mostani se nem háború, se nem béke állapot furcsaságai közé tartozik.

Oroszország, nyolc éven keresztül, a békés megoldást szorgalmazta. Kezdve a 2014 februári megállapodás kidolgozásával az ostromlott, törvényes ukrán államfő, és az utcákon három hónapja tomboló, őrjöngő, a liberálfasiszta Nyugat által tüzelt ellenzéke között. A Nyugat már akkor is kettős játékot játszott. A békés megoldást tartalmazó megállapodás MÁR MÁSNAP A PAPÍRKOSÁRBAN LANDOLT. Kijevben a Nyugat a hatalomba ültette azt a nacionálfasiszta rezsimet, amelyik – Biden akkori amerikai alelnöknek a helyszínen kiadott utasítására – bő két hónap elteltével háborúval rontott a Donbassz civil lakosságára. Amelyik a 2014. május 11-én megtartott népszavazáson megerősítette az Ukrajnából kiváló Donyecki, illetve Luganszki Népköztársaság önálló államiságát. Élve a népeknek az ENSZ Alapokmányában is kimondott önrendelkezési jogával.

Putyin már akkor látta, hogy az összecsapás elkerülhetetlen lesz. És erre, az adott pillanatban országa még nincs felkészülve. Húzni kezdte hát az időt. Abban a reményben (önmaga erkölcsi értékeiből kiindulva), hogy a Nyugat is partner lesz a békés megoldás kidolgozásában. 

Ez volt a minszki tárgyalási folyamat, a Minszk-1, majd a 2015. február 12-én aláírt Minszk-2 megállapodás. Ennek szövegét, két nappal később, az orosz és az amerikai küldöttség együttesen terjesztette az ENSZ Közgyűlés elé. Amely, egyhangú határozatában EGY NEMZETKÖZI SZERZŐDÉS RANGJÁRA EMELTE A MINSZK-2 MEGÁLLAPODÁST.

Azt a bizonyosat, amelyről a megállapodást aláíró Ukrajna végig, nyíltan hangoztatta, hogy nem fogja betartani. Amelyről a szerződés egy másik aláírója, Angela Merkel kancellár asszony jelentette ki: kezdettől fogva nem gondolták komolyan. Az egész arra kellett, hogy a 2015-ben még kivérzett, lerongyolódott, éhenkórász, az összeomlás szélén álló ukrán hadsereget felkészítsék az Oroszország elleni harcra.

Mindkét fél tehát húzta az időt. Az egyik, hogy felkészüljön az ellene készülő háborúra. A másik viszont a támadó háborúra. Amelyik valójában már 2014-ben, a Donbassz orosz lakossága elleni agresszióval megindult.

Tüzérségi támadás Donyeck ellen, 2014. augusztus 20-án. (Ugyan ki más lőtt volna, mint az ukránok [a kezükön lévő] repülőtérről – mondja egy asszony.)

Oroszország mindvégig a békés megoldásra törekedett (akár önmaga, a Donbassz létfontosságú érdekeinek is a rovására is). Míg a liberálfasizmus az oroszság megtörésére, leigázására, elpusztítására tört és tör mindmáig.

2. (Putyin) döntései kapkodást jeleztek, különösen az, hogy a fehérorosz Lukasenkát ruházta fel a Prigozsint megszelídíteni képes békéltetői szereppel.

Akit nem korlátoz a liberálfasizmus által, az Oroszországból érkező hírekkel szemben világszerte bevezetett hírzárlat, az követhette, hogy Putyin mennyire megfontoltan, átgondoltan, hosszú távra előre tervezve (nem ritkán pedig agyafúrt, váratlan kombinációkat is beépítve) hozza meg döntéseit.

Prigozsin “lázadásával” alaposan összekeverte az ellenség kártyáit. Akik – mint írásunk szerzője is – sóvárogva várták “az összeomló birodalom” robaját.

Lépésről lépésre csalta magával orruknál fogva vezetett ellenfeleit. Először megfenyegette Prigozsint. Majd kijelentette, hogy nem tárgyal vele. (És mi olyan különösen abban, hogy ilyen körülmények között megbízza Lukasenkót ezzel a feladattal?) Hogy aztán most megtudjuk: három órán keresztül tárgyaltak valamiről.

Azoknak lett igazuk, akik kezdettől fogva állították, hogy színjáték az egész.

3. “Így például egyértelműen kijelentette, hogy a 2014 utáni nyolc évben nem az ukránok ágyúzták Donyecket, hanem ők, vagyis az oroszok, és az ukránok csak visszalőttek.”

Ez az egyetlen összetett mondatban összevont két, egymásnak homlokegyenest ellentmondó állítás valósággal elbűvölt. Eszerint nyolc évig a Wagner lőtte az ukránok által elfoglalt Donyecket. Akik (mármint az ukránok) onnan visszalőttek.

Mi tagadás, ebben a félresikerült mondatban én az ukrán propaganda egyik legkedveltebb tételére ismertem rá. Az ukránok szokták állítani, hogy az oroszországi oroszok, illetve a Donbassz oroszai saját magukat lövik, hogy ezzel az ukránokat vádolhassák meg. A 2014. május 2-i, “Ogyesszai Hatiny” néven elhíresült rémtett idején a tiltakozó ogyesszaiak gyújtották magukra a szakszervezeti székházat. Ők verték agyon önmagukat, ők fojtogatták önmagukat az Izraelből importált mérges gázokkal.

Nyilván a Wagner helikopterei lőtték 2014. május 26-án – Donyeck repülőtere mellett – a város polgári lakosságát is. Ők lőtték az autóúton haladó járműveket, azt a bokros területen menekülő férfit, aki autójából kiugorva próbált elszaladni a gyilkos támadás elől. Lőtték azt a mentőautót is, amelyik az úton heverő halottakhoz és sebesültekhez vonult ki, de amelynek háromtagú személyzete is a gyilkosok áldozatául esett.

Ukrán helikopterek támadnak Donyeckre, 2014. május 26.

Öt éve magam is megfordultam Donyeckben. Hogy megbizonyosodjak arról: mi igaz mindabból, amit az ottani híradásokban láttam és hallottam. Nos, megbizonyosodtam. A találomra megszólított emberek nekem is ugyanazt mondták el, amit a helyi hírekben szoktam látni és hallani. Mind arra panaszkodott: nem értik, hogy az ukránok miért lövik őket. Lakótelepeiket, ahol közel-távol sehol egy katonai létesítmény. Ahol csupa idős emberek élnek

A donyecki repülőtérért 242 napig folytak a véres, pusztító harcok, mígnem 2015 januárjában sikerült kiverni onnan az ukrán csapatokat. A repülőtérből kő kövön nem maradt. Az ukránok azonban ezt követően is rendszeresen lőtték a repülőteret. Abban a reményben, hogy sikerül visszafoglalniuk. Amit követően benyomulnak Donyeck közigazgatási határain belülre.

2018 április második felében jártam tehát Donyeckben. Úgy adódott, hogy kétszer is megfordultam a repülőtér közelében lévő Kujbisev kerületben, annak is a valaha szebb napokat látott, egykor jómódú, ám a belövésektől súlyosan károsodott kertvárosában. Második alkalommal figyelmeztettek, hogy egy keddi napon igyekezzünk látogatásunkat 10 és 12 közé besűríteni. Akkor ugyanis az ukránok általában nem szoktak lőni.

Ahol mi jártunk, onnan az ukránok másfél-két kilométerre voltak (lásd még a Donyecket ágyúzó wagneresek). Fültanúja voltam annak, hogy mobillal rendelkező kísérőim felszólítást kaptak: ukrán mobilszolgáltatók területére léptek, szíveskedjenek ezért bejelentkezni.

Írta: Levédia krónikása 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)Kiemelt kép: ukrán rakétatámadás Donyeckben / Fotó: Réseau International