KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kiemelt képen: Magyar Péter üvölt

Lépett az ügyészség: kezdeményezték Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

A lopás bűncselekménye miatt a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás eredményeként Dr. Polt Péter legfőbb ügyész indítványt tett az Európai Parlament elnökénél dr. Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztésére – adta hírül Magyarország Ügyészsége.

Mint fogalmaztak, a rendelkezésre álló adatok szerint Magyar Péter 2024. június 21-én hajnalban egy budapesti klubban szórakozott, ahol mások mellett a sértett is mobiltelefonjával videóra vette őt. Miután Magyar Péter és egyik társa észrevette, hogy a férfi felvételeket készít, szóváltásba keveredtek vele. A vita során Magyar Péter hirtelen mozdulattal kivette a sértett kezéből a telefont és azt zsebre tette. A telefont a sértett többszöri kérésére sem adta vissza, letagadta, hogy az nála lenne. Miután a szórakozóhelyet elhagyta, a Duna felé indult, őt többen követték, köztük a sértett is. A képviselő lesétált közvetlenül a vízpartra és a telefont szándékosan a Dunába ejtette.

A közleményben hangsúlyozták: ez a magatartás a lopás bűncselekménye törvényi tényállásának a megvalósítására alkalmas.

A 100 ezer forintot meghaladó értékű telefon – rendőri intézkedés után – működőképesen került vissza a sértetthez.

A felmerült bizonyítékok alapján a legfőbb ügyész az Európai Parlament elnökénél Magyar Péter európai parlamenti képviselő mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta. A büntetőeljárás európai parlamenti képviselővel szembeni lefolytatására – így a tényállás részleteinek további tisztázására – a mentelmi jogának felfüggesztését követően nyílik lehetőség – tájékoztatott a vádhatóság.

Magyar Nemzet

 

Ez is érdekelheti:

Hihetetlen: Magyar Péter elment a köztévébe (videó) és a Kossuth Rádióba is…

 

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Ez is érdekelheti:  IDF-szóvivő: A Vaskupola hárított, nincsenek áldozatok, de az iráni támadásnak következményei lesznek

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

One thought on “Lépett az ügyészség: kezdeményezték Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését

  1. Észrevételem, ha nem lesz mentelmi jóga – rázúdítják az állam elleni bűncselekmények elkövetését is – úgy gondolom – ezért első lépésként mentelmi jogától fosszák meg…. , mint akadályt elhárítják ezzel a pitiáner lopásnak nevezett dologgal… nekem ez a véleményem… DE JÓL VIGYÁZZ, HA FOLYTATOTT A PERONON LESZEL ÉS ONNAN MÁR NINCS VISSZA ÚT – MINT PL. KÁDÁR JÁNOS ÉS NAGY IMRE ESETÉBEN IS!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük