KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Létrejött a gúnyhatáron átívelő Híd /Most/ koaliciója testvérével, a hitgyülis szektával

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Bela BugarNem véletlenül adtam rövid publicisztikám címéül a fenti meghatározást. Szomorúan értesültem arról, hogy Csallóköz fővárosa Dunaszerdahely, ezen a héten kedden sajátosan látta vendégül a Jobbik két képviselőjét Balczó Zoltánt a Magyar Országgyűlés alelnökét és Szávay István országgyűlési képviselőt, aki egyben a Jobbik nemzetpolitikájának egyik meghatározó személyisége.

Miért tartottam fontosnak a szabad vélemény-nyilvánítással élve, hogy összefüggést keressek a két, részben magyar nyelvű álláspontom szerint magyarság ellenes szervezet között? Mint a széles hazai közvélemény erről értesült a Református Egyház sajátosan ünnepli a kormányzat által hivatalossá kötelezett vészkorszak évét.

Eljárást indított és palástvesztéssel fenyegeti a Holokausztra így emlékezve azt a lelkészét Hegedűs Lórántot, aki Isten által rászabatott feladataként kezelte a Hazatérés Templomát alapító Horthy Miklós kormányzó életművének elismeréseként, hogy hívei és közössége teljes értő támogatásával ünnepélyes keretek között avassa fel a templom előterében a Kormányzó mellszobrát.

Miért is jut ez eszembe, amikor a dunaszerdahelyi képes beszámolót nézem és hallgatom nagyon szomorúan?

Mert jól ismerem Dunaszerdahely magyarságát és politikai életét a trianoni diktátum utóhatása következtében létrejött soha nem volt utódállam Szlovákia megszületése előtt és azóta is számtalan baráti kötődéssel. Ilyen fogadtatás számtalan politikai és kulturális rendezvény tapasztalatai alapján egyszerűen elképzelhetetlen egy megalapozott identitású felvidéki magyar ember részéről. Számos valamikori Együttélés politikai rendezvény és felvidéki önkormányzati rendezvény meghívottjaként ezt bizton állítom.

Hogy csak a legutolsó közösségi élményt említsem egy héttel ezelőtt vehettem részt több felvidéki magyar településen és Gútán sikeres magyar önkormányzati rendezvényen sok barátommal, Morvai Krisztina és Gaudi Nagy Tamás oldalán, ahol megtapasztalhattuk a felvidéki magyar emberek szívélyes a magyar testvéreinek szóló figyelmes vendéglátását.

hitgyuliEbből következik hogy számomra és a magunkfajták számára a két képviselő ellen nácizó tüntetők nem magyar emberek voltak és az általam jól ismert vezetőjű Híd / Most/ szervezet sem magyar szervezet és nem is magyar nemzeti érdekeket képviselnek Felvidéken politikai ámokfutásukkal.

Átélve a Hazatérés Temploma előtt hangosan nácizó hitgyülis agymosott tömeg az Isten Tiszteletét végig tudatosan megzavaró artikuláltan gyűlölettel terhelt folyamatos farkas üvöltését és hallgatva a minapi felvidéki jobbikos rendezvény ellen tüntető ordító felbérelt acsarkodókat, számomra létrejött a két zsigeri magyarság ellenes szervezet természetes koalíciója, mely átívelt jelenlegi határainkon.

Mert szememben véglegesen összenőtt az a két gyűlöletre és rombolásra épített szervezet , amely mindig is összetartozott létrehozataluk kezdetétől politikai szándékaik szerint.

Reiner Péter

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

0 thoughts on “Létrejött a gúnyhatáron átívelő Híd /Most/ koaliciója testvérével, a hitgyülis szektával

  1. Tekintve, hogy én is ismerem az elszakított magyarság helyzetét öt évig éltem Szlovákiában, még a nyelvet is megtanultam, én nem csodálkozom, a HÍD – MOST tagjainak helyzetfelismerésén…Lengyelországba, Csehországban, Szlovákiában…és a Jugoszláv utód államokban a nácik nem tudtak úgy megerősödni mint nálunk. A felsorolt országokban ( Ukrjanában, és a többi ex tagállamban nyilván természetes) a hitleri Németország feletti győzelem ma is állami ünnep! A Hegedűs úr által celebrált Horthyit mosdató ünnepség nem lenne elfogadott náluk, pedig nácik mindenütt vannak, mivel a fiataloknak akiknek a történelmi ismereteik egy sült krumpliéval azonos, egy ideig bármit elhisznek, ha az jó régen történt és sokat hazudoznak róla.
    Még dr Tolvaj sem látja be, hogy hiába a milliárdok a józan székelyek, felvidéki magyarok mégis csak az RMDSZ-reHídra szavaznak 95%-ban…Ők ugyanis ott maradnak egy egy ilyen revizionisták és nácik által szervezett cirkusz után…ezek meg hazajönnek, mint a román :magyar szurkolói..
    A józan és sokat szenvedett határon túliak nem veszik be a náci maszlagot…kérteik Vona Gáborékat sajnálni szíveskedjenek…
    Fispán Géza
    p.s.
    Édesanyám családja marosvásárhelyi így látogatásaim során meggyőződhettem a székelyek józanságáról…és keserű tanulságáról melyet tömören így foglalnak össze:
    ” Édes Erdély itt vagyunk,
    és ha baj van itt hagyunk!
    Fispán Géza

    1. Kedves Fispán úr! Vagy minden történelem tudásnak híján van, vagy szándékosan nem ír igazat. Az elrabolt országrészekről, de még Lengyel országból is ide menekültek a zsidók, mert itt voltak legnagyobb biztonságban. Az, hogy 1941.-ben hirtelen közel 300 000 -rel nőt meg a zsidók lélekszáma Magyar országon csak 2 dologgal lenne magyarázható. Az első, hogy gyorsabban szaporodnak mint a nyulak. A második a már említett ide menekülés. Válassza ki, hogy melyik lehetett az igazi ok.
      Árulja már el, hogy Horthy Miklós Kormányzó úr milyen büntetést kapott a nürnbergi per során? Hol és miből élt a háború után a kormányzó úr? Csak böngészgesse át a wikipédia adatait. – http://hu.wikipedia.org/wiki/Horthy_Mikl%C3%B3s#Az_emigr.C3.A1ci.C3.B3 – ha van bátorsága. 1993-ban temették újra Kenderesen annak az Antall Józsefnek miniszter elnöksége idején aki szobrot kapott nemrégiben. Követeljem a büdosgaznáci szobrának az eltávolítását??
      Mi az, hogy náci?? Nemzeti és szociális alapú társadalom. Miért is rossz az? Szociális együttérzést tanúsítani a nemzettestvéremmel szemben az rossz dolog? Az idegent jobban kellene szeretni? Akkor ön miért a zsidókat támogatja a magyarok helyett??? Az eremdéesz és a híd ugyan olyan zsidók alkotta pártok, mint idehaza a fizess és az emeszpé. A józan többség messze elkerüli ezeket a csoportokat.
      Mindezek ellenére van egy rossz hírem, az igazság előbb utóbb mindig kiderül.
      Ja és még valami! Árulja már el, hogy miért is lett mára az antiszemitizmus (teljesen hazug/téves megnevezés, hiszen Sém leszármazottainak 12 törzséből jószerével csak 1-el vannak igazán bajok) a legfőbb bűn a világnak ezen a részén? A magyart lehet gyűlölni, csekélység. A németet is, bagatell. Vagy bármelyik nációt. Az nem lényeges. De a zsidót. Az halálos vétek, igaz? Kimondani az igazságot : antiszemitizmus. János 8: 37-44. Nézzen csak utána.
      Nem a zsidóság a világ közepe. Senki sem a világ közepe. Az, hogy azt hiszik magukról, mutatja a lelki és szellemi defektjüket.

      1. Ez bizony elejétől végéig igaz.
        „Én Kölcseyt Ferencet csodálom, és nem kahána mózest.
        A szememben gróf Széchenyi István a legnagyobb magyar, és nem soros györgy.
        Nekem Kossuth Lajos a kedves vezető, és nem rosenfeld mátyás.
        Deák Ferenc a nemzet prókátora, és nem kohn béla.
        Nekem Vörösmarty Mihály jelenti a magyar irodalmat, és nem kertész imre.
        Liszt Ferenc jelenti a magyar zenét, és nem a klezmer ricsaj.
        És biztosan állíthatom, hogy bárki aki ennek az ellenkezőjét mondja, az egy idegen az én országomban, és nem az én népemből való.”

      2. T. eSzel Úr/ Hölgy!
        Vegyük talán sorra, az empatikusan feltett kérdéseire adható válaszokat.
        Nem szokásom hazudozni, mivel nem vagyok érdekelt a történelem meghamisításában, ellentétben Önnel.
        Erre utal az kettőnk közötti különbség, hogy én le merem írni a nevem, és nem bújok el mint Ön. Ennyit az igazsággal való bánásmódról.
        Éppen a közelmúltban derült ki, hogy pl Szakály úr milyen feltételezésekkel él _neves történészünk_a zsidók meggyilkolásának első tömeges végrehajtása mely szerinte idegen rendészeti vétség volt.
        Ha valóban érdekli a téma, amit kétlek itt részletesen olvashat róla:
        Az első tömegmészárlás: Kamenyec-Podolszkij
        http://www.degob.hu/index.php?showarticle=19
        A nácik által elpusztított európai közösségekkel szemben a magyar zsidók többségének élete 1944 tavaszáig biztonságban volt. Mégis, a hazai zsidóság már 1941 és 1944 között több tízezres emberveszteséget szenvedett.
        A nyulak szaporodása inkább a neonyilsokra jellemző, hiszen 1990-ig egyet sem láttam, 90 után viszont sokat, bár egy is sok belőlük.
        Az ide menekülő és az itt honos zsidókat a magyar hatóságok egy 200 ! fős SS kommandó parancsára készségesen kiszolgáltatta a náciknak, a 24 éve tartó antiszemita uszítás, és a zsidó törvények megtették a magukét.
        Horthyt miért nem ítélték el Nürnbergben?
        Kizárólag a közismerten vajszívű Joszif Visszarionovics Sztálinnak köszönhette, aki kivételesen reálpolitikusként úgy ítélte meg, több kárt okozott volna, ha futni hagyja. Horthy nevéhez 1 000 000 magyar ember erőszakos halála kötődik, míg pl Kádáréhoz 228 emberé. Kun Bélának 590. Csak az össze hasonlítások véget.
        Köszönöm a linket, Ön számára bizonyára tanulságos, a semminél több, de a wikipédia minden érdekessége ellenére komoly szakirodalomnak nem tekinthető. Nem hinném, hogy rá lennék szorulva..de azért a nyilván való jóindulatát köszönöm.
        Antall József semmiképpen nem gondolnám, hogy náci, ez az Ön állítása, bizonyára tudja, hogy miért.
        „Mi az, hogy náci?? Nemzeti és szociális alapú társadalom. Miért is rossz az? Szociális együttérzést tanúsítani a nemzettestvéremmel szemben az rossz dolog? Az idegent jobban kellene szeretni?”
        Bizonyára ismert Ön előtt egy Adolf Hitler nevű német náci a nemzetiszocializmus demagógia gyűjtemény megalapítója, akinek 60 millió ember nyomatná a lelkét, ha lett volna neki.
        Mit is jelentett a nácizmus?
        Pl a Lébensraumot az életteret, mi szerint a németeknek joga van pl Csehszlovákia, Lengyelország, Ukrajna, Oroszország, de még Magyarország elfoglalását is, mert ezen országok lakói, hiába ősidők óta ott laktak, de nem árják, így azután jó esetben szolga népek lehettek volna ha sikerül, de leinkább kiirtásra érettek, a zsidókkal együtt.
        Valóban szimpatikus egy eszme.
        Akkor ön miért a zsidókat támogatja a magyarok helyett??? Az eremdéesz és a híd ugyan olyan zsidók alkotta pártok, mint idehaza a fizess és az emeszpé. A józan többség messze elkerüli ezeket a csoportokat.”
        Én egyaránt támogatom minden magyar ember szociális támogatását, főleg aki rá is szorul, nem tennék különbséget közöttük, de hogy még rosszabbul aludjon a magyar cigányokat is a támogatottak közé számítom.
        A zsidóságot sem, a magyarságot sem, a németeket sem szabad gyűlölni, ennek ellenére az Ön összes beírása a zsidó gyűlölet felszításáról szól. Kár visszamennie az Ószövetség törzseihez, mára a zsidóság töredéke él csak itt a korábbinak, és végtelenül sajnálom, ha még ez a maradék is sokk. Erdélyben pl a magyarok vették át a zsidók szerepét, mert a primitív, buta embereknek mindig kell valaki akit gyűlölhetnek, és akit a saját sikertelenségük miatt okolhatnak.
        Képzelje el, ha már mindenáron a Bibliát vesszük alapul az antiszemitizmus megmagyarázására.
        Nézzük mit is mondott többek közt Jézus:
        Máté: „én nem küldettem máshoz, csak Izrael házának elveszett juhaihoz» (15,24)”
        Képzelje el ha nem 1939-ben, hanem 1900 évvel korábban következnek be a náci törvények, ma nem lenne kereszténység pl.
        Sajnálom, de a mai tudásunk szerint a 12 tanítvány + Mátyás, a 4 apostol…és Jézus anyja Szűz Mária mind zsidók voltak. Bizonyára kínos ez Önnek.
        Fispán Géza

Hozzászólás a(z) Horváth Bertalan bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük